Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. Nem annyira az emberek "szórakoztatása"/okítása, de inkább a magam, és a sorstársaim segítése miatt kezdem el írni ezt a blogot. Sok korombeli fiatal küzd ezzel a problémával, akár úgy, hogy bevallja magának, akár úgy, hogy nem. Szeretnék nem inni. Kendőzetlenül, őszintén fogom leírni ennek a folyamatát. Azt is le fogom írni, ha sikerül, és azt is, ha nem. Te pedig, ha szeretnéd, kövesd ezt.
Az alkoholproblémák, és a sikeres, kiegyensúlyozott párkapcsolatok nem járnak kéz a kézben, azt hiszem ebben mind egyet értünk. A blog indulása óta láttam az összes végletet a kommentelőknek hála, és ti is sokat kérdeztetek engem erről, úgyhogy nézzünk ebbe bele kicsit mélyebben az én szemszögemből.
Vannak köztünk igazi vakmerő szuperhősök, akik a párjuk mellett maradtak, és olyanok is, akik nem bírták tovább nézni, hogyan teszi tönkre magát a másik fél.
Meg tudom érteni mindkét variációt: Ha valaki valakit nagyon szeret, ideális esetben „jóban rosszban”-ra szól a jegy.
A „recept” egyébként működőképes: sok olyan alkoholistáról tudok, aki mellett kitartott a párja, és sikerült abbahagynia az ivást.
De ez kétszereplős játszma: Lehet mellette akárki, támogathatja akármilyen segítőkészen, ha az alkoholista nem akar változtatni, és nem tesz érte semmit, csak várja, hogy a sült galamb bele manőverezzen a szájába.
És ezért értem meg a második variációt is: érthető, és okos dolog, ha valaki nem akarja az egész életét rááldozni valakire, akiben semmi ambíció, tenni akarás nincs. Alkoholistaként is úgy gondolom, hogy van az a pont, ahol rá kell csapni az asztalra, és otthagyni minket a jófenébe.
Nem tudom, milyen alkoholistaként párkapcsolatban élni, így erről nem is okoskodnék többet a kelleténél. Azt viszont tudom, milyen alkoholistaként NEM párkapcsolatban élni, és azt is őszintén el fogom mondani, miért nem is szeretnék ezen változtatni.
Az idő nagyon keményen ellenem játszik:
El nem tudom képzelni, hol van az a pont, ahol ha vallok újdonsült páromnak az alkoholproblémámról, akkor nem fogja őrült gyorsasággal felhúzni a nyúlcipőt, hanem azt mondja „Oké. Akkor ezt együtt csináljuk végig”. Őszintén nem tudom, hol van ez a pont, de egy valamit tudok: biztos, hogy jóóóval az után a pont után, ameddig én hajlandó lennék titkolózni.
Lehetetlen helyzet, mert ez nem olyasmi, amit az ember közöl az első, vagy a második randin. Ez olyan problémát/feladatot/terhet(válassz) ró a párkapcsolat józan tagjára (akaratlanul is), amit sokan még egy hosszabb kapcsolat után is megfontolnak. Ahogy mondtam, nincs ebben konkrét tapasztalatom, de azt biztosan látom: egy alkoholistával együtt lenni nem fáklyásmenet.
Ha viszont meg akarom várni, hogy együtt legyünk annyi „ideje”, legyen akkora kötődés, hogy mellettem maradjon, akkor titkolóznom kell. Lehet, hogy van, aki ezt bevállalná, én nem. Sem magam, sem a másik felet nem szeretném megalázni. Na meg aztán kedvem sem lenne titkolózni.
Nem mondom, hogy nem hiányzik, de … :
Az ember társas lény. Én is. Viszont tudom azt is, hogy 1 párkapcsolat akkor működik, ha mind a két fél beletesz.
Tényleg nem akarok egy önző, frigid picsá nőnek tűnni, de nem biztos, hogy én most bele akarnék tenni.
Nem csak azért mondom ezt, mert nem szívesen tennék ki senkit annak, hogy együtt legyen valakivel, akinek alkoholproblémája van, hanem mert magamat sem biztos, hogy ki akarnám tenni ennek.
Egy párkapcsolatba energiát, időt, törődést, szeretet, odaadást, ambíciót, pozitív energiákat kell beletenni. És azt gondolom, kívánatos lenne, ha ezeket előbb magamban találnám meg.
Szóval akkor, végülis milyen érzés alkoholistaként egyedül? :
Marha jól kitaláltam ezt az ütős címet, de 10 perce itt ülök a Word előtt, és nem túl sok értelmet sugározva bámulok ki a fejemből. Mert nem tudnám őszintén azt állítani, hogy jó, ez magától értetődő. De azt sem, hogy egyértelműen rossz.
Egyfelől: nem fogok hazudni, időnként magányos vagyok. Ki ne lenne.
Másfelől: Magammal törődhetek. Tudom, hogy általában a szingli nők szokták ezt a dumát arra használni, hogy kimagyarázzák, milyen marha jó nekik egyedül, miközben otthon meg belesírnak a párnába.
De van egy fontos különbség: A nap végén nekem kell fejben, testben, lélekben összekaparnom magam. A nap végén nekem kell ezt rendbe tennem magamban, hogy rendbe hozzam az életem.
Éééés gondolom, már szétfeszít az ideg, hogy bekommenteld a bejegyzés alá, hogy ez mekkora baromság, hiszen egyedül ezt nem lehet, ha olyan valaki van melletted, ő segít, stb. És tudod mit? Tökéletesen igazad van. Nem is tartom jó ötletnek, hogy teljesen egyedül oldjam ezt meg, de nem is gondolom, hogy egy új párkapcsolat lenne a válasz, amíg ilyen labilis az életem.
Hiszen a nap végén ez az alkoholizmus az én testembe van zárva, és nekem is kell a pontot feltennem majd az i-re.
