Brutális!!!! :(
Ajánlott bejegyzések:
-
5 bitang erős indok, amiért utálni kell az alkoholistákat
-
#3. Podcast rész - Beszélgetés Bajzáth Sándorral, az addikt.hu szerzőjével
-
#2. Podcast - Beszélgetés Ferenccel
-
"Olyan szinten ittam le magam esténként, hogy gondolkoznom kellett dolgokon, hogy megtörténtek-e vagy sem" - Vendégposzt
-
Volt már szó róla, mit "ad" az alkohol... Nézzük, mit ad a józanság!
A bejegyzés trackback címe:
https://jozanakaroklenni.blog.hu/api/trackback/id/tr8111932063
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jeanvaljan52 2016.11.06. 14:11:31
Kedves Józan Akarok Lenni!
Óvakodom a minősítésektől, tudod, ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek, de fogadj el tőlem egy szerény véleményt: nagyon jól írsz. Az íráshoz biztosan van tehetséged, mert az eredmény: érthető, világos, könnyen emészthető, egyszóval, jó olvasni. Jól tetted, hogy indítottad ezt a blogot. Nagyon jól fogod a témát, bizonyíték erre a sok hozzászólás is, amelyekről elmondható, hogy mindegyik "igaz", legalábbis az írója nézőpontjából. Az más kérdés, hogy nem mindegyikkel azonosulok, sőt, inkább csak néhánnyal, de ezek közé a Tiéid (engedd meg, hogy tegezzelek); szóval a Tiéid beletartoznak azokba az írásokba, amelyekkel, ha nem is azonosulok mindenben, de egyet értek velük.
Szerintem a legjobb úton haladsz, hogy olyan életet rendezz be magadnak,
amilyet szeretnél. Például olyat, amelyből kiiktatod az alkoholt, ha így döntesz. Egyelőre még - Tőled tudom - ott tartasz, hogy már nem tetszenek ugyan az italozásod mellékhatásai, már szégyenkezel is miatta (a boltban, a munkahelyen, a tükörbe nézve), de mindezeket elfeledteted a jótékony alkohollal. Mert nem lehet akkora baj, amit fél liter, egy liter ... stb. liter finom borocskával meg nem lehetne oldani. Ez sokáig fokozható. Ameddig nincs döntés, hogy vége, addig Humphrey Bogartnak van igaza (állítólag ő mondta): Az alkohol mindent bepótol, de az alkoholt nem pótolja semmi.
Hogy van némi lövésem a témához, legyen elég annyi, hogy 33 évig italoztam (a végén fél liter tömény/nap), és 43 évig dohányoztam (a végén 2 doboz/nap). Ez nem kevés, mégsem dicsekvés akar lenni, vannak ennél komolyabb "teljesítmények" is, csak jelezni akarom, hogy kevés dologgal tudsz meglepni, ha a káros szenvedélyedről írsz. Amit, mint írtam, mindig nagyon lényegre törően foglalsz össze a blogjaidban.
Tizennégy éve nem ittam egy korty alkoholt sem (még egy cseppet sem; egy szem konyakmeggyet vagy sósborszeszes Diana cukorkát sem), 6 éve pedig nem szívtam egy szál cigarettát sem. És baromi jól érzem magam, megszabadulva előbb az egyik, majd a másik rabságból is.
Amit írok, az az én történetem. Amit Te teszel, és írsz, az a Te történeted. Tudom, érzem, hogy meg fogod oldani a problémádat. Senki nem fog Téged kivezetni a helyzetedből, de Te magadat igen. Tippet viszont bárkitől kaphatsz, amit, leülepítve a tudatalattidba, magadévá tehetsz. De fontos, hogy úgy vagy úgy, a sajátod legyen. Saját akaratként, saját megvilágosodásként törjön a felszínre..
Amikor már nagyon problémásnak éreztem a szenvedélyeimet (belátom, jól későn), akkor hoztam egy döntést: elég. És csak akkor jöttem rá, hogy előtte nekem nem volt ilyen döntésem. Hiába szenvedtem már sokszor, hiába jelentkeztek a hátrányok, hiába gondoltam arra, hogy de jó lenne abbahagyni a piálást, csak amikor megszületett a döntésem az "elég"-ről, akkor jöttem rá, hogy korábban nem hoztam; nem mertem ilyen döntést hozni. Honnan tudom, hogy nem? Ha valaki szóvá tette a szenvedélyeimet, akkor hevesen rátámadtam az illetőre: foglalkozzék a saját nyomorával! Védtem a védhetetlent, ez volt az alapállásom. A lényeg, hogy ilyenkor kiderült: én továbbra is a szenvedélyeimnek akarok élni. Mert bár sóvárogtam sokszor, de még mennyiszer (!), hogy jó lenne józan életet élni. De döntést, azt nem hoztam.
Miért született meg végül a döntésem? Úgy érzem, több oka van. Legerősebb talán az, hogy egyszer csak ráébredtem: magamon kívül senkire nem számíthatok, senki nem fog segíteni rajtam. Magamnak kell kimásznom a csávából. A másik talán az, hogy rájöttem: én egy rab vagyok. Ez egyik pillanatról a másikra történt. Feltört a tudatalattimból; nem tudom. Előtte fordítva gondolkodtam: azt hittem, akkor leszek az akaratomban korlátozott, valamitől elzárt, vagyis rab, ha többet nem ihatok. Azt tekintettem szabadságnak, hogy megengedhetem magamnak a piálást. Nincs korlát. Ne korlátozzon senki az italozásban!
Azután egyszer, egyik pillanatról a másikra, valami világosság gyúlt az agyamban.
Rájöttem, hogy hiszen engem senki és semmi nem korlátoz semmiben; egyedül az ital, az viszont lassan-lassan mindenben.
Döntöttem. Könnyedén. Semmi erőfeszítés, semmi görcs. Semmi fogcsikorgatás, semmi "akaraterő". Jól dönteni könnyű és kellemes. Ne félj tőle Te sem.
Abbahagytam az italozást. Utam nyílt a tisztasághoz. Tisztultam. Napról napra tágult, nyílt a világ. Kitisztult az agyam, az arcom, múlt a szégyen. Lélekben egyre fiatalodtam. Bele tudtam nézni a saját szemembe, ha a tükörbe néztem. Előtte ez gyakran nem sikerült. Este 11-kor is be tudtam ülni az autómba, és nyugodt szívvel vezethettem. Szabad lettem, amit nem adnék oda semmiért sem. Euforikus állapotba kerültem, pusztán arra gondolatra, hogy száz százalékos ember lettem. Újra, mint az italozás előtt.
Tudom, az ilyen döntést nem hozza meg mindenki. De meghozhatja bárki.
Csak rajtunk múlik.
Hasonló ez, mint amikor a piás megtalálja istenben a megnyugvást, és jó útra tér. Lazán, könnyedén, és ott marad.
De a vallás akár nélkülözhető.
Hisz benned van az isten.
Óvakodom a minősítésektől, tudod, ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek, de fogadj el tőlem egy szerény véleményt: nagyon jól írsz. Az íráshoz biztosan van tehetséged, mert az eredmény: érthető, világos, könnyen emészthető, egyszóval, jó olvasni. Jól tetted, hogy indítottad ezt a blogot. Nagyon jól fogod a témát, bizonyíték erre a sok hozzászólás is, amelyekről elmondható, hogy mindegyik "igaz", legalábbis az írója nézőpontjából. Az más kérdés, hogy nem mindegyikkel azonosulok, sőt, inkább csak néhánnyal, de ezek közé a Tiéid (engedd meg, hogy tegezzelek); szóval a Tiéid beletartoznak azokba az írásokba, amelyekkel, ha nem is azonosulok mindenben, de egyet értek velük.
Szerintem a legjobb úton haladsz, hogy olyan életet rendezz be magadnak,
amilyet szeretnél. Például olyat, amelyből kiiktatod az alkoholt, ha így döntesz. Egyelőre még - Tőled tudom - ott tartasz, hogy már nem tetszenek ugyan az italozásod mellékhatásai, már szégyenkezel is miatta (a boltban, a munkahelyen, a tükörbe nézve), de mindezeket elfeledteted a jótékony alkohollal. Mert nem lehet akkora baj, amit fél liter, egy liter ... stb. liter finom borocskával meg nem lehetne oldani. Ez sokáig fokozható. Ameddig nincs döntés, hogy vége, addig Humphrey Bogartnak van igaza (állítólag ő mondta): Az alkohol mindent bepótol, de az alkoholt nem pótolja semmi.
Hogy van némi lövésem a témához, legyen elég annyi, hogy 33 évig italoztam (a végén fél liter tömény/nap), és 43 évig dohányoztam (a végén 2 doboz/nap). Ez nem kevés, mégsem dicsekvés akar lenni, vannak ennél komolyabb "teljesítmények" is, csak jelezni akarom, hogy kevés dologgal tudsz meglepni, ha a káros szenvedélyedről írsz. Amit, mint írtam, mindig nagyon lényegre törően foglalsz össze a blogjaidban.
Tizennégy éve nem ittam egy korty alkoholt sem (még egy cseppet sem; egy szem konyakmeggyet vagy sósborszeszes Diana cukorkát sem), 6 éve pedig nem szívtam egy szál cigarettát sem. És baromi jól érzem magam, megszabadulva előbb az egyik, majd a másik rabságból is.
Amit írok, az az én történetem. Amit Te teszel, és írsz, az a Te történeted. Tudom, érzem, hogy meg fogod oldani a problémádat. Senki nem fog Téged kivezetni a helyzetedből, de Te magadat igen. Tippet viszont bárkitől kaphatsz, amit, leülepítve a tudatalattidba, magadévá tehetsz. De fontos, hogy úgy vagy úgy, a sajátod legyen. Saját akaratként, saját megvilágosodásként törjön a felszínre..
Amikor már nagyon problémásnak éreztem a szenvedélyeimet (belátom, jól későn), akkor hoztam egy döntést: elég. És csak akkor jöttem rá, hogy előtte nekem nem volt ilyen döntésem. Hiába szenvedtem már sokszor, hiába jelentkeztek a hátrányok, hiába gondoltam arra, hogy de jó lenne abbahagyni a piálást, csak amikor megszületett a döntésem az "elég"-ről, akkor jöttem rá, hogy korábban nem hoztam; nem mertem ilyen döntést hozni. Honnan tudom, hogy nem? Ha valaki szóvá tette a szenvedélyeimet, akkor hevesen rátámadtam az illetőre: foglalkozzék a saját nyomorával! Védtem a védhetetlent, ez volt az alapállásom. A lényeg, hogy ilyenkor kiderült: én továbbra is a szenvedélyeimnek akarok élni. Mert bár sóvárogtam sokszor, de még mennyiszer (!), hogy jó lenne józan életet élni. De döntést, azt nem hoztam.
Miért született meg végül a döntésem? Úgy érzem, több oka van. Legerősebb talán az, hogy egyszer csak ráébredtem: magamon kívül senkire nem számíthatok, senki nem fog segíteni rajtam. Magamnak kell kimásznom a csávából. A másik talán az, hogy rájöttem: én egy rab vagyok. Ez egyik pillanatról a másikra történt. Feltört a tudatalattimból; nem tudom. Előtte fordítva gondolkodtam: azt hittem, akkor leszek az akaratomban korlátozott, valamitől elzárt, vagyis rab, ha többet nem ihatok. Azt tekintettem szabadságnak, hogy megengedhetem magamnak a piálást. Nincs korlát. Ne korlátozzon senki az italozásban!
Azután egyszer, egyik pillanatról a másikra, valami világosság gyúlt az agyamban.
Rájöttem, hogy hiszen engem senki és semmi nem korlátoz semmiben; egyedül az ital, az viszont lassan-lassan mindenben.
Döntöttem. Könnyedén. Semmi erőfeszítés, semmi görcs. Semmi fogcsikorgatás, semmi "akaraterő". Jól dönteni könnyű és kellemes. Ne félj tőle Te sem.
Abbahagytam az italozást. Utam nyílt a tisztasághoz. Tisztultam. Napról napra tágult, nyílt a világ. Kitisztult az agyam, az arcom, múlt a szégyen. Lélekben egyre fiatalodtam. Bele tudtam nézni a saját szemembe, ha a tükörbe néztem. Előtte ez gyakran nem sikerült. Este 11-kor is be tudtam ülni az autómba, és nyugodt szívvel vezethettem. Szabad lettem, amit nem adnék oda semmiért sem. Euforikus állapotba kerültem, pusztán arra gondolatra, hogy száz százalékos ember lettem. Újra, mint az italozás előtt.
Tudom, az ilyen döntést nem hozza meg mindenki. De meghozhatja bárki.
Csak rajtunk múlik.
Hasonló ez, mint amikor a piás megtalálja istenben a megnyugvást, és jó útra tér. Lazán, könnyedén, és ott marad.
De a vallás akár nélkülözhető.
Hisz benned van az isten.
wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2016.11.18. 09:27:42
Valóban brutális képek, de azért érdemes ezeket némi fenntartással kezelni és nem kell egyből feladni, hogy én úgysem leszek képes erre.
jeanvaljan52 2016.11.18. 09:28:05
Apor Péter (1676-1752) írta Apafi Mihály erdélyi fejedelemről:
"Ha innya kezdett a fejedelem, gyakran ivott penig, ott senkinek nem lehetett magát menteni, addig kellett innya, míg kidőlt az asztaltól, maga pedig egy veder bort megivott, mégsem részegedett soha el, csak levette fejéből az bársony kozák süvegit, s mintha megfáradott volna, úgy gőzölgött ki az feje tetejin a bor ereje, s azután még többet ivott."
No, persze, erdélyi fejedelemként anno; könnyű volt... Érte volna meg a modern kort, a huszonegyedik századot...
"Ha innya kezdett a fejedelem, gyakran ivott penig, ott senkinek nem lehetett magát menteni, addig kellett innya, míg kidőlt az asztaltól, maga pedig egy veder bort megivott, mégsem részegedett soha el, csak levette fejéből az bársony kozák süvegit, s mintha megfáradott volna, úgy gőzölgött ki az feje tetejin a bor ereje, s azután még többet ivott."
No, persze, erdélyi fejedelemként anno; könnyű volt... Érte volna meg a modern kort, a huszonegyedik századot...