Szia. 25 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. 2016 december 17.-e óta nem ittam. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is. Ezen kívül meg fogom osztani veletek a mindenféle gondolataimat, agymenéseimet is az élet dolgairól. A blogot három okból írom: 1, Ami a legfontosabb: nekem tényleg segít az írás. 2, A visszajelzések alapján nektek is 3, Borzalmas tévképzetek, sztereotípiák, hülyeségek vannak az emberek fejében az alkoholizmusról. Ha ezeknek legalább egy részét eloszlathatom ezzel a bloggal, már megérte billentyűt ragadnom.
Előrevetíteném, hogy erre nincs egzakt módszer. Nincs csodaszer, nincs pirula, amit a hozzátartozód bevesz, és megvilágosodik.
Egy olvasóm írta le nekem levélben, hogy neki hogyan sikerült - 6 év tagadás után - rávennie a férjét arra, hogy elismerje: komoly gondja van az itallal.
A storyt természetesen az olvasó engedélyével - egyenesen az ő kérésére, ami azt illeti - közlöm.
Tehát, Katalin és a férje 12 éve házasok. A férje 6 éve kezdett el inni, ebből kettő kvázi titokban történt - zugivással, kocsmában haverokkal. Katalin persze észrevette, hogy többet iszik a férje, de 2 évig nem jutott el ő sem odáig, hogy elfogadja, hogy gond van, hogy saját magának is kimondja: ez bizony már nem normális.
Itt mindenképpen hibázott - a saját meglátása szerint is.
Ennek az egész alkoholizmusnak talán a legnagyobb rákfenéje, hogy elismertesd az illetővel, hogy ő bizony alkoholista. Ahogy már mondtam korábban is, senki nem szereti ezt a bélyeget magára aggatni, és nem is hibáztatom ezért. , nagyon messze vagyunk még attól társadalmilag, hogy megfelelően álljunk a kérdéshez.
Na de mi a teendő ilyenkor?
Katalin eleinte nagyon "lelkes" volt abban, hogy segítsen a férjének: többször próbált vele beszélgetni, hol gyengéden, hol keményen. Több szakembertől kért segítséget, kereste a megoldásokat, de ez önmagában nem elég.
Ez marhára nem elég, mert az egész story legfontosabb eleme hiányzott: a férje hallani sem akart az egész cirkuszról.
Azt mondta, az teljesen normális, ha egy magyar férfi iszik, és különben is, ő nem alkoholista, csak nagyivó. Megkülönbenismármiezhogy, Katalin mit pattog, amikor ő hazahozza minden hó elején a pénzt.
Nem először hallom ezt a "kifogást" egyébként, és lássuk be, nekünk magyaroknak valóban van erre bőven hagyományunk, de nevezzük is nevén a gyereket: egyáltalán nem normális dolog, ha minden este berúgsz, akár magyar, török, ukrán, egyiptomi, amerikai, narniai vagy, meg akkor sem, ha egyenesen a Marsról jöttél. Nem érdekel senkit, teljesen irreleváns. A magyar máj is be fog egy idő után krepálni, meg az amerikai is.
A magyarságod nem kifogás semmire, egyébként ha már itt tartunk más nemzeteknek sokkal nagyobb alkohollal kapcsolatos történelmük van, mégsem ilyen durvák a mutatóik alkoholizmus szempontjából.
Tehát ezt engedjük is el.
A lényeg: Katalin és a férje néha léptek egyet előre, de utána gyorsan kettőt hátra.
Rendszeresen járt a hozzátartozóknak tartott gyűlésekre, ahol egyre inkább azt tanácsolták neki: Katalin, mindent megpróbáltál, ez nem a te harcod már, hanem az övé.
Ezzel egyébként tökéletesen egyetértek, de Katalin szerencsére makacs teremtés, és nem adta fel.
Mondom, mit csinált.
1, Megtörte a mintát
Belerondított a szokásba. Angol szakirodalomban erre a "pattern", azaz minta szót használják.
Kb arról van szó, hogy az alkoholisták általában ugyanazt a viselkedésformát produkálják italozás közben, ugyanazokat a körülményeket teremtik meg, és általában a végkifejlet is ugyanaz.
- Én például minden este sorozatnézés közben ittam. Minden este ugyanazt. Minden este ugyanúgy: az íróasztalnál ülve, a lábamat az asztalra rakva. A piától melegem lett, ezért jó alaposan magamra nyitottam az ablakot még mínuszban is. Amikor éreztem, hogy mára elég, eleinte szépen komótosan elbattyogtam az ágyig, később az ágy battyogott valahogy el értem, ugyanis kidőltem a széken ülve, teljes blackout. Hajnalban persze valahogy mégis az ágyban találtam magam, csak az ég tudja, hogyan.
- Van egy ismerősöm, aki minden este - hétköznap is - kocsmában ivott. Amikor bemegy a kocsmába egy teljesen kulturált srác, jópofizik a pultos-kislányokkal, meghívja az ismerősöket egy körre. Minden áldott este. Aztán beüt a cucc, és elkezd önkéntelenül is sokkal hangosabban beszélni - konkrétan ordít - politizál, rasszista, kisajátítja a zenegépet, elkezd cigizni, holott alkohol nélkül nem cigizik, és miiiiiiiiinden egyes alkalommal az a vége, hogy összeveszik valamelyik pultossal, és elindul haza. Másnap egy bocsánatkéréssel kezdi, majd elölről az egész.
- Egy olvasóm - fiatal srác - mesélte, hogy ő minden este valami tankos baromsággal játszott, és a mellé ivott. Elkezdett játszani, első pohár tölt, második, harmadik, sokadik, és a két tevékenységet egyszerre folytatta: tehát mikor bármelyiket abbahagyta (elfogyott a pia, ráunt a játékra) lefeküdt aludni.
- Katalin férje elvonult a dolgozószobába, és valamelyik sportadót nézte. Minden alkalommal sportot néz, és közben iszik. Másfajta adót nem is nagyon néz a tv-n, szinte kizárólag csak a sportot. És e mellé ugye iszik.
Mi történt ezekben az esetekben?
Az agyunkban összekötöttük a tevékenységeket. A kocsmába járást,a sorozatnézést, a tankokkal rohangálást, meg a sporteseményt, az alkoholfogyasztással.
- Én a mai napig is "veszélyesnek" érzem, hogy sorozatokat nézzek. Nézek néha, de jóval kevesebbet, igyekszem magam mással elfoglalni: eljárok ide-oda, olvasok, online kurzusokat csinálok, szóval kerülöm a régi mintát.
- Az ismerősöm 1 éve nem ivott. Csodák csodájára - tényleg marhára meglepődtünk rajta - rátalált a szerelem, és a hölgyemény nem engedi kocsmázni.Gondolnád, hogy akkor elkezd egyedül inni? Nem kezdett. Megtört a minta, na meg persze a szerelem gyógyír, ha nem is mindenre, erre tényleg.
- A tankos srác végül segítséggel, de elindult a leszokás útján. Hozzám hasonlóan úgy fél attól, hogy leüljön a gép elé játszani, mint a tűztől, ezért kerüli a régi mintát, és nem játszik. Helyette túrázni kezdett.
- Katalin kivágta az ablakon a tv szolgáltatást. Nem viccelek.
(Na jó, nem így. Csak lemondta az ügyfélszolgálaton)
Ezt persze a férje némileg zokon vette, de ez csak az első lépés volt, mindjárt megérted, miért volt ez jó.
2, Ne használd az "A"- betűs szót.
Ahogy már sokszor mondtam, mondtuk, kommenteltük, facebook posztoltuk, tweeteltük, suttogtuk,ordítottuk: nagyon nem helyes, nagyon nem elfogadó az alkoholizmus szó megítélése kishazánkban.
Mit tett Katalin - nagyon okosan?
Nem használta többé. Nem használta többé, mert ellenállásba ütközött. Nem használta többé, mert rájött, hogy ez egy olyan szó, amit a férje nem akar magára aggatni.
Nem is erőltette tovább. E helyett elkezdte használni azt a kifejezést, hogy "drágám, neked problémád van az ivással".
Mindjárt jobban, mindjárt elfogadhatóbban hangzik, nem?
Mindjárt nem egy "büdös, mocskos, adófizetők pénzén élősködő, keresztre feszítendő, haszontalan, golyótafejükbe" alkoholista, hanem olyan valaki, akinek problémája van. Éppenséggel az ivással.
3, Vond ki magad, "hadd vergődjön".
Ez az első két lépés is hozott javulást, de nem volt elég.
Az utolsó dolog, amit Katalin csinált - és ehhez kell a legnagyobb akaraterő - hogy kivonta saját magát is a mintából. Hiszen ő is a minta része volt, csak idő kellett ahhoz, hogy ezt észrevegye.
Az egész rituálé része volt az is, hogy ő aggódik, kérlel, könyörög, balhézik, ordibál, sír, és elölről.
Ez rendszeres volt, és a férje is megszokta. Mint később kiderült, nem csak, hogy megszokta: igényelte.
Katalin évekig minden este bement a férjéhez, hogy megkérje: menjen vele lefeküdni. A férje persze nem ment, mert még ivott, csak intett, hogy "jó jó majd megyek."
Rendszeresen kérte a férjét, menjenek el egy szakemberhez, csináljanak valamit, engedje, hogy segítsenek rajta. Ebből nyilván csak a veszekedés lett.
Gyakran eljutott odáig is, hogy már ordibált a férjével, na ebből lett aztán csak igazán veszekedés.
Miután Katalin belerondított a mintába, úgy döntött: "hadd vergődjön", és többé nem kérlelt. Többé nem aggódott. Többé nem sírt, nem ordított.
Persze, azért távolról figyelt, és távolról aggódott, de ennek semmi jelét nem adta.
Egy idő után azt vette észre, hogy a férje valóban vergődik, mint a hal a zacsiban.
Fel alá járkál, nem tud magával és a helyzettel mit kezdeni. Katalin békésen olvasgatott a nappaliban, a férje pedig egyre többször bejárkált valami mondvacsinált indokkal.
Végül megtörtént a csoda: a férj előállt és segítséget kért.
Ma ott tartunk, hogy járkálnak AA gyűlésre, meg pszichiáterhez. Még nincsenek az út végén, de már vannak pár hetes kihagyások - és hamarosan egy rehabot is kipróbálnak. Ami a legfontosabb: Katalin férje már partner.
Amit fontos itt megérteni: nem csak, nem kifejezetten segítséget kért, hanem figyelmet.
Az alkoholizmus egy játszma, amiben az alkoholista irányítja - legalábbis azt hiszi - az eseményeket, és lássuk be, nem mindig tisztességesen.
Az alkoholista igényli a figyelmet, igényli, hogy a játszma szereplői úgy ugráljanak, ahogy ő szeretné. Én is ezt csináltam, a legtöbben ezt csináltuk, kár is ezt tagadni.
Ha megvonod tőle azt, amiről azt hiszi, alanyi jogon az övé, egyedül marad azzal a lehetőséggel, hogy gondolkozzon.
(Itt fontosnak tartom ismételni magam: bár ez a story jó irányba megy, nincs egyetemes módszer, ami mindenkinél működik. Továbbra is azt mondom, eljön az a pont, ahol nem szabad tovább a múltban élned, az alkoholista hozzátartozód kénye-kedve szerint ugrálnod. Próbálj meg segíteni neki, tégy kompromisszumokat, de nem örökké. Ez már nem a te hibád!)
