Karácsonyi nyálas bejegyzés...
2016. december 24. írta: józanakaroklenni

Karácsonyi nyálas bejegyzés...

Az az igazság, hogy tényleg nem szeretem, soha nem is szerettem túlzottan a karácsonyt. 

funny-christmas-pictures-and-quotes-to-share-on-facebook.jpg

De most nektek, a blognak, és az elért eredményeinknek hála (igen ,direkt fogalmaztam többes számban) még az én Grincs szívembe is egy kicsi melegség költözött így 24.-ére. 

Nem szaporítanám sokáig a szót, mert délután 3 óra, és lassan ideje fejest ugranom a halászlébe, meg gondolom ti is valami hasonlót forgattok a fejetekben, úgyhogy csak lényegre törően:

Köszönöm, hogy vagytok.

Köszönöm, hogy olvastok, és követtek.

Köszönöm, hogy támogattok, és köszönöm azt is, hogy kritizáltok, amikor annak van itt az ideje. 

Nélkületek valószínűleg most is épp részeg lennék.

De nem vagyok, és noha előfordulhat, hogy újra "elbukom" a jövőben, már nem is akarok az lenni. 

Boldog karácsonyt, nekem piamenteset, nektek belátásotok szerint :)

(Aki hasonlóan piamentesen szeretné végigcsinálni a karácsonyt: egy kalappal nektek is!) 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jozanakaroklenni.blog.hu/api/trackback/id/tr5212071423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeanvaljan52 2016.12.24. 17:02:58

Kedves Józan Akarok Lenni!
Köszönöm a jókívánságokat, és hasonló jókat kívánok Neked!
(Nem veszem el mások kenyerét, ezért nem írok többes számban.)
Viszont a követőknek is boldog ünnepeket kívánok!

jeanvaljan52 2016.12.24. 17:54:38

A történet címe: Tequila.
Az idő pont olyan volt akkor, mint amilyenről Adamo énekel (link a végén). Rengeteg hó esett, majd jött egy hidegfront, giga mínuszokkal. A fák és a bokrok roskadoztak a zúzmarától. Köd ereszkedett alá, amely egyre sűrűsödött. Fogcsikorgató volt a hideg. Ilyenkor a kutyát is lapáton teszik ki ugatni, szokta volt mondani szeretett anyám. Normális ember pedig élvezi a jó meleg szobát.
A normális…
Nem úgy én, ki már reggel pálinkával kezdtem.
Történt mindez egy üdülőfaluban, karácsony és szilveszter között, úgy húsz éve.
Az alkohol reám leginkább olyan hatással volt, hogy mehetnékem támadt. A kocsma 500 méterre volt, amelyet megcéloztam. Egyre szaporázva lépteimet, mert éreztem, hogy az öltözékemmel lebecsültem a hideget. Dideregve estem be a fűtött kocsmába.

Rajtam kívül csak egy vendég volt, akit kivételesen nem ismertem.
Fél óra múlva mégis cimborákként társalogtunk. Pontosabban én vittem a szót, ő meg jobbára hallgatott. Kiderült, hogy az egészségügyben dolgozik, mentős? ápoló? valami ilyesmi; vagy valami más.
Nagy formában voltam, ami a dumálást illet. Éreztem, hogy még ma, itt a hó fogságában, megoldom a világ valamennyi problémáját.
Úgy tűnt, hogy a barátomnak is tetszik a szövegem. Jó hallgató volt, el kell ismerni. Utólag kiderült, hogy esze is jóval több volt, mint nekem, bár nem mindig korrekt célok szolgálatában használta azt.
Pálinkát ittam. Egyet, kettőt, hármat. Nem igazán a számokra figyeltem. Az sem tűnt fel, hogy a kollégám közben csak egy pohár sört szopogatott.

Egyszer azután azt javasolta, hogy próbáljuk ki a tequilát. Meghívott. Ez a mexikói méreg nem tartozott az én portfóliómba, de elfogadtam. Lenyomtam egy felest, egy kis kísérővel egyetemben. Majd rendeltem egy kört. Visszahívott, azután újra én következtem. Az ital persze felvillanyozott, turbóra kapcsoltam, és fel-alá járkálva magyaráztam. Miközben azt sem láttam, hogy a cimborám egyáltalán megitta-e a kirendelt italait, vagy szépen visszacsempészte azokat a pultra. Utólag jó okom van ezt feltételezni. Annyi bizonyos, hogy feltűnően józannak látszott mindvégig.

Azután azzal állt elő, hogy menjünk át egy másik kocsmába. Ismertem a helyet, másfél kilométerre esett a házamtól, éppen az ellenkező irányban, a lakóövezet szélén. Utána már az üdülők következnek.
Mondom, az túl messze van nekem. Ő majd átvisz a furgonján, mondta. Meg majd haza is furikázik, ne aggódjak. Köd van, rendőr nincs, mondta.

Útközben arról beszélt, hogy ritkán találkozik olyan ürgével, aki úgy bírja a piát, mint én. Na, ja, elég tűrhetően, szerénykedtem, és nem vettem észre, hogy bekaptam a mézesmadzagot. Nem szoktál berúgni? – kérdezte, miközben araszoltunk a tejfölben. Nem jellemző, játszottam az eszem, pedig, ha nem ültem volna, már le kellett volna roskadnom, úgy éreztem.

Az új helyen felpörögtek az események. Két tequila még lement, mindkettő kísérővel, majd elkapott a végzet, rosszullét képében. Teljes valómat zsibbadtság járta át, miközben elemi erő nyomott a föld felé. Fölpattantam, hogy kitépjem magam ebből szorításából, és kivágódtam az utcára. Amit éreztem rossz volt, és ismeretlen. Lehet, hogy csak a sok tequila okozta a gyötrelmeket. De később arra is gondoltam, hogy az egészségügyben jártas cimborám szórakozott velem, és kokszot kevert az italomba. Hogy láthassa, ki a legény a gáton!
Annyi bizonyos, hogy pár percig ácsorogtam még a kocsma előtt, hogy kiderüljön, itt szenvedek-e ki végleg, de ez idő alatt a kollégám nem lépett ki utánam, hogy megnézze, mi történt? Nem kell-e segítség? Lehet, hogy pont erre számított?
Derengeni kezdett, hogy rossz helyre kerültem, és legjobban teszem, ha gyorsan elhúzok innen. Forgott velem a világ, mágnesként vonzott a föld, de éreztem, menekülnöm kell. El innen és nyomás haza!

Éppen csak mindig a következő házig lehetett látni a sűrű köd miatt. Feltűnt, hogy a házakban mennyire nincs élet; de még nem fogtam gyanút.

Elkezdtem fázni. Húzott le a föld, minden lépésnél le szerettem volna feküdni a hóba. Csak egy kicsit, csak egy percre, csak éppen megpihenni… Ha nem reszketek annyira, biztosan meg is teszem, de kínomban tovább vonszoltam magamat.
Már vagy fél órája szlalomoztam a fagyott havon, már rég haza kellett volna érnem, amikor hirtelen rájöttem: a kocsma elől az ellenkező, a rossz irányba indultam. Az üdülők felé, amit csak most vettem észre. És most legalább 3 kilométerre vagyok az otthonomtól. Meg fogok fagyni! Viszont ha most mégsem fordulok meg, hanem átvágok a temető mellett, akkor már csak kettő és fél km hazáig. Persze erre nem lesz egy lélek sem, és ha felbukok, itt kihűléses vég. Ha megtalálnak benne leszek a híradóban? Éljen a tequila!

Végül hazaértem. Először mindenkit hibáztattam, csak magamat nem. Később már csak magamat. A piálásom okozott mindent. Mindent.
A cimborát azóta sem láttam. Pedig hálával tartozom neked, Haver! Felébresztettél!
Kérsz egy tequilát?
De én csak forró csokit iszom.
(www.youtube.com/watch?v=ijeVNvknRqs)

she_wolf 2016.12.26. 06:41:42

Olvastalak, és "láttalak":) Köszönöm!