Van 1 hely, ahol nem titkolhatod el, ha alkoholista vagy!
2016. október 04. írta: józanakaroklenni

Van 1 hely, ahol nem titkolhatod el, ha alkoholista vagy!

Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. Nem annyira az emberek "szórakoztatása"/okítása, de inkább a magam, és a sorstársaim segítése miatt kezdem el írni ezt a blogot. Sok korombeli fiatal küzd ezzel a problémával, akár úgy, hogy bevallja magának, akár úgy, hogy nem. Szeretnék nem inni. Kendőzetlenül, őszintén fogom leírni ennek a folyamatát. Azt is le fogom írni, ha sikerül, és azt is, ha nem. Te pedig, ha szeretnéd, kövesd ezt.

Van 1 hely, ahol nem titkolhatod el, ha alkoholista vagy!

Sok alkoholista (én is) kettős életet él. Hazaérve, levetve a normálisság köntösét én is lehúzom a redőnyt, magamra zárom az ajtót, és olyat teszek, amit a magánéletben szinte senki nem tud rólam: iszom.

De valóban van olyan alkoholista, akiről senki nem tudja, hogy alkoholista?

Valóban mindenki elől el lehet titkolni? (Hozzáteszem, én nem tartom szerencsésnek, ha tényleg senki nem tud róla az ember környezetében, de vegyük most ezt az esetet a poszt kedvéért.)

Az ember reggel fogat mos, magára borít 20 liter parfümöt, meg szájvizet, megrázza magát, és elindul munkába.

Némi folyadék, kávé, jópofizás után visszazökkenünk, újra a régi önmagunk vagyunk látszatra. Dolgozzunk.

Letalpaltuk a munkaidőt. Esetleg fakultatív programként találkozunk a barátokkal, fodrászhoz, ide oda amoda megyünk, kinek mi.

Végül irány haza.

És akkor jön el az a pillanat, amelyben egész napi erőfeszítéseinket a probléma eltitkolására, normálisságunk látszatának fenntartására nettó 2 perc, 53 másodperc alatt szanaszéjjel romboljuk.

Ugyanis, elmegyünk a boltba.

És, ha létezik egy hely, ahol már tutira tudnak az alkoholproblémádról, az bizony a bolt.

Kedvesen, jópofán vigyorognak rád. Jópofiznak veled. De egyébként mindent tudnak.

Titkolhatod bármilyen hatékonyan, a boltosok előtt nincsenek titkok.

Én tényleg mindent megpróbálok, hogy normálisnak tűnjek, mégis egy pokoljárás: jóban vagyok a boltos lánnyal az „A” boltban, így megpróbálom beszélgetéssel elütni az időt, ha odamegyek. Jóég, mintha attól, hogy jár a szám, nem venné észre, hogy bor van a kezemben, nevetséges! :)))

Mivel ott csak 2 boltos lány van, akik váltják egymást, sokat nem merek odamenni.

Nem messze tőlem („B” bolt) van annak a nagyonmagyar bolthálózatnak egy közepes méretű egysége. Ott már 4-5 kasszás hölgy váltja egymást, oda már gyakrabban merek járni, de nyilván már ott ismerik az arcomat, mint a rossz pénzt.

Egyébként, amikor alkoholt venni megyek be, valahogy így nézhetek ki(mintha így nem vennék észre, hogy „itt a csaj aki minden nap piát vesz!” Nagyon gáz.)

<

Amikor meg bármi mást: (Lássa csak mindenki, hogy mennyit vásárolok, és nincs is közte alkohol!)

via GIPHY

Legutóbb, mikor odamentem, nem volt az a bor, amit mindig szoktam venni. Ácsorogtam a borok előtt agonizálva, hogy mivel rúgjam ma arcon magam, mikor megjelenik mellettem az egyik boltban dolgozó kishölgy:

„Olaszrizlinget keresel?”- kérdezi mosolyogva. „Megnézem hátul, hogy van-e” mondja összeesküvő mosollyal, ami azt illeti még kedvesen, segítőkészen is. Alattam viszont ott helyben megnyílt a föld, és úgy iszkoltam ki a boltból, mint akit kergetnek.

Tiszta marhaság egyébként, mert nem mintha eddig nem tűnt volna fel nekik, hogy hetente 3x(+-) oda járok és veszek egy üveg bort, de akkor is, ezt így hallani nagyon nagy gyomron vágás volt.

Most már miután sorra „kizárom” a lakásom közelében lévő boltokat ,hogy ne nézzenek teljesen hülyének (nyilván már rég hülyének néznek, de hát na) már lassan a város másik végébe járok bort venni.

Tehát nem, ne hidd, hogy a környezetedben lévő összes boltos nincs vele tisztában, hogy ki alkoholista.

A boltosok mindent tudnak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jozanakaroklenni.blog.hu/api/trackback/id/tr8011767935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rozmárbajszú Véglegény 2016.10.04. 21:57:31

ha napi 3000ert veszel 2 uveg fehéret, max. irigykedve néz a penztárosnő. amúgy meg kit érdekel. sörért a szuteréndiszkontba kell menni, az alkeszok nagy része oda jár tüskéért meg olcsó sörért, 2 literes tablettasért...a boltosnak te leszel a legjozanéletűbb :D

józanakaroklenni 2016.10.04. 22:21:05

:) nyilván, de nem is ez az igazi lényeg ebben.
sok mindenki írt nekem emailt privátban (alkohol problémákkal ugye) és szinte mindenki említette ezt, hogy ez a boltos procedúra mennyire megalázó, ezért gondoltam megérdemel egy postot. Nem a boltos szeme előtt, a magam szeme előtt csinálok magamból idiótát. Érdekes volt végiggondolni. De persze, a tüskés bácsik más kategória :)

she_wolf 2016.10.05. 00:43:50

@józanakaroklenni:
Nem tudom hol laksz. Ha írtad, akkor bocs, elsiklottam felette:)
Budapesten éltem sokáig, most tőle 20 km.-en belül. Nálam az "anyagbeszerzés" úgy nézett ki, hogy nagybót. Madaras, vagy tetkó. Természetesen egyedül! Feltankoltam, itthon deponáltam. A mellettünk lévő kis közérben is vettem cefrét. Amikor itthon már eléggé nyilvánvaló volt, hogyha egyedül vagyok sem vagyok egyedül, akkor a helyi boltost megkérte a férjem, hogy ne szolgáljon ki piával. A boltos azt mondta, hogy ő ezt nem teheti meg, amíg kultúremberként vásárolok. A boltos srác előtt is ismeretes volt a problémám. Jó viszonyban voltunk és vagyunk egyébként.
Aztán amikor az én fülembe jutott a férjemmel való beszélgetése, itthon megkérdeztem a férjemtől, hogy ezt mégis hogyan gondolta?
Díszkíséretet is fog mellém adni? Mondta, hogy akkor nem ad pénzt. Mire én: Jó humorézéked van, ezért szeretlek. Tehetelen volt. Én meg görény. Igen, tudom.
Mondtam: néha még nekem is nehéz velem.
Ezt csak azért írtam le, hogy nyilvánvaló legyen elsősorban a nem érintettek számára, hogy egy elszánt alkoholista előtt nem lehet akadály. Pláne, ha egyébként normálisan is viselkedik.

Az, hogy te úgy gondolod, hogy a boltos pöpecül tudja rólad, hogy alkoholista vagy, egy külön témakör lenne. Inkább mondanám enyhébb paranoiának.
Hiszen veheted másnak is. Más kérdés, ha betéve tud mindent rólad az adott boltos.
Nem kell egyébként velük foglalkozni, csak akkor, ha az esetleges szégyenérzet visszatart attól, hogy megvedd a cuccot. De azt hiszem, ezt a vonalat már átlépted, mert bár érdekel téged, hogy mit gondolnak rólad, és pironkodsz, mégis megveszed.

De mesélek neked valamit, és nem azért, hogy übereljelek, hanem azért, mert egyetlen alkalommal fordult elő velem, hogy azt hittem, elsüllyedek azonnal ott, a pénztárnál várva:
vásároltunk a férjemmel és a kasszánál pakolgattuk a dolgokat a szalagra. Előttünk fiatal anyuka ovis korú gyerekkel. Valamit mondott a félrjem, én meg nevettem. A kissrác rám nézett, és kiült a páni félelem a kis arcára.
Az ok: nem volt rajtam a napszemüvegem, és egyenesen a szemembe nézett. A szemem fehérje pedig valami brutálisan kb. okkersárga volt. Nagyjából pár pillanat alatt átfutott rajtam, hogy mitől ijedt meg a gyerek, és szélesen rámosolyogtam. Nem kellett volna, mert ezek után el is sírta magát. Kösz:(

józanakaroklenni 2016.10.05. 09:28:33

@she_wolf: Én nem mondanám paranoiának, egy ilyen kisebb boltban, ahol tényleg csak néhány eladó van, ha minden nap oda jársz, megjegyeznek. Jól mutatja ezt az olaszrizlinges elszólás.
Vehetem másnak persze, de nem minden nap, azért a boltban dolgozók is össze képesek ezt rakni szerintem :))) Az más kérdés, hogy őket nyilván fele annyira sem érdekli a dolog, mint engem.
Szégyenérzet nyilván van, de ahogy mondod, ez nem tart vissza szerintem egy piást sem. Rossz érzés, de úgy a második pohár körül már nem agyal rajta az ember.

Igen, a boltos valóban nem tehet ilyet, de nincs is egyébként értelme, pláne Budapesten, ahol minden sarkon van 3 bolt.

tarackos 2016.10.05. 11:09:01

Viheted azt a bort az alkesz pasidnak, szulonek etc. Ha nem vagy lerongyolodva nem feltetlen fognak rad gondolni. Persze ha tudjak, h egyedul elsz az mas. Ha van a kozelben szuper vagy hiper, akkor oda kell menni es egyszerre tobbet venni.

tnsnames.ora 2016.10.05. 11:29:10

Nagyon jó lett a poszt, amolyan igazi "komment-gyilkos" poszt talán.
Hiszen mit lehet minderre mondani?
- ajánljon az ember jobb beszerzési módot?
- próbáljon meg a stresszes érzés mentén operálni valamilyen irányba?
- próbáljon tanulságot keresni, pláne ha esetleg nem islétezik ilyen?
- keressen analógiát saját vagy más életéből?
Ez mind csak karcolja a felszínt.
A lottó megjátszásában is, a szelvényvásárlás a legkevésbé jó, ám kikerülhetetlen rész, az illuzió útján.

józanakaroklenni 2016.10.05. 11:37:50

@tnsnames.ora: Többet nézel ki belőlem, mint amennyiről valójában szól a poszt :)
Egyrészt, tényleg sok alkoholista átéli ezt, ezért kicsit kifiguráztam a gif-ekkel, mert ahogy mondtam, ha már magunkon sem tudunk nevetni, akkor vége :)
Tanulságod neked outsiderként talán nincs, inkább kicsit jobban belelátsz "mindennapjainkba".
Nekem annyi tanulságom van, hogy húzhattam még egy rublikát az "így csinált belőled hülyét az alkohol" listámba, amit jó sokat nézegetek, hogy helyrerakjam a dolgokat agyban :)
Asszem ennyi :) Nem akarok azért minden poszttal világot megváltani, ez inkább egy kis önirónia.

PonDrow 2016.10.05. 12:03:08

Ha ennyire gáz az anyagbeszerzés, venni kell egy saját pálinkafőzőt, aztán csak a cukrot kell hozzá venned... :D

tnsnames.ora 2016.10.05. 12:43:42

@józanakaroklenni: Világos, persze, vettem én a poént, abszolút átélhető volt. Csakhát az olvasó, pláne, ha outsider, önzésből csak keresi a saját helyét, horribile dictu olykor egoistán (nyomában a mea culpával). :)
Egyébként ha és már akkor sajnos képtelen vagyok téged felülértékelni. Egy ilyen nehéz és fájdalmas témában, ennyire szinvonalasan, pörgősen, részletekre figyelően, kiválóan moderálva vinni egy blogot, magam részéről tényleg csak ámulok és bámulok.

józanakaroklenni 2016.10.05. 12:45:29

Magam részéről meg irulok és pirulok. Köszi, tényleg!

józanakaroklenni 2016.10.05. 12:46:34

Egyébként a moderáció: azóta, hogy beszéltünk erről, hogy kell-e vajon moderálni, volt a blog sokat index címlapon, és képzeld el, nem kellett moderálnom. Talán csak 1-2 hozzászólást. Meglepődtem nagyon.

she_wolf 2016.10.05. 13:03:23

@józanakaroklenni:
Nem ismerlek. Nem tudom, mire vagy érzékeny. Nem, nem lisztérzékenységre és társaira gondolok:D
Próbálok/próbálnék az eszedre hatni, éppen ezért nem is osztok meg veled olyan technikákat/praktikákat, amikkel átverhető a környezet a te stációdban. Az önbecsapást (és másokét) tartom a legkárosabbnak.
Nagyon sokat gondolkodtam, és abból indultam ki, hogy azzal a tapasztalattal amit már megéltem, mit tennék, ha újra 24 éves lennék, és minden kezdődne elölről.
Tehát nem azt írom most le, hogy a te helyedben mit tennék, hanem azt, hogy hogyan próbálnám megelőzni, hogy 27 év múlva ugyanitt tartsak:

1: Doki! Ha kell, magánúton. Teljes belgyógyászati kivizsgálás, totál laborral. Ez lenne a legelső. Májam, gyomrom, emésztőrendszerem állapotának felmérése.
2: Internet. Hiteles, mérvadó cikkek felkutatása, többszöri átrágása az alkohol szervezetre gyakorolt hatásairól. Nem abból kiindulva, hogy engem egyik sem érint, mert bármibe beletenyerelhetek.
3: Nem belealudni abba a hamis biztonságba, hogy a máj egy csoda, mert a testem nemcsak májból áll. Lépcsőházi bölcsesség: ha akkor tudom, hogy milyen a polineuropátiával élni, akkor biztos, hogy azért lobbiznék, hogy legalább a szeszcsempészek lógjanak! Büntetőperben nem enyhítő, hanem súlyosbító körülményként értékelném!
4: Jobban, többet kutyázni! Számítanak rám, szeretnek engem, törődést igényelnek, gondoskodást. Nem tehetem meg, hogy a férjemre lőcsölöm a velük való törődés egyre nagyobb részét, mert nekik az az öröm, ha játszunk, tanítgatjuk egymást, nem pedig az, hogy fekszenek az ágy mellett, és várják, amíg az idióta gazdi tántorogva felébred. Soha nem adhatom nekik vissza azt az időt, amit nélkülem kellett eltölteniük, mert én kórházban dekkoltam, és szétuntam az agyam a sok hozzám hasonló szerencsétlen között, és sírtam a kutyáim után/miatt!:(
5: És a pénz...hát ja. Én nem vagyok egy átkozódó típus azon egyszerű oknál fogva, hogy nem hiszek bennük:D De mert van humorod, képzelj el engem a kellő népviseletben, amikor azt mondom: Há' hajjakmeg, ha mégeccer egy fillért is kiadok ilyen szaroké'!:DDD
Mert bizony kőkemény zsetonok mentek el piára, meg később dokiknak, gyógyszertárban, kijáró nővérkének, mert valahogy össze kellett, hogy lapátoljanak.

Szóval nem azt mondom, hogy meg fogod mindazokat tapasztalni, amiket én. Nem mondom, hogy a non-stop végtagzsibbadás téged is utolér. Nem mondom azt, hogyha már tiszta leszel, évek múlva is kísérteni fog egy-egy múltbéli emlék.
Én csak azt mondom, hogy tegyél meg mindent, hogy ne kelljen!
Hogy hol kezdd?
1: Doki.....labor...ja, már leírtam?:D

És amivel kezdtem. nem tudom, mivel lehet nagyon mélyen "beléd nyúlni" (hú, ez milyen hülyeség már, de nincs most jobbam):
FÉLJ! Akkor is, ha nem jó. Hogy miért jó mégis? Mert én már megtanultam félni, és ez kellő erőt ad, hogy ne legyen hatalma fölöttem.
Csak abban nem tudok neked segíteni, hogy hogy verekedd magad át sérülés nélkül az időn és úton, amíg végül eljutsz a felismerésig. Szeretném, ha nem kellene keserű tapasztalatokat szerezned.
December 21.-én kezdem meg a hetedik absztinens évemet. Mindent megtettem, hogy ezt elmondhassam. Kiérdemeltem, és megérdemlem.

Bónusz: Az megvan, hogy vért pisiltem, ugye? Szürreális tükörtojás:) Folyomány: Tisztaságom sokadik évében pedig a másik "lukamon" dőlt a vér. Anyakönyvi nevén úgy hívják a jelenséget, hogy oesophagus varixvérzés, a köznyelvben "vérhányás".
Jól látod, laikus sokkterápia az, amit csinálok. Mert előre kell nézned, tudnod kell, mi várhat rád!
Nem biztos, hogy bejön a módszerem, és ha sok a sokkból, akkor szólj, visszaveszek:)
De egy linket azért tolok ez utóbbi puruttyaságra:
www.webbeteg.hu/cikkek/emesztorendszer/17336/verhanyas-veres-hanyas

Nem akarom minden hajfájásomért a cefrét bűnbaknak megtenni, de ahol nyilvánvaló az összefüggés, azt nem hallgatom el:(
A paranoiát féltem így megemlíteni, mert tartottam tőle, hogy esetleg elérted. Nem diagnózisként írtam mégis így, hanem arra utaltam vele, hogy a gondolataid a körül forognak vásárláskor, hogy ŐK TUDJÁK, hogy magamnak veszem, mert ALKOHOLISTA vagyok. TUDJÁK!
Mert úgy érzed, hogy olyan, mintha a homlokodra lenne tetoválva. Kell a szégyenérzet, de azt is jó lenne egy egészséges határnál meghúzni, mert ha a nyakába dobod a kantárt, akkor levisz a spirál aljára.
És igen, humor, önirónia nagy kanállal!:D Kettővel, egyszerre!:)

nyelvhal 2016.10.05. 13:14:44

Ezért áltam rá a whiskyre. Szépen megfőzöm magamnak a bourbonomet és no para. Jobb, mint a legjobb bolti.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.10.05. 13:28:22

BORVIRÁG ÚR

Borvirág nő az úr orrá-
-n és a színe bordó,
S bár vére még nem vált borrá,
Külseje szép hordó.

Borvirág úr jó cimbora,
Határjáró Bor Kán,
S hegyvidékünk összes bora
Lefolyt már a torkán.

Borpult mellett éjfél táján
Dől belőle móka,
S időnként a tátott száján
Kikukkant a róka.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/08/borvirag-ur.html

kewcheg 2016.10.05. 13:41:42

@józanakaroklenni: "bentlakós" hathónapos megvolt már? :)

2016.10.05. 13:48:50

Ha valaki undorodik a homoszexualitástól, akkor a meleg logika szerint homofób(=látens homokos). Ezek szerint, ha valaki undorodik és utálkozik az alkoholtól, akkor az alkoholfób(=rejtett alkoholista)?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.10.05. 14:21:41

Én kenyeret veszek a boltban rendszeresen, mégis úgy néz rám a boltos, mint egy kupac szarra.

Lehet nekem is kisboltban kellene vennem drágább dolgokat, mert ha csak kifliért és fél kenyérért ugrasz be, akkor kutyának néznek.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.10.05. 14:23:39

@szerecsenmosdatás: én csak szégyenszemre nem bírom az italt. Lehet, mert fiatalon bulikban többször berúgtunk és már a szervezetem nem kívánja, de valahogy egyáltalán nem bírom már, így elég kínos mindig kimentegetni magamat, de ez van. Embere válogatja.

she_wolf 2016.10.05. 15:03:29

@szerecsenmosdatás:
Bocs, de ennél khm...butább párhuzamot még életemben nem hallottam!:D
"Meleg logika?" Nekik külön van logikájuk?
A homofóbia az homofóbia. Pont.
De e kifacsart értelmezés szerint én azért gyűlölöm az (társ)állatkínzókat, mert magam is kínozni akarom a sajátjaimat?

Ha az alkoholtól undorodsz, az nem ugyanaz, mintha az alkoholistát felrúgod az utcán, lagy lepofozod egy padról. Ha az alkoholtól undorodsz, akkor vagy a szaga, vagy az íze taszít.

józanakaroklenni 2016.10.05. 15:43:19

@she_wolf: Azért én itt különbséget tennék önbecsapás, és a mások becsapása között ebben az eseteben.
Azt hiszem az az eddigi blogbejegyzéseim alapján nyilvánvaló, hogy nem áltatom magam, tehát önbecsapás mint olyan én nem gondolom ,hogy történne.
A mások becsapása viszont ... hmm.. .többször elhangzott kommentben, meg posztban is, hogy milyen az alkoholizmus megítélése Magyarországon. Gondolhatod, hogy nem fáklyásmenet, meg nem is jó muri szinte mindenhol titkolni ezt, akár munkahelyen, társaságban, vagy a családom nagy része elől. De hát nem tehetem meg ,hogy holnap munkába érve kiállok az iroda közepére, és beközlöm, hogy "ja, amúgy alkoholista vagyok". Személyes véleményem szerint addig vagyok még józan eszemnél, és addig tartom magam (és a méltóságom) amíg titkolni akarom, hogy ilyen gondom van. Ez nem paranoia részemről, tényleg nem, szerintem inkább a normálisság, a tartás megcsillanása. Szerintem ha majd le fogom szarni, hogy ki mit lát a boltban, vagy ki tudja a munkahelyemen, akkor lesz igazán nagy a gond. És nagyon remélem, ez a story nem jut el odáig.

A doki. El sem tudod képzelni, hányszor megfordult már a fejemben, de végül mindig lebeszéltem magam róla, mondván, hogy "3 év után úgysincs nagy baj", meg "azt már érezném", stb. Persze ez butaság. tudom. Hallgatni fogok rád ebben, mert igazad van.

Az alkoholról rengeteg cikket kigyűjtöttem magamnak a napokban egyébként - főleg angolul, mert magyarul elég kevés értelmeset találtam - úgyhogy ezek nyitott kapuk :)

józanakaroklenni 2016.10.05. 15:44:41

@kewcheg: Nem, de írtam is erről az egyik posztban.

5perc 2016.10.05. 16:51:43

Ha nagy tételben áfás számlával veszed két-három hetente, akkor nem szúrják ki.
De miért is kell szégyelni előttük? Képzeld őket tudat nélküli biorobotoknak, akikkel nem kell beszélgetni.

she_wolf 2016.10.05. 17:32:51

@józanakaroklenni:
Nem mondtam, hogy TE akár magadat, akár másokat akarsz becsapni.
Az alkoholistákról általában jegyeztem meg. Mert így működünk, legalábbis eleinte. Nem TE , nem ÉN, hanem MI, az alkoholbetegek általában. Egyéni különbségek persze, hogy vannak:)
Terelünk, bagatellizálunk első körben. A másodikban már másokat okolunk, máshol keressük -ha keressük- az okokat, a harmadikban jön a leszarom fázis, a negyedikben a meghasonlás, az ötödikben pedig a virágcsokrok, és egy hapsi, aki felszólítja a tisztelt egybegyűlteket, hogy: Imádkozzunk Testvérünkért...

Én sem azt mondtam, hogy coming outolj mindig, és mindenhol (melóhelyen pléne ne!), a hazai viszonyokat pedig hidd el, hogy nagyon jól ismerem:(
Nem tudom, hogy nálad mit jelent a fogalom. "titkolni". Én nem titkoltam, csak éppen nem beszéltem róla annak, akinek nem kellett, akinek semmi köze hozzá. Munkatársnak, bármelyik ezredrangú ismerősnek, fodrásznak, anyám tyúkjának.. Én sem kérdezem tőlük, hogy isznak-e, néznek-e suttyomban pornót, miazmás, mert semmi közöm hozzá.
Engem a boltos tényleg soha nem érdekelt, az a dolga, hogy kiszolgáljon, nem kerítek neki nagyobb feneket a kelleténél.
A család cirkalmasabb dolog, amennyiben nem beszélhetsz velük erről. Mert pont arra a közegre nem számíthatsz, akik a legtöbbet tudnának segíteni neked.
Ha neked tartást ad az, hogy "titkod van", ha magabiztossá tesz, akkor tartsd meg továbbra is! Önzőzz, mert most arra van szükséged, hogy minden lehető eszközt megragadj, amit csak lehet annak érdekében, hogy ne kerülj a víz alá!

A doki pedig: jó viszonyban vagy a háziorvossal? Ha nem, válts! Ha igen, akkor vedd a fáradságot, szánj rá időt, modd el neki a-z-ig, hogy mi a stájsz. Ha nem értesz vele egyet, azt közöld, és indokold is meg! Józan, normális párbeszéd az egésznek az alapja. Szerintem:)

És ha rám hallgatsz, elfelejted az ilyesfajta kibúvókat, hogy: "3 év után úgysincs nagy baj", meg "azt már érezném". De ezt te már nagyon jól tudod;)

Ugyan Nemár 2016.10.05. 17:36:10

Csak hogy fokozzam a paranoiáját a posztolónak: egy rendszeres alkohol fogyasztónak sajnos az arcára van írva, hogy alkoholizál, ez már pár év fogyasztás után is látható. Ezeket az ismertetőjegyeket általában az egészségügyben dolgozók hamar levágják.
Ismeretségi körben és munkahelyen is feltűnhet a beszéd minőségének romlása (józan állapotban is).
Kívánom a posztolónak, hogy idejében feladja a rendszeres fogyasztást, a külső jegyek visszaállhatnak még, de az idegrendszeri változások visszafordíthatatlanok

she_wolf 2016.10.05. 18:09:32

@Ugyan Nemár:
Az "arcára van írva" alatt a külsőre, bőr textúrájára,minőségére gondolsz?
Mert az alkalomadtán téves következtetés lehet. Ráadásul befolyásolható.
A beszéd minősége alatt mit kell érteni? Hangképzés, szóhasználat?
Tényleg őszintén érdekelne.

zsurzsenka 2016.10.05. 18:16:58

Apu alkoholista volt. Most halt meg, pár hete. Semmi mást nem érzek, csak dühöt. Amit hátrahagyott az majdnem 2 milliós köztartozás büntetésekkel, behajtási céggel stb. 64 éves volt. Még élhetett volna. Próbáltunk neki eleinte segiteni, de aztán feladtuk. Amig ő nem akarja, addig mi a fejünkre is állhatunk.
Kedves alkoholista olvasók, ez a perspektiva. Persze, tudom, kioktatok, azt megyek az utamra. Bizonyos fokig tényleg. Amig TI nem akartok tényleg változtatni, és nem kértek PROFI segitséget, addig ez lesz. Amig lesz. Sok sikert egy józanabb élet elérése érdekében!

Ugyan Nemár 2016.10.05. 18:32:38

@she_wolf:
Nem átvitt értelemben gondoltam, olyan ismertetőjegyek az arcon, amit gyakorlott-sokat látott szem (pl. egészségügyes ) észrevesz. Az orcák és az orr mikrokapillárisainak tágulása miatt ezeken a helyeken pirosasabb a bőr. Az orr porcos részének növekedése, a bőr turgorának csökkenése miatt az arc "csontosabbá" válik, a szem környéki ráncok mélyülnek.
A végtagok arányaiban vékonyabbá válnak a törzshöz képest. A törzsön derék környéki hízás jellemző.

A beszéd lassabbá válik, elkent jellegű lehet, szókeresés gyakoribbá válik: "nem jönnek a megfelelő szavak"...
Kissé tapasztaltabb emberek ki tudják szúrni.

Spiritmonger 2016.10.05. 19:04:42

Kedves poszterina!
Az önmagában nem baj, ha mások/magad szerint alkoholista vagy, egészen addig, amíg ez problémát nem okoz neked. Én is megiszom a magamét bőven, van, hogy hétköznap este is úgy raknak be a kedvenc pultosaim a taxiba, van, hogy teleportálok, de egyrészt qrvára nem érdekel, hogy ki mit mond arról, hogy mennyit iszom, másrészt, ha nem akarok inni, akkor egyáltalán nem iszom, illetve a melómat/leszervezett programomat az ivás nem húzhatja keresztbe. Ráadásul minden évben többször csak azért elmegyek cimborákkal vidéki bornapokra, hogy lealjasodjunk, így eresztve ki a gőzt.
Amikor a boltban bort veszel, az alábbi dolgokra figyelj:
1, Borszaküzletben vásárolj, egyszerre több üveggel
2, Csak az általad megfizethető legjobb minőségű bort vegyed
3, Szarj mások véleményére
4, Legyél törzsvásárló, 10-15-20% engedmény éves szinten egész jó pénz

Aztán, ha le akarsz állni a tütüvel, akkor ne igyál. De ha iszol, akkor olyat, aminek élvezeti értéke is van.
Pasizz be, nálad a punci, nálad a hatalom, hidd el, józanul a szex sokkal jobb, mint szittyósan.
Sok sikert akár a leszokáshoz, akár a blogoláshoz!

she_wolf 2016.10.05. 19:19:20

@Ugyan Nemár:
Értelek, köszönöm!
Mindezek azonban legfeljebb csak sejtethetnek alkoholos eredetet.
Hogy egészen közeli ellenpéldát hozzak fel: a húgom.
Nem azt mondom, hogy alkesz feje van, de mindazon jegyek -tág pórusok, tónustalannak, petyhüdtnek tűnő arc- ún. "tésztakép" nála sajnos megvan. Pedig ő aztán tényleg az, aki évente jó, ha összesen 1 liternyit megiszik, és ebben benne van az összes "a" betűvel kezdődő: asöraborapálinka:D

Nálam semmi ilyesmi nem volt egészen 3-4 évvel a ivászat befejezése előttig. Akkor kezdtek megjelenni mikrokapillárisok az orcákon. Van, nem jelentős mennyiségű, tehát nincs borvirágos képem.
A testi aránytalanságra is lehet más magyarázat, tehát amit leírtál azok nem egyértelműen csak az alkoholbetegek ismertetőjegyei.
De az igaz, hogy ezekből minél több jelenik meg egy emberen, annál nagyobb valószínűséggel kerülhet szóba az alkohol, mint ok.
Ami az arcot illeti, nekünk (nőknek) van egy aduászunk: a smink.:D És ha valaki anyagilag is jól áll akkor a hajszálereket is el lehet tüntetni.

A végtagokra lehet izmot fejleszteni, az úszógumitól meg lehet kemény sporttal szabadulni.
Igen, tudom, most már nem a félretaposott sarkú papucsos, otthonkás, hajcsavarós, átlagcsóró magyar alkoholista nőről beszélek, hanem a tudatos, mindenkit átverni akaró és tudó megveszlek kilóra akkor is, ha szar alak vagyok, és csak otthon bőgök a szerencsétlenségemen, a meg nem értettségemen típusú nőkről.
Bocs a kitérőért:)

A beszéd: általában igaz lehet amit írsz, ez nem vitatható. De megint ellentmondanék annyiban, hogy nem mindegy, hogy egyébként mennyire értelmes, és intelligens az adott alkoholista gyárilag.
Alkoholistákról folyik a beszélgetés, nem aktuálisan részegekről:)
Mert részegen egy Stephen Hawking kvalitású ember is mamunak mondja a hamut:)

Szóval én azért nem fogadnám el könnyedén azt, hogy ránézésre, első blikkre és kiegészítő vizsgálatok nélkül egy orvos megmondta volna akkor rólam, hogy alkoholbeteg vagyok 10-15 éve;)

she_wolf 2016.10.05. 19:28:35

@zsurzsenka:
"Amig TI nem akartok tényleg változtatni, és nem kértek PROFI segitséget, addig ez lesz."

Ha esetleg tudnál abban segíteni poszternek hogy hol számíthat profi segítségre, azzal nagyot lendítenél az ügyön.
Mert tudod, az a helyzet, hogy a sok siker kívánásával teli a padlás.

józanakaroklenni 2016.10.05. 19:33:26

@she_wolf: A család... Hát igen.
Apukám tud a dologról. Akkor és ott nagyon rosszul reagált, eléggé össze is vesztünk. Aztán azóta homokba dugta a fejét, és nem beszélünk róla. Olyannyira, hogy a szülinapomra (ami ugye már az ominózus beszélgetés után volt) egy üveg bort kaptam tőle :))))) na mindegy.
A dokiügyben egyébként semmilyen viszonyban nem vagyok a háziorvosommal, de szerintem inkább magánúton fogom kivizsgáltatni magam. Drágább lesz, de jobban bízom benne.

józanakaroklenni 2016.10.05. 19:37:38

@Ugyan Nemár: Na mondjuk rám ebből csak 1 igaz. Nem piros a bőröm.
Nem is csontos az arcom, sőt, akkora a fejem, mint 1 lufi.
A végtagjaim pont, hogy vastagabbak lettek.
A derék környéki hízás viszont pipa.

S. Laci 2016.10.05. 20:47:13

@Ugyan Nemár: AZ mit jelent, hogy; ahogy írod : " az idegrendszeri változások visszafordíthatatlanok ".
Ez vélemény , vagy kutatás eredménye ,esetleg tapasztalat ?...Lécci kicsit bővebben. köszi.

she_wolf 2016.10.05. 21:06:21

@józanakaroklenni:
Nem igazán tudok mit mondani közhelyeken kívül:(
A struccpolitika talán a legrosszabb, mert a totál érdektelenséget közli, pedig nem biztos, hogy ez így is van. Én képes és hajlandó vagyok bármikor akár provokálni is, ha eredményt akarok. Bármilyet!
A lényeg, hogy legyen rakció. Mert abból értek. A másik gondolataiba nem látunk bele, ami mondjuk néha kifejezetten jó:)
A magándoki jó választás, érdemes túrni a netet. Én ragaszkodom az enyémhez:)
Az ex-háziorvosom a Kútvölgyiben volt, aztán kiköltöztünk a jelenlegi lahelyünkre. Megtarthattam volna a régi dokit, de egyébként sem túlzottan ragaszkodtam hozzá, úgyhogy átigazoltam ide.
Megérte, és ezért:
egyik alkalommal -immár egy ideje absztinensként- elmentünk hozzá receptekért. Dumáltunk a vizsgálat közben, majd közölte velem, hogy akkor én most leülök a váróban, és hív nekem mentőt. He? Mentőt? De hát miért, amikor tök jól vagyok? Nem, maga pocsékul van. És nem, nem megy haza pakolni, és nem a férje viszi kórházba, hanem mentő.
A lényeg: nem volt alaptalan a riadalom, a kórházban azonnalos labor után kiderült, hogy nagyon magas az ammóniaszintem, hepaticus encephalopathia-t diagnosztizáltak.
És én semmit nem éreztem, semmiről nem tudtam, ami gyanakvásra adott volna okot.
Átállították a bogyóimat, és most megírtam ezt ide:)

Meg azt is megírom, hogyha a háziorvosom az ország másik végébe költözne, oda is mennék utána.
Mondtam neki, hogy szerzett magának egy levakarhatatlan pácienst:)
Ha megtalálod a nagy Őt, úgy viszonyulj hozzá, mintha ő lenne a másik éned, aki előtt őszintén feltárhatsz mindent!

she_wolf 2016.10.05. 21:09:59

@S. Laci:
Ha ő nem válaszol neked, én szívesen megteszem -ha gondolod-, saját, meglévő tapasztalattal alátámasztva.

S. Laci 2016.10.05. 21:31:05

@she_wolf: Köszönöm. Érdekelne....

she_wolf 2016.10.05. 22:48:35

@S. Laci:
Először a saját tapasztalat: nagyjábó 25 évnyi egyre fokozódó, végül totálissá váló függésem egyik állomása az volt, hogy észrevettem, hogy el-elzsibbadnak a lábaim. Először csak az ujjak....kit érdekel?
Aztán elkezdett terjedni felefelé, ezzel párhuzamosan a kezeim is az ujjaimtól indulva. Kit érdekel?
Orvos azt mondta, nem ártana tényleg abbahagyni a piálgatást, és elmenni ideggyógyászhoz, mert nagyon úgy néz ki, hogy polineuropátiám van. Megkérdezetm, hogy az milyen színű, mert nem biztos, hogy megy a szememhez.
Jót röhögtünk. Egész addig, míg meg nem vizsgáltak, és ki nem derült, hogy pedig DE!
A lényeg: a polyneuropátiát több dolog okozhatja, többek között az alkohol is.
Gugliban túrj utána, ha érdekel. Én most keresgéltem, de nem nagyon találtam olyan oldalt, amit linkelnék, mert ami ide kívánkoztik dióhéjban, az csak ennyi:
a neuropátia idegkárosodás, amely többféle lehet. Az enyém kevert, tehát az érző-és mozgatóidegeket egyaránt érinti.
Laikusan fogalmazva: az idegrostot beburkoló és azt védő myelinhüvely a toxikus anyag (alkohol) hatására károsodik, ezáltal zavar keletkezik az ingerületvezetésben.
Ez a zavar jelentkezik zsibbadás, égő, szúró, harisnyaszerű érzés formájában tünetként.
Ez a kezdeti stádiumban visszafordítható, de az olyan gyökkettő idióták esetében, akik ívesen tesznek az egészre (igen, rólam van szó) már nem. Ha az a gyökkettő idióta végül mégis a fejéhez kap, akkor a folyamat megállítható (igen, még mindig rólam van szó).
Egy ideje ott tartok, hogy a kezeim csuklóig az ujjbegyektől, a lábaim pedig térdig -szintén az ujjaktól indulva- zsibbadnak, és ezt érzem minden ébren töltött percemben, ha mozdulatlan vagyok, akkor is. Fokozottabb igénybevétel esetén fájdalmas is, nem csupán nagyon kellemetlen.
Gondolom, rossz tartásból, kényelmetlen póztól már zsibbadt neked is el a kezed, vagy lábad. Na, ez olyan, csak nem lehet kimozogni, magától meg pláne nem múlik el.
Milgamma felejtős, mint ahogy a többi bogyó is. Bensőséges netes kapcsolatban vagyok egy neurológussal, aki azt mondta, hogy az akkor alkalmazott gyógyszeres terápiánál (Lyrica) ő sem tud jelenleg jobbat.
Mivel megállt a romlás, a helyi dokival megbeszéltük, hogy ennyi volt.
Hogy a fentieket el tudd helyezni, linkelek egy ábrát a cuccról:
www.mesecsokor.hu/img/picture/195/20010725schwann3.gif

Szóval ez is egy idegi károsodás, és a következőkhöz képest még olcsón megúsztam, mert ezekből is kikaphattam volna bármelyiket (ez egy nagyobb lélegzetű dolog, szerepel benne a kifejezett idegrendszeri károsodás is, amirre esetleg kíváncsi lehetsz - idült hatások, 2. bek.):
www.gyoriorvosok.hu/alkohol-hatasai.html

Kellemes böngészést!:)

zsurzsenka 2016.10.06. 02:39:10

@she_wolf: nem fogok linkelni. Egyrészt nem élek otthon. Másrészt nincs olyan terápia ami mindenkinek egyformán hasznos és megfelelő lenne. Gugli nekem elég sok lehetőséget feldobott, aki akarja, úgyis megtalálja a számára legjobbat. Harmadrészt pedig visszatértünk a kályhához: a poszternek és társainak valóban nem a sok siker kivánságokkal, hanem a saját akaratukkal kell kirángatniuk saját magukat a helyzetükből. Kezdetnek mondjuk a guglizás is jó. Szerintem. Voltak nekem is problémáim, nem a neten osztottam meg szomorú, néha parás dolgaimat, hanem hoztam egy döntést, és kitartottam mellette.

S. Laci 2016.10.06. 09:21:20

@she_wolf: Köszönöm a megosztásod.

2016.10.06. 12:21:47

@she_wolf: igazad van, pontosítok: meleg PROPAGANDISTA logika. Na ennek az abszurditására, ha úgy tetszik "butaságára" utaltam a provokatív példában. Kösz, hogy megerősítettél. Mert ha egy alkoholtól ill. alkoholista életmódtól undorodót nem nevezhetünk alkoholfóbnak, akkor egy homoszexuális életmódtól (nem a homoszexuális embertől!) undorodót sem nevezhetünk homofóbnak.

she_wolf 2016.10.06. 12:22:53

@zsurzsenka:
Értem. Tehát elolvastad a posztot, és úgy gondoltad, adsz egy tanácsot: Oldd meg!
Mindig öröm az ilyen tökös hozzászólás:)

she_wolf 2016.10.06. 12:44:32

@szerecsenmosdatás:
Nem egészen világos a számomra, amit írsz.
Akkor beszélünk fóbiáról, ha valaki adott dologra műszerekkel mérhetően, fokozottan és negatív előjellel reagál.
Rengeteg fóbia létezik és a lista egyre bővül.
A homofóbia létező, és magyarázható dolog (engem speciel hidegen hagy, hogy ki meleg, vagy langyi -játék a szavakkal).
Az alkoholfóbiáról nem hallottam még, de szerintem amire te gondolsz, azt nemes egyszerűséggel csak előítéletes undornak nevezném.
Igen, vannak, akik undorodnak a piás látványától. Ehhez nincs hozzáfűznivalóm.
Más az, ha valóban rosszul van valaki az alkoholtól, akár a szagától is, azt úgy hívják: alkohol intolerancia, vagy alkoholallergia.

zsurzsenka 2016.10.07. 00:17:41

@she_wolf: kikerült a főoldalra, mit vártál? Aztán pedig tényleg könnyeb sirni a nyomor miatt, mint valamit érdemben tenni ellene. 30 éven keresztül nézhettük a családommal, hogy mindenki hibás, és bunkó, kivéve az alkesz. És igen, oldd meg. Senki más nem fogja helyetted. Ja, hogy egyszerűbb felemelt kézzel feladni, és nyivákolni, hogy senki nem segit? Hát igazad van, igy nem is fog senki.
Amúgy pedig, ha újraolvasod az első kommentemet, nem adtam tanácsot. Elmondtam a benyomásaimat, a élményeimet. Aztán kértél tanácsot. Nem vagyok szakember, csak egy érintett, és nem vagyok kompetens a tanácsadásban. De ahogy elnézem a többi kommentet, nem nagyon nyüzsögnek itt az addiktológusok, pszichológusok névjegykártyát lobogtatva.

she_wolf 2016.10.07. 00:55:41

@zsurzsenka:
Szmájli nélkül nem megy át, mi? Első hozzászólásom tömény cinizmus volt, bocs'.
Éppen ezért nem is érdekel a személyeskedésed. Nem mellesleg: én megoldotttam.
A poszter is szeretné megoldani, és pontosan azt szeretné, amit te is kiabálva javasolsz neki: PROFI segítséget.
Valószínűleg sikeresen megoldottad a problémát a döntéseddel, csak éppen ennek mibenlétéről nem írtál egy hangot sem.

zsurzsenka 2016.10.07. 01:22:28

@she_wolf: neked akkor most tulajdonképpen mi a problémád? A személyeskedésem mégiscsak érdekel, ha vetted a fáradtságot, és válaszoltál rá.
Arról fogalmam sem volt, hogy a kommentelőknek meg kell osztaniuk a problémamegoldási módjaikat. Amiről úgy gondoltam hasznos lehet, azt elmondtam. Elnézést kérek, ha nem érte el az általad elvárt szintet. Talán zárttá kellene tenni a blogot, és akkor rögtön megoldódna a te bajod is.

2016.10.12. 13:26:41

@she_wolf: ha akarsz egy profi megoldást: mbsr.

she_wolf 2016.10.12. 15:38:46

@Luke SW:
Köszi!:)
De azt hiszem, a nagyja terhet már levetettem. A poszter az, akire még erősen ráfér egy olyan tanács, amivel a helyes mederben tudja tartani a dolgokat.
Nem mondom, hogy mindent megoldottam, de a legfontosabb -az alkohol kiiktatása- megtörtént, mással jutalmazom magam, és az nem káros az egészségre, sem a szociális, társadalmi életemre.

2016.10.13. 10:14:03

@she_wolf: a klinikai ajánlás szerint nem is a leszokásban segít, elsősorban. Bár alighanem abban is segítene, de 3 sör után meditálni elég furcsa ötlet:)

she_wolf 2016.10.13. 12:05:16

@Luke SW:
A meditációt nem nekem találták ki. Alkalmatlan vagyok rá még akkor is, ha igyekeztek itt meggyőzni, hogy pedig de. Nem mondanám, ha nem próbáltam volna, és legalább egyszer is összejött volna hogy akaratlagosan elérjem a meditatív tudatállapotot.
Ha ébren/éber vagyok ezer szálon jut el hozzám minden, és egy is elég, hogy kizökkentsen.
Egyszer egy napig kellett hordanom egy Holtert, elég érdekeseket rajzolt:) Semmi kóros, csak a pia miatt magasabb volt a vérnyomásom. Most már ott tartok, hogyha nem mozdulok meg, a mért értékeim alapján akár el is kaparhatnának, olyan alacsony:)
De van mivel tuningolni: zene, kutyák (ez a kellemes módszer), meg a váratlan telemarketingesek (hogy a pék rakná őket tele, élükön a biztosítósokkal:D)!

Szóval a meditáció kilőve, és én ennek nem örülök, mert így nem mondhatom, hogy menjen mindenki a búsba, most kiszálltam:(
A masszív piásokat el nem tudom képzelni meditálás közben, mert helyből nem teljesítik a meditáláshoz szükséges alapfeltételt: ti. eleve, és állandóan befolyásoltak az alkohol által. Márpedig az alkoholista (akit én alkoholistakén definiálok) nem hétvégente, vagy naponta 2-3 órában alkoholista, hanem 0-24-ben. És ebben az intervallumban van a szer hatása alatt még akkor is, ha közben agysebészkedik.

2016.10.13. 13:38:38

@she_wolf: a nyugati embernek szánt meditációs gyakorlatok sokkal könnyebbek, pl. koncentrálj a végtagjaidra - szerintem ez neked nagyon is jól menne:-)

she_wolf 2016.10.13. 13:50:15

@Luke SW:
Ebben biztosan igazad van!:D De inkább kerülöm, hogy velük kelljen foglalkozni, mert így is több figyelmemet veszik el, mint amennyit érdemelnének. És ha érzem őket, akkor az nekem nagyon nem jó:(
Bedumálni meg úgysem tudom magamnak, hogy semmi bajuk, de a legvajasabb répa az lenne, ha azt tudnám elérni tudatosan, hogy nincsenek, és egyáltalán nem érezném őket!
Csakhogy itt nincs egy csöndes sarok, ahol megbújhatok, kizárhatok mindent, és ha lenne is -és alkalmas is lennék rá: sajnálnám azokat a perceket, amiket a kutyáim és/vagy zene nélkül kell hogy töltsek, önkéntes száműzetésben:)
Én most, és így jól vagyok, köszönöm. A kellemetlen dolgokat teljesen elkerülni nem mindig lehet. Mosogatni sem szeretek, mégis megcsinálom:)
süti beállítások módosítása