Sziasztok!

Ádám vagyok, és a mai naptól kezdve minden második bejegyzést én fogok írni.

Nagyon megtisztelőnek érzem, hogy lehetőséget kaptam erre, mint felépülő alkoholista.

A blogot bár eddig nem ismertem, elolvasva minden bejegyzést nagyon nagyra tartom, ezért szívesen segítek egy ilyen fontos ügyet.

Elsőként szeretném a saját történetem elmesélni.

Az alkoholizmus kisgyerekkorom óta jelen van az életemben, édesapám alkoholista.

Nem az a fajta alkoholista, akikről ezen a blogon olvasok, ő egy igazi agresszív állat volt mindig. Megivott néhány pohárral, majd tört-zúzott. Anyukám próbálta csitítani, minket a szobánkba parancsolt, és bizony nem egyszer akkorát kapott, hogy a fal adta a másikat.

Mikor már elértem egy olyan kort, hogy felfogtam mi történik közéjük álltam, olyankor én is kaptam.

Nagyjából 15 éves lehettem, mikor elkezdtem könyörögni anyámnak, hogy pakoljunk össze, hagyjuk ott.

Két nálam kisebb öcsém van, és anyukám mindig azzal érvelt a maradás mellett, hogy miből élnénk meg?

Én elmentem volna dolgozni, de ő mindig azt mondta, hogy én csak tanuljak, apámmal meg ne foglalkozzak, az az ő gondja.

Végül huszonévesen megelégeltem ezt.

Épp születésnapom volt, a születésnapi bulim, jelen az egész famíliával ismételten balhéba fulladt.

Addigra apám már annyira nem tudta kontrollálni magát, hogy a saját családunk került minket, pedig régen sokat jártunk össze.

Az unokatestvéremmel beszélgettem valamiről, pontosan nem emlékszem csak arra, hogy foci téma volt.

Apám egyszer csak felpattant, és elkezdett velünk üvöltözni, hogy mi őt talán hülyének nézzük? Azt hisszük nem hallja, hogy róla beszélünk?

Reagálni sem volt időm, nekem esett és ütött, majd a tortám, és az összes üveg is a földön landolt.

Ez egyébként abban az időszakban egyre gyakoribb volt apámnál, hogy bebeszélte magának, hogy őt mi kibeszéljük, ő ellene mi szövetkezünk.

A semmiből voltak olyan hangulatváltozásai, olyan dolgokat vett támadásnak, amit egyszerűen már nem tudtunk hová tenni.

Aznap este, miután apám elaludt összecsomagoltam.

Odaálltam anyu elé, és azt mondtam "Most döntsd el, hogy velem jöttök-e. Én megyek."

Anyu sírt, és nem akart jönni, de elővette az összes apu elől eldugott pénzét, és nekem adta, hogy tudjak keresni egy albérletet, és legyen valami tartalékom is.

A mai napig nem értem, miért ragaszkodott ennyire ahhoz, hogy apámmal maradjon, és az öcséimet nem szívesen hagytam ott, de nem bírtam ki tovább.

Elkezdtem dolgozni, mellette pedig tanulni.

Anyuval tartottuk a kapcsolatot, sokszor meg is látogatott, de nem tudtam meggyőzni róla, hogy hagyja ott apámat, akit a távozásom csak még jobban felbőszített.

Én ezután hosszú ideig nem nyúltam alkoholhoz, még társaságban sem.

A gyerekkori emlékeim miatt megvetettem az alkoholt, és talán kicsit azokat is, akik isszák.

Hamarosan megismerkedtem az akkori párommal, aki teljesen nem volt absztinens, de nagyon ritkán fogyasztott csak alkoholt. Ez fontos volt nekem akkor. Visszagondolva ez vicces :)

Apám nagyon megzuhant attól, hogy nem vettem róla tudomást. Többször próbálta felvenni velem a kapcsolatot, volt olyan, hogy a munkahelyemnél várt, mikor végeztem.

Végül a barátnőm unszolására elmentem hozzájuk. Kár volt.

Apám a kertben volt, a hintaágyon szétterülve, a saját vizeletében, és hányásában, a földön vodkás üveg.

Valamiért ettől átszakadt bennem a gát, és kijött belőlem minden, amit elfojtottam az előtte lévő években. Kicsit azt hiszem eldugtam apámat az agyam egy hátsó szegletébe, hogy ne kelljen vele foglalkozni, de mikor ott megláttam elsírtam magam.

Hazamentem, és életemben először berúgtam. Nem tudnám megmondani, miért csináltam. Nem beszéltem róla senkinek, még a barátnőmnek sem, csak próbáltam mindent visszadugni oda hátulra, és folytatni az életem.

De nem ment.

És ettől olyan tehetetlen dühöt éreztem apám iránt, hogy majd beleőrültem. Viszont már értettem, miért isznak az emberek.

Mikor akkor hazaértem, és berúgtam, annyira ellazultam, könnyű lettem, és nyugodt, hogy újra akartam ezt az érzést.

Ismét ittam, és ismét ellazultam tőle. Ez így ment pár napig, de akkor már utáltam magam, amiért ugyanazt csinálom, amit apám, aki tönkre tette az életünket. Végül azon kaptam magam, hogy részegen randallírozok otthon, és szimultán üvöltök apámmal, amiért mindent elrontott, és anyámmal, amiért még mindig itt van.

Sosem láttam még anyukámat ilyen szomorúnak.

Ez után az este után 3 évig nem álltam szóba egyikükkel sem.

Az ivás belekúszott az életembe. Egyre durvább kifogásokat találtam, hogy miért is iszok éppen: ideges vagyok, magányos vagyok, fáradt vagyok, kedd van.

A barátnőm megelégelte a dolgot, és elhagyott.

Ekkor kb. egy éve ittam.

A legrosszabb fajta alkoholista lett belőlem, nem ismertem mértéket, nem tudtam megállni, addig kellett innom, amíg hánytam, nem ritkán epét.

Eljutottam odáig, hogy kirúgtak a munkahelyemről, mert többször nem tudtam bemenni dolgozni.

Ettől kicsit észbe kaptam.

Anyagilag nekem soha senki nem segített, mindig a magam lábán álltam, és tudtam, hogy dolgoznom kell.

Kijózanodtam, letusoltam, megborotválkoztam, kitakarítottam, és elkezdtem munkát keresni.

Viszonylag hamar sikerült is találni, és ettől megint elengedtem magam.

Az irodában megismertem a mostani párom. Néhány hónapig dolgoztunk együtt, de a kapcsolatunk ekkor csak baráti volt. Az első pillanattól kezdve elbűvölt, de nem akartam a problémámmal párkapcsolatot, főleg nem olyat akivel még együtt is dolgozom és minden nap találkoznunk kell.

Ő végül felmondott, mert felvették máshová, ekkor elhívtam vacsorázni.

Egy tündér volt, de én majd meggebedtem attól, hogy nem ihatok valamit. Nem akartam ott vele elkezdeni borozni, mert nem akartam leégetni magam.

Végül a vacsora után gyorsan véget vetettem az estének, és vagy fél évig nem is kerestem őt.

Őt is eldugtam az agyam hátsó felébe a többi közé.

Fél év múlva viszont részegen felhívtam. Azonnal levette a hangomról, hogy részeg vagyok, és nagyon szórakoztatónak találta. Azt mondta, sajnálja, hogy soha nem hívtam fel, és megbeszéltünk másnapra egy találkozót, azóta együtt vagyunk, és nagyon szeretjük egymást.

Nem hagytam abba teljesen az ivást mikor összejöttünk, de jelentősen visszavettem belőle, mert volt bennem egy megfelelési kényszer azt hiszem.

Hamarosan összeköltöztünk.

Én ugyan mértékkel, de továbbra is ittam. A párom utólag elmesélte, hogy furcsállta, hogy miért kell nekem minden este meginni pár pohár bort, de mivel részegen soha nem látott, ekkor még nem gondolta, hogy ez már problémának számít, illetve néha ő is ivott velem. Ekkor mindig minőségi, finom borokat ittam, ezért talán kicsit mindketten elhittük, hogy ez nem gond. 

Valamiért mikor ő is ott volt tudtam mértéket tartani.

Végül anyu megkeresett. Ott hagyta apámat.

Nem tudom, miért tartott neki ennyi ideig, mi tartotta ott apám mellett, aki bántotta, ütötte vágta, megalázta, soha nem is fogom megérteni.

Segítettem nekik elindulni, lakást keresni, stb.

Nagyon boldog voltam, mert bár 3 éve nem beszéltem velük apám mindig ott lebegett a fejem felett, és nem hagyott nyugton. Azt hittem, most majd minden rendbe jön.

Apám tönkrement idegileg attól, hogy mindenki ott hagyta. Más ember talán ettől éppen észbekapott volna, de apám ha lehet még rosszabb lett.

Elkezdett minket zaklatni.  Miután én nem vettem fel neki a telefont, valahonnan megtudta a kedvesem telefonszámát, és őt is felhívta.

Ekkor kénytelen voltam mindent elmesélni a páromnak, a saját részemet is. Azt hittem összepakol és ott hagy, de nem tette. Haragudott rám, de csak azért, hogy miért egy vadidegentől kell ezeket megtudnia.

A pohár akkor telt be nálam, mikor egy reggel munkába menet a lépcsőház lépcsőjén, a falnak dőlve találtuk apámat, aki olyan részeg volt, hogy alig tudott magáról.

Csak szitkozódott, leköpte, és lekurvázta a párom, nekem pedig eldurrant az agyam.

Ez után szó nélkül összecsomagoltam egy bőröndbe, és elmentem. Biztos voltam benne, hogy a párom ez után a jelenet után maga is összecsomagolt, és nem akartam végignézni, ahogy elhagy.

Egy panzióba mentem, és 5 napig ott voltam. Ebből az 5 napból semmire sem emlékszem. A telefonom kikapcsoltam, nem kommunikáltam senkivel, csak ittam.

Mikor hazamentem, azt hittem az üres lakásba megyek haza, de a párom még ott volt.

Amit fel lehet sorolni az alkoholizmus kezelésére, azt én mindet kipróbáltam. Egyszer még valami páros reiki órán is voltunk. De én csak ittam tovább. 

A párom egyszer azt mondta, hogy addig úgysem fogom tudni abbahagyni az ivást, amíg apámmal nem rendezem le a dolgot, és utólag azt mondom, hogy igaza volt.

Az elkövetkező időszakban ittam, de úgy keményen. Volt olyan, hogy a párom mosta fel a hányásom, és takart be a kanapén.

Én viszont sosem voltam agresszív, inkább csak lehúzták a redőnyt, mikor ittam. Egyre gyakoribb volt, hogy nem aludtam együtt a saját párommal, mert nem akartam mellé részegen, piától bűzölögve befeküdni. Elképzelésem sincs, miért maradt velem :) De bántani soha nem bántottam, még szóban sem. Ahányszor elkezdtem inni, inkább elvonultam a másik szobába, és bezártam az ajtót, mert féltem, hogy egyszer kiugrik belőlem az apám, és én is elkezdek törni zúzni. 

A vége felé sírva könyörögtem neki, hogy menjen már el, mert nem akarom ennek kitenni, de nem ment el.

Végül másfél éve teherbe esett.

Pánikba estem, nem akartunk gyereket ebbe a helyzetbe, és féltem tőle, hogy a babának valami baja lesz az én ivásom miatt. Akkor ittam utoljára, az előtti nap, mikor bejelentette, hogy terhes.

9 hónappal később egy szerencsére makk egészséges kislányom született, aki teljesen megváltoztatott mindent. Tudom, hogy nem szabad innom, mert ő nem mehet azon keresztül, amin én is.

És a párom, aki azóta a menyasszonyom sokkal jobbat érdemel, mint amit másfél évvel ezelőttig kapott  tőlem. 

Apámnak, amennyire tudtam, a magam módján megbocsátottam.

Néha beszélünk, és az unokáját is elvisszük hozzá időnként. Annyit kértem tőle, hogy akkor ne igyon, és ne legyen részeg, mikor ott vagyunk a kislánnyal. Ezt egyelőre tartja, ha viszont megszegi, abban a pillanatban halottnak fogom nyilvánítani magamban, és soha többet nem állok vele szóba.

Egyébként a kislány őt is elbűvöli, látom rajta, és a páromat is szereti. A kedvesem tényleg egy földre szállt angyal, mert olyan türelemmel kezeli apámat, amit amúgy nem érdemel meg. 

Azt viszont apám javára kell írnom, hogy már nem szokott törni zúzni, sokkal nyugodtabb, inkább folyton szomorú.

Még mindig nem szívesen, gyomorideggel veszem fel a telefont, ha hív, mert félek, hogy már megint részeg.

Van, hogy egy nap nyolcszor is hív, ha nem veszem fel.

Lelkileg teljesen a padlóra került attól, hogy mindent elveszített, és most, hogy én is apa vagyok nincs szívem teljesen magára hagyni, de talán az lenne a legjobb.

A családból egyébként már csak én állok vele szóba, az öcséim már egyáltalán nem.

Anyukám egyébként azóta új párkapcsolatban él, az öcséimnek is végül normális élete lett, még ha későn is.

Anyukám új párjával nagyon jóban vagyunk. 

Nem tartunk alkoholt a házban, és őszintén mondom, hogy nem is félek tőle, hogy újra inni fogok, mert a kislányomnak tökéletes gyerekkora lesz, ha belegebedek is. 

Egyébként nekünk meg nyáron lesz az esküvőnk :)

Szóval, ennyi lenne az én történetem, a vége csak háromnegyed részben happy end, mert apukám még mindig lezáratlan szál, amivel nem tudok mit kezdeni, de a kislányom és a párom tényleg mindenhez erőt ad.

A jövőben is fogok érinteni személyes témákat, és általánosságban az alkoholizmusról is szeretnék írni, remélem szeretni fogjátok.

Köszönöm a lehetőséget, mert nekem is nagyon kell, hogy kiengedjem magamból ezeket.