Szia. 25 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. 2016 december 17.-e óta nem ittam. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is. Ezen kívül meg fogom osztani veletek a mindenféle gondolataimat, agymenéseimet is az élet dolgairól. A blogot három okból írom: 1, Ami a legfontosabb: nekem tényleg segít az írás. 2, A visszajelzések alapján nektek is 3, Borzalmas tévképzetek, sztereotípiák, hülyeségek vannak az emberek fejében az alkoholizmusról. Ha ezeknek legalább egy részét eloszlathatom ezzel a bloggal, már megérte billentyűt ragadnom.

Szeretem a vendégposztokat. Két okból:

1, Nekem nem kell dolgoznom, és mégis van tartalom a blogon :D

Na jó, 3 :)

2, Nem mindig az én stílusom, nem mindig az én tollam jelenik meg a blogon

3, Más perspektívából is láthatjuk az alkoholizmus problémáját.

Ezek közül talán a harmadik a legfontosabb, mert én az utóbbi időben önmagamat meghazudtolva egyre kevésbé vagyok lusta, a stílusomat meg már gondolom sikerült feldolgoznotok szeptember óta, de a 3. pont olyasmi, amiben egy ponton túl nem tudok hiteles lenni.

Azért nem tudok hiteles lenni, mert baromi szerencsés vagyok (talán fel sem fogom igazán, mennyire) hogy időben elkezdtem problémának érezni az ivásom, és tenni ellene. Sajnos azt látom, hogy a korosztályom inkább veszi ezt viccre, mint, hogy elgondolkozna rajta. (persze nagy pacsi meg tisztelet, meg minden a kivételnek).

Ennek „hátránya”, hogy valóban nem tudok nektek mindenről hitelesen írni, egész egyszerűen azért, mert hálistennek nem jutottam el odáig – és reméljük nem is fogok.

Sok tartalmat kezdtem el fogyasztani a témában: elkezdtem egy csomó angol blogot követni, berendeltem magamnak egy raklapnyi könyvet a témában, mert szeretnék tanulni, de ez persze nem olyan hiteles, mint a saját élmény. (Amúgy alig nézhettek furcsán a könyvesboltban, hogy egy valaki berendelt ennyi alkoholizmusról szóló könyvet :D )

Szóval a lényeg, hogy írt nekem Norbi, akiről tudni kell, hogy annyira jófej, hogy amikor elmeséltem neki, hogy igyekszem „képezni” magam a témában, ő is küldött nekem pár könyvet.

Norbi nagyon mélyen járt, és nagyon magasra jutott. Szóljon tehát Ő, én meg megyek, kiásom magam a könyvkupac alól.

„ Kedves Józan Akarok Lenni Blog olvasók,

Szeretnék bemutatkozni: a nevem Norbi, 42 éves vagyok.

Próbálok az olvashatóság határán belül maradni a hosszal.

Az érettségi után családomon belüli rendszeres balhék miatt elköltöztem otthonról, 2 ft nem volt a zsebemben .Egy barátomnál húztam meg magam, aki valamivel idősebb volt tőlem (22).

Nagyon vagánynak éreztem magam, cigiztem, döntöttem magamba a piát. Gyerek voltam még agyilag aki kikerült a nagybetűs életbe.

Barátom szerzett nekem munkát (gyári) és megkezdődött a süllyedésem. Fizetéstől fizetésig éltünk, az utolsó 2 hétben alig volt mit ennünk mert mindent piára cigire és egyéb másra költöttünk. A végén már haveroktól kértünk és zaciba raktuk amit lehetett.

A házat amiben laktunk gyakorlatilag lelaktuk. A mai napig is undorodva gondolok rá vissza milyen koszban éltünk. Nem zavart. Csak pia legyen.

Sokszor vittünk fel nőket ő az egyik szobába én a másikba.

Ez ment évekig míg végül el kellett költöznünk mert barátom édesanyukája el akarta adni a házat. Külföldön élt és nem tudta micsoda állapotok vannak a fia életében és a házában. Gondolhatjátok volt meglepődés mikor egyszer csak beállitott és meglátta hogy nézünk ki.

A fiát persze felkarolta (volt miből) de engem kidobott az utcára. „Miattad van az egész” – mondta. Drága barátom persze nem ellenkezett, nem próbált védeni, vagy segíteni.

Egy másik haverhoz mentem, ahol nem voltam szívesen látott vendég a barátnője által így innen is mennem kellett. Ekkor kerültem egy munkásszálóra, ahol hozzám hasonló rozzant cél nélküli remegő alkoholisták voltak, leszámítva az egyetlen fontos különbséget: ők 20-30 évvel idősebbek voltak tőlem.

Úgy gondolom ha ekkor jó emberek vettek volna körül még menthető lettem volna, de én a lehető legrosszabb helyre kerültem mert ittunk állandóan mikor nem volt munka. A szállón rendszeresek voltak a kis üzletelgetések amiben én is hamar benne találtam magam.

Kiderült hogy egész jó vagyok benne hogy eladjak, ezért hirtelen elkezdtem jól keresni. Szerintetek mire költöttem? Alkoholra bizony!

Eddig olcsó moslékokra volt csak pénzem ekkor viszont elkezdtem drága löttyöket inni, szerettem az izét.

Hamar benne találtam magam a dolgok közepében: a seftelés nagyon ment, jól tudtam helyezkedni viszont az alkohollal egyre kevésbé találtam az irányítást, hamarosan ki is rúgtak a munkahelyemről. Nem bántam amúgy is felmondtam volna.

Kivettem magamnak egy kis lakást. Mivel volt pénzem sok piát tartottam otthon. Magamnak dolgoztam ezért semmi kontroll nem maradt. Reggel 6-kor inni kezdtem, a saját hányásomban ébredtem még ebéd előtt. Sokszor volt ilyen.

Mivel semmit nem fogtam már fel ami körülöttem történik üzlettársaim rájöttek hogy könnyen átverhető vagyok. Az is voltam mivel azt se tudtam jószerivel hogy milyen évet írunk. Át is vertek, ismét ott voltam pénz nélkül.

Hazamentem a szülői házba mert nem volt más.

Kiderült édesapám már nagyon rég ott hagyta édesanyámat akit megnyomoritott lelkileg az én elköltözésem és édesapám viselkedése is. A fater is alkesz volt természetesen de az agressziv fajtából. Nem él már.

Nem vagyok büszke a következő 3 évre mert ha tudtam volna a tetőt is eladtam volna édesanyám feje felől hogy piához jussak.

Ő nem bántott soha, egyre csak sírt mert féltett engem hogy egyszer belehalok. Nem érdemeltem meg, de ő csak aggódott.

Volt olyan hogy a pénztárcájából vettem ki az ebédre való pénzt és mentem a kocsmába. Szegény nem szólt egy szót sem, csak amikor reggel megtalált az előszobában a saját hányásomban lemosdatott és lefektetett. Nem bánta hogy aznap nem volt mit enni csak én jól legyek.

Ekkora létezni sem tudtam pia nélkül nem érdekelt már semmi. Kevés józan pillanatomban komolyan foglalkoztatott az öngyilkosság amiért ilyen üres az életem.

Nem tudtam még hogy csak én tölthetem meg.

Ép eszem utolsó maradványaival úgy döntöttem le kell lépnem mert ezt nem csinálhatom anyámmal. Volt pár ezer forintom azt letettem neki az asztalra és elmentem ismét 0 ft-al a zsebben.

Nem tudtam hova menjek, valahogy a régi barátom házánál kötöttem ki. Nem tudtam ki lakik ott de az volt az egyetlen hely amit ismertem, meg akartam nézni hogy néz ki most a ház.

Minden új volt. A kert szépen rendbe volt tartva és a ház is meg lett csinálva amennyire kívülről láttam. Ácsorogtam ott pár órán keresztül majd elmentem.

Már az utca végén jártam mikor régi barátom jött velem szembe sose felejtem el akkora zacskó húst cipelt amivel az egész utcát megetette volna.

Nagyon meghatotta a viszontlátás én viszont még nem fogtam fel a történéseket. A házat végül nem adták el hanem rendbehozták ő pedig színjózan volt évek óta. Azonnal látta milyen állapotban vagyok. Kért menjek be mert sokkal tartozik nekem és szeretne segíteni.

Nem akartam mert emlékeztem az édesanyjára aki kidobott engem.

Végül bementem. Az az emlékeimben gonosz némber aki az utcára rakott most szeretettel fogadott, ételt és meleg szobát adott. Bocsánatomat kérte és most már hogy én is apa vagyok megértem őt. Egy anya a gyerekét védi. Addigra már ő is tudta hogy nem én rántottam a gyerekét ebbe az életmódba éppen fordítva történt habár engem se kellett sokat rángatni. Mentségemre szóljon tényleg nagyon fiatal voltam.

Ahogy nekem örök életemre a keresztem lesz amit édesanyámmal csináltam, a barátom sem fogja soha elfelejteni ő hogyan hagyott magamra hogyan nem keresett évekig. Akkor ott azonban mindent jóvá tett. Elvonóra vitt, ruháztatott és etetett. Napokig sugárban hánytam és ők ott voltak velem. Nem hagytak magamra többet.

Mikor már „használható” voltam elvitt magával dolgozni. Nem véletlen volt olyan szép a kert barátom ugyanis kertépítéssel foglalkozott.

Sokat dolgoztam, és mikor összegyűlt némi pénzem hazamentem édesanyámhoz. Férfi létemre zokogva kértem, hogy bocsásson meg nekem és oda akartam adni neki az egész pénzt. Nem engedte.

Azóta sem ittam 1 korty alkoholt sem.

Barátommal évekig együtt dolgoztunk. Ma már külön utakon járunk de a jó barátság megmaradt. Az édesanyját aki egykoron az utcára dobott ma második anyámnak nevezem.

A lelkem talán sosem fog megnyugodni azért amit édesanyámmal műveltem de igyekszem mindent megadni neki és rendszeresen látogatjuk. Nem tudok neki elég hálás lenni.

A sors fintora hogy kocsmáros családba házasodtam. Van egy imádnivaló feleségem és két fiam úton a harmadikkal a pocakban aki reméljük lány lesz mert a kedvesem már nem bírja ezt a férfi túlerőt �

A családi kocsmában néha megfordulok segíteni de soha nem jut eszembe hogy igyak. Tudom hova vezet.

Kedvesem talált rá nemrég erre a blogra és azonnal átküldte nekem ezzel a szöveggel:

„Szerintem ez tetszeni fog neked”.

Igaza volt. Az nem tetszik hogy egy ilyen fiatal lánynak ilyesmivel kell megküzdenie annak azonban nagyon örülök hogy nálam sokkal több esze van.

Azóta is segítek más alkoholistákon ha módom van rá ezért minden ilyen kezdeményezést szivesen segitek mert tudom milyen mélyre lehet süllyedni.

Az az ember aki rendszeresen meglopta a saját anyját hogy még ihasson az nem én vagyok csak a személyiségem ami eltorzult az alkohol miatt. Sosem fogok magamnak megbocsátani de tudom hogy a függőség eltorzitja a személyiséget. Senkinek nem kivánom hogy idáig jusson.

Remélem tanulságosnak találjátok a történetem én pedig megígérem hogy követni fogom a történéseket és bárkivel szivesen beszélgetek mert tudom hogy a szeretet és a törődés nagyon sokat segít.

Ha bárki szeretne velem beszélgetni ha bárkinek átadhatok 1 szeletet egy kis törődéssel abból amit én kaptam nagyon szivesen megteszem. A blog írója fel van rá hatalmazva hogy kiadja az email cimem kérjétek tőle ha szeretnétek beszélgetni. "