Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. 2016 december 17.-e óta nem ittam. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is. Ezen kívül meg fogom osztani veletek a mindenféle gondolataimat, agymenéseimet is az élet dolgairól. A blogot három okból írom: 1, Ami a legfontosabb: nekem tényleg segít az írás. 2, A visszajelzések alapján nektek is 3, Borzalmas tévképzetek, sztereotípiák, hülyeségek vannak az emberek fejében az alkoholizmusról. Ha ezeknek legalább egy részét eloszlathatom ezzel a bloggal, már megérte billentyűt ragadnom.
Megmutatom Nektek Balázs levelét - értelemszerűen Balázs engedélyével, akit nem Balázsnak hívnak, de kérte, hogy kamunevet írjak - amiben a coming out-ról van szó. Balázs megtette: fél éve józan, amikor rájött, hogy segítségre szorul, kitárulkozott. Elmondása szerint nagy hiba volt.
"Kedves Blogger,
Néhány hete követem az alkoholizmussal kapcsolatos blogot, első körben engedd meg, hogy csatlakozzak az elismerést kifejezők sorába: nagyon fontos, hogy hozzányúltál ehhez a témához!
Jómagam is - szintén zenész - alkoholista vagyok.
Fél éve ittam utoljára, s bár minden nap nehéz még most is, kitartok.
Nagyon megérintett az a posztod, amiben leírod, hogy üresnek érzed magad. Ugyanezt érzem a mai napig is!
Amikor felismertem, hogy baj van, az valamivel több mint 1 éve történt!
Mindenhol azt hallod, hogy segítség nélkül nem megy. Elmentem hát egy bizonyos önsegítő csoportba, kitalálod melyikbe, ahol segítséget kértem. Nyugodt lettem attól, hogy nem vagyok egyedül, s ez a sok ember körülöttem nem is olyan más mint én.
Végül nem ez a csoport segített, mert a 24 órás hozzáállást rendkívül károsnak tartom.
Az első lökést azonban megadta. Frissen szerzett égbe kiáltó elhatározásommal hazamentem hát, s elmondtam az exemnek, hogy alkoholista vagyok, segítsen nekem, csináljuk ezt együtt végig, mert le akarok szokni.
Tündéri kedvesem nem épp oly tündérien reagált, ahogy azt várni véltem.
Észre vette ő persze, hogy sokat piálok, és zavarta is. Ilyenkor rendszerint a kanapéra "parancsolt" aludni.
Mikor ezt elmondtam, azt válaszolta, ő undorodik az alkoholistáktól, s már tőlem is. Volt szerencsém ezen a ponton megtudni, hogy semmirekellő, akaratban nulla, szarra se való ember vagyok. Sejtheted, eztán összepakolt, és elment. Nem mintha marasztaltam volna a reakciója után.
A következő kör édesanyám volt, aki nekem ugyan nem esett, de rá sem számíthattam.
Sokszor írsz a sztereotípiákról, s nagyon helyesen teszed! Édesanyám is egy azok között, akiknek fogalmuk sincs róla, mit jelent függőnek lenni. Az ő tanácsa felém: "Hát de akkor ne igyál. Pisztolyt tart valaki a fejedhez?"
Utolsó mentsváram egy cimbora volt, aki egyben munkatársam is. Tudom, nagy butaság volt ezt elmondani egy munkatársnak, de nem győzöm hangsúlyozni: ekkora már sírva aludtam el minden este olyan egyedül éreztem magam a gondommal.
A folytatáshoz nem kell Astro TV: 1 héten belül a munkában mindenki "úgy" nézett rám.
Végül mondvacsinált okkal ki is rúgtak, nem részletezem, mert nem szeretném, ha felismerhető lenne az intézmény.
Amit a következő hónapokban csináltam, azt szívesen kitörölném: reggeltől estig ittam, elhagytam magam, hánytam minden reggel, és este is, a lakásban hónapokig egy seprűt sem vettem a kezembe. Végül sok lett: végignéztem magamon a lakásomon, nagyon megijesztett amit láttam. Akkor ittam utoljára.
Tudnod kell, hogy a szakmámban összesen 3 cég tevékenykedik itthon, így nem lesz egyszerű újra munkát találnom. Jelenleg teljesen más fronton dolgozom, lényegesen rosszabb fizetésért.
Kirúgtak, elhagytak, ellehetetlenítettek: ezt tette velem a nagy coming out.
Óva intenélek téged is, és minden olvasót is attól, hogy felvállaljátok magatokat, ez nem az az ország! :-( "