"Nagyon kell 1 pohár bor, vagy eladom a gyerekeim"
2017. január 12. írta: józanakaroklenni

"Nagyon kell 1 pohár bor, vagy eladom a gyerekeim"

Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. Szeretnék nem inni. Ennek minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is. Ezen kívül meg fogom osztani veletek a mindenféle gondolataimat, agymenéseimet is az élet dolgairól. A blogot három okból írom: 1, Ami a legfontosabb: nekem tényleg segít az írás. 2, A visszajelzések alapján nektek is 3, Borzalmas tévképzetek, sztereotípiák, hülyeségek vannak az emberek fejében az alkoholizmusról. Ha ezeknek legalább egy részét eloszlathatom ezzel a bloggal, már megérte billentyűt ragadnom.

[azótaseittam]

"Értem én a viccet, csak nem szeretem" :) 

Szóval, a címben található szöveg nem az én fejemből pattant ki, ez egy Facebook oldal címe, amibe belebotlottam a minap. 

Az oldal egyébként 143.000 lájkolóval rendelkezik.

Innen rövid úton eljutottam a Moms Who Need Wine (Anyukák, akiknek szükségük van borra), majd a Wine Woman, majd a Mommy needs Vodka (Anyunak vodka kell) oldalakra.

Borra közel 730.000 anyukának van szüksége, a "Wájnwomenek" 127.000-en vannak, vodkázni pedig 60.000 anyuka akar. Az én oldalamat meg csak 600-an követik :) 

mom-drinking-huge-glass-of-wine.jpg

Néhány kép (megjegyzem olyan hatalmas kutatómunkát végeztem ehhez a bejegyzéshez, hogy képekkel oldalcímekkel együtt keresgéltem vagy nettó 7 percig ... Mit találok, ha tényleg dolgozok vele? ) 

11145020_10153562152664420_2074576469013123567_n.jpg

A gyerekek visszamentek az iskolába? Erre iszom! 

14079846_10154421979679420_7396139227492260923_n.jpg

Csak különleges alkalmakkor iszom. Pl azokon a napokon, amikor mosok. 

255547_10150916114004420_871307196_n.jpg

Nem számít, hogy a pohár félig tele, vagy félig üres. Az a lényeg, hogy van még hely a bornak.

379172_10150893682289420_1036767498_n.jpg

Az eszem azt mondja, irány az edzőterem. A szívem pedig: igyál még bort. 

15622397_1166148100087575_6303261293251296478_n.jpg

... és egy poharat anyunak, hogy ne kelljen egyenesen a borosüvegből innia. 

Mielőtt bárki nekem esik: nem veszítettem el a humorom. 

Csak tisztában vagyok vele, hogy mennyit isznak a nők. 

Elnézést, hogy két sorral lejjebb csúnyán fogok beszélni.

Szóval, tudom, mennyit isznak a nők. 

Kurva sokat. 

Értem én, hogy az anyukák összekacsintanak a buszmegállóban, hogy "elment a gyerek a suliba, irány a könyvklub  irány bort inni", de biztos nem csak én látom ezt akkora problémának.

Nem fogok most pontos számolást végezni a blog kapcsán nekem eddig írók között, de saccperkb 80%-ban nők vagytok. 

És nem gondolom, hogy ennek kifejezetten az az oka, hogy nőként a nők szívesebben keresnének meg, egész egyszerűen tényleg sokan is vagytok. Számszerűsítve sokan.

És nők alatt most nem kifejezetten, sőt kifejezetten nem a korombeliekre célzok.

Persze, az én korosztályom is baromi sokat iszik, de most kicsit tegyük ezt félre.

Azokról az anyukákról beszélek, akik alig várják,hogy a gyerek végre ágyba kerüljön, hogy kinyithassanak egy üveg "jól megérdemelt" Chardonnayt. 

Azokról az anyukákról, akik igyekeznek minden feladatukat ellátni: a legtöbben főznek, mosnak, takarítanak, gyereket, németjuhászt meg ékszerteknőst pesztrálnak.

Apunak megfőzik a csirkepaprikást, gyereket ágybaimádkozzák, majd teret engednek egy olyan énjüknek, amikről sok esetben még "apu" sem tud. 

A linkelt oldalak mondjuk pont nem magyarok, de gondolkozzunk egy kicsit világviszonylatban:

Az USA-ban 5,3 millió REGISZTRÁLT alkoholista nő van. Regisztrált, tehát bekerült a rendszerbe, pl mert valami eü. problémát okozott nála az ivás.  

Anyu, aki a csirkepaprikás után ágybaimádkozza a gyereket, majd lecsap egy üveg bort, valószínűleg még nincs a rendszerben.

Csak kb-ra tippeljetek, hogy a regisztrálatlan zugivó anyukák mennyivel dobják meg ezt a számot. Brutális számok. Mellékes """"érdekesség""""" , hogy ezeknek a nőknek 10%-a terhesen is iszik. 

Sokkal nehezebb pontos számot mondani, mint a férfiaknál, a nők ugyanis zugivók. Nem tartom túl gyakorinak, hogy egy nő egyedül beszambázna egy kocsmába.

Zacher úr szerint a közel egymillió Magyarországon "praktizáló" alkoholista közül negyedmilliót a nők tesznek ki.

Ha ez a szám, plusz mínusz viszonylatban legalább csak kb-ra stimmel, akkor is brutális. 

Na, ekkora számú alkoholproblémával küzdő nő aggodalmát csitítják el az ilyen Facebook oldalak, a média, meg az egészhez való hozzáállás. 

Ha már 36.000-en belájkolták a képet arról, hogy ha suliba megy a gyerek, lehet inni, mennek a jópofa kommentek, meg a fülünkből is folynak a szmájlik, akkor nincs is olyan nagy baj. 

Ez a szám az, akinek folyton folyvást tolják az arcába a közösségi médiában, a TV-ben, a filmekben, a sorozatokban, hogy ez a normális.

És ez által lettek ezek a nők a leglelkesebb, leghálásabb borvásárlók. Mert anyu általában bort iszik. 

Pont beteg voltam pár napig, ezért elkezdtem filmeket/sorozatokat bepótolni. Komolyan mondom, hogy nehéz volt olyat találni, amiben nem piálnak. (A Modern családot kezdtem nézni, ahol amúgy Claire tipikusan az, amit leírok, de végül Harry Potter maratont tartottam)

Komolyan, a pia mindenhol, jellemzően vicces ábrázolásban. A régebbi filmekben az volt a jellemző, hogy a cigi ragadt bele a szereplők kezébe, erről most leszoktunk, most ugyanez van az alkohollal.

Félreértés ne essék, ezt nem most fedeztem fel, csak más szemmel nézem, máshogy gondolkodok róla érintettként. 

Nem állítom persze, hogy az alkoholizálás ilyen fokú viccre vétele tehet arról, hogy ennyi nő iszik, annak nyilván sokkal mélyebb okai vannak. (Amiről vettem 3 könyvet az Amazonon, mert tényleg érdekel mit kutattak le a témában, mik a miértek, majd megírom)

Arról viszont részben tehet, hogy anyu a csirkepaprikás és a Chardonnay között jó alaposan bevágja a fejét a homokba. 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jozanakaroklenni.blog.hu/api/trackback/id/tr8512119969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bajan 2017.01.12. 19:23:32

A filmekben feltuntetett pialassal az a baj hogy a szineszek akik a piast jatszak nem piasak. Igy ugy tunhet hogy nem is gaz a rendszeres pialas hisz lam csak az a szereplo is milyen egeszseges. Claire annyiban jo pelda hogy o sem pias. Annyiban meg rosz hogy tultolja a fitnest, igy tiszta izom es olyan szallkas hogy minden er latszik rajta emiatt pedig kicsit betegesnek latszik.

Aztan persze vannak pias szineszek is, peldaul Nick Nolte, aki total alkoholista a valosagban is es a szerepeiben is altalaban. Legutobbi nyilvanos megjelenesekor egyebbkent epp szaraz idoszakrol tett bizonysagot.

bajan 2017.01.12. 19:32:05

A kepek szerintem lehetnek viccesek. Mar annak akit nem erint a problema. Akit erint annak cseppet sem es annak sem akit komolyan veszi az alkoholizmust mint problemat.

Jo a poszt, jo temat talaltal. Engem is meglep hogy hany baratom/ismerosom iszik pusztan passziobol csak mert megszokta. Az elfogadott lazitas hogy este bekapok egy uveg feheret. Kozuluk mennyi alkoholbeteg, azt nem tudom. Az en szememben mind az valamilyen szinten mert nem csokkenti a streszt a pia, csak idolegesen. Utana meg rosszabb lesz mint elotte. Ja a carpe diem is nagy baromsag.

józanakaroklenni 2017.01.12. 21:05:58

@bajan: Igazából a színészekkel kapcsolatban nem is kifejezetten fontos szerintem, hogy a való életben piásak-e?
Julie Bowen (Claire) gondolom nem iszik a való életben, de ha nézed a Modern Familyt mit látsz? Annak a tökéletes mását, amit leírtam a posztban, mert Claire is ilyen tipikus zugivó anyuka. Vagy, hogy ne csak anya példát mondjak, Penny az Agymenőkben. Ha csak ezt a 2 sorozatot nézném meg tagadásban lévő alkoholistaként, máris az lenne folyamatosan nyomva belém, hogy ez vicces, és nincs is velem akkora baj. Pedig aztán ...
Kellemes ellenpélda viszont a Született feleségek, ott segítenek Bree-n ha jól rémlik.
De ismétlem, nem ezt a jelenséget hibáztatom, de a problémán nem segít az biztos :)

gondoltadvolna 2017.01.12. 21:29:47

Kedves @józanakaroklenni!
First of all, gratula az eredményeidhez, motiváló.
Követlek egy ideje, de nem akartam kommentelni (javasolnám más kommentmotor beiktatását, szerintem sokunkat visszatart, hogy regelni kell az indára), de most felfedeztem magamon valamit, amit megosztanék veled, és a többiekkel.
30 éves férfi vagyok, 5 éve alkoholista.
Sajnos nem sok józan napom volt azóta, csupán rövidebb kihagyások sikerültek.
Valamelyik blogcikkedben (vagy kommentedben? ) beszéltél róla, hogy szerinted nagyon fontos az egészséges étkezés, meg a vitaminok visszapótlása amik az alkohol miatt kiesnek.
Elkezdtem picit odafigyelni az étkezésre (na nem viszem túlzásba, ettem 1 somlóit ma is), de ami fontos: elkezdtem B komplexet szedni, napi 3-4 darabot. Az elmúlt 5 évben semmi ilyesmi nem került a szervezetembe, csak a pia, meg minimális mennyiségű rendszertelenül fogyasztott kaja. Sokszor junkfood, rendelt pizza, hambi, szóval szemét kaják.
Amióta szedem, alig ittam. Inni ittam, ma is 2 sört délután, de érzem, hogy ennyi volt mára, szvsz mintha nem is esne jól, inkább én erőszakolom magamra mert ez a megszokott. Hétfő óta figyel egy üveg bor a hűtőben. Minden nap megbeszélem magammal, hogy na majd ma megiszom este. Ma sem fogom. Nem kell.
Nem tudom biztosan, létezik, hogy az a sok B vitamin teszi ezt?

bajan 2017.01.13. 05:50:21

@józanakaroklenni:

Bree karaktere nagyonbrealis volt szerintem is.

Ha fuggoseg es sorozat akkor nalam a shameless az igazi. Alkohol, gyogyszerek, drog, csalad fugges. Itt aztan nincs felremagyarazva a dolog. Tonkrevagott csalad, zullo gyerekek, majtranszplant. Hogy ne legyen tul nyomorult ezert nemi humor. Dramedy a mufaja. Ajanlom bar neha eleg idegesito mennyire nyomorultak.

Fiatal vagy meg igy szerintem te nem ismered az eredeti Dalas cimu sirozatot. Jockey es Pamela karaktere is ivott es ott js realisan abrazoltak a ferfi es a noi alkoholista mintajat. (A Jockey-t jatszo Larry Hangman az eletben is szerette a szeszt)

Nekem azert fontos a szinesz is mert kulonben hiteltelen szamomra. Claire karaktere lehet hogy gondban van, de a szinesz miatt nekem mas jut eszembe. Claire viselkedese amugy ertheto. Sok gyerek konnyen kicsinal plane ha rossz napjuk van. Persze nem a bor a megfejtes. Az egeszsegugyi oktato nom mondta hogy kiprobalta azt az esti borrozos dolgot. Az volt a tapasztalata hogy amif eleinte egy pohar meghozta a vart enyhulest ez idovel mar elmaradt igy emelni kellett a dozist. Eleg gyorsan eljutott az 5 deciig es ott abbahagyta a kiserletet.

Amugy sokan vannak ugyan gondban a piaval, de a tobbseg az nincs. Ez a tobbseg meg rendre ugy viselkedik mint mondjuk Penny szerintem.

U.i.: nem lep meg hogy noi karaktereket irtal csak ;-)

bajan 2017.01.13. 06:04:53

Most hogy beindult az agyam alkoholizmust kutatva a sorozatok vilagaban omlenek a cimek (rescue me, ray donoven, animal kingdom .... Vegtelenul sok). Szinte minden aorozatban van olyan karakter akinek az eletet a pia iranyitja, sot egy csomo sorozatban az a kozponti tema.

bajan 2017.01.13. 06:11:14

@gondoltadvolna:
A nagymennyisegu vitamin bevitel (nem csak b) nagyon jo dolog. Sok folyadek (viz es nem szesz) es vitamin. Nem leszel beteg, ha megis enyhe a lefolyas. Nem leszel kover vagy lefogysz ha mar az vagy. Eros leszel tole es szellemileg is friss.

Jo az irany csak igy tovabb

she_wolf 2017.01.13. 07:22:54

Érdekes a poszt.
Több szálon is elindult bennem egy elemzés, aztán jól bele is gabalyodtam, úgyhogy lehet, hogy egy kicsit hosszú leszek:)

A filmek, sorozatok. És a piás karakterek. Úgy gondolom, hogy az rég rossz, ha egy fiktív történet szereplőinek szokásait, életét elemezgetjük. Még akkor is, ha a fikciót magát a való életben tapasztalható dolgok hozzák létre az írók fejében. Végülis minden mesének van némi valóságalapja.
És ha már ilyen filmek és karakterek, akkor miért pont Amerika?
Bőven találni olyan magyar filmet is, ahol anyu stikában iszogat, csak éppen olyan kiábrándító belegondolni, hogy az a karakter akár a szomszéd lakásban élő is lehet (vagy éppen te).

Nem tudom ki hogy van vele, de ha TV-t nézek, akkor az semmi több, mint film. A poénokon röhögök, a krimiken esetleg izgulok, vagy éppen anyázok, hogy b+ ott volt 2 méterre, ennél még én is jobban lövök légpistával!:)
A megborult elmék tetteinek okát boncolgató filmekkel másképpen vagyok, azok kifejezetten érdekelnek, és nem filmesztétikai, vagy akciózós szempontból.
Az, hogy a filmekben vannak piás, narkós karakterek, evidens, hiszen a mindennapokban bármikor beléjük tudsz botlani a film világán kívül is. Inkább figyelemfelhívásnak értelmezem, mint követendőnek, vagy egyfajta mintának, vezérfonalnak.
Egy rakás "gyogyóssal" osztozunk ezen a szép bolygón, és persze hogy mindenki megtalálja azt a pólust, ami vonzza. A piás a piás karakterekre figyel fel.

Hogy a karakterek és a színészek élete között van-e hasonlóság, megint egy olyan kérdés, hogy van szerep, amit kifejezetten egy színészre szabtak, és van színész, aki attól brilliáns tehetség, hogy egy, a személyiségével homlokegyenest ellentétes karaktert jelenít meg tökéletesen azonosulva vele.
Hogy példát is mondjak: Bruce Willis és a Die Hard filmek. Óriási mozik, látvány, poénok, csak éppen nem alakítás. Önmagát hozza bennük. Kész. Mást nem is tudnék elképzelni vele:) Ellentétének mondhatnám (ha már akcióval indítottam) Mel Gibsont. Éppúgy jól hozza az akciókat, mint a történelmi témájú filmeket. (más kérdés, hogy nálam emberileg leszerepelt:()
Ha sorozatok, akkor nálam a Két pasi meg egy kicsi nagyon megy, mert imádom a poénokat benne:) De Sheen.... talán csak egy fokkal színesebb színészként, mint Willis, de a séma ugyanaz: veszünk egy nőfaló, kissé agresszív, feszt piáló (de nem züllött - ld: Jockey) fószert, és csapassunk vele! És bejött. Azt a sorozatot Sheen vitte a hátán.
És még vannak jópáran...

A nők szintén. Nevek nélkül elmondható, hogy van egy rakás olyan színésznő, aki vagy már fiatalon elcseszte a karrierjét a pia-narkó segítségével, vagy idősebb korára derült ki, hogy régóta küzd.
Hogy nem hagy rajtuk nyomot? Dehogynem! De ott a Betty Ford klinika, és van zsé plasztikáztatni, és szarból várat csináltatni is.
(És ugyanez áll a férfiakra is.)
Ha pénzed van, akkor sok ajtó megnyílik előtted.

Úgyhogy ők sem sérthetetlenek, és az az ember, aki abból gyűjt erőt, vagy kap felmentést a piálás miatti bűntudat alól, hogy "de hát ezen/azon sem látszik, mekkora szeszegér, meg dekával szívja naponta a havat, meg úgyis tudom, hogy nem látható helyeken össze-vissza döfködi magát"... szóval az ilyen ember egészen egyszerűen ostoba, és tudatosan vak:(

she_wolf 2017.01.13. 07:24:02

@bajan:
"Ja a carpe diem is nagy baromsag."

Ezzel vitába szállnék, mert sok dolog függvénye:)

bajan 2017.01.13. 08:47:51

@HighOnWriting:
Mennyire maskent latjuk a sorozatot. En epp azt latom benne hogy a gyerekek keptelenek kitorni a szulok altal okozott pocsojabol es hogy minden kiserletuk kudarc.

Nem kisokos es nem dokumentum ebben egyezunk. Ahogy irtam is a humor az eladhatosaghoz kell bele mert egyebkent ki nezne?!

józanakaroklenni 2017.01.13. 08:54:50

@gondoltadvolna: Így önmagában nem merném állítani, hogy a B komplextől (mert őszintén nem tudom), de egyébként nekem is megfordult a fejemben. Én is szedem, kezdetben 4-5-t, most már csak 2-t, és tényleg jobban vagyok tőle, nekem is elég komoly hiányom volt már.
Egyébként múltkor olvastam valahol, akartam is írni itt róla, csak elfelejtettem, találtam egy rehabot (Thaiföldön talán ha jól rémlik, de nem biztos), ahol a B vitamint kikiáltották az alkoholizmus ellenszerének. Ezt azért erős túlzásnak tartom, de tény, hogy kell, meg segít.
Szedd csak nyugodtan, ártani nem tudsz vele, sőt :)
Sok sikert, és ha úgy érzed nem is esik jól a a napi 4 sör, de innod kell "valamit", ami nem víz (ismerős) válts át mondjuk kólára, vagy nekem a jól behűtött barackos ice tea is bejött.

józanakaroklenni 2017.01.13. 08:57:55

@bajan:
"Ha fuggoseg es sorozat akkor nalam a shameless az igazi. Alkohol, gyogyszerek, drog, csalad fugges. Itt aztan nincs felremagyarazva a dolog. Tonkrevagott csalad, zullo gyerekek, majtranszplant. Hogy ne legyen tul nyomorult ezert nemi humor. Dramedy a mufaja. Ajanlom bar neha eleg idegesito mennyire nyomorultak."

A Shameless jó példa arra, amikor (szerintem ) okosan nyúlnak a témához. Ahogy írod, nincs félremagyarázva semmi, de élvezhetően, viccesen van tálalva. Mondjuk a sorozatot magát valahogy abbahagytam vagy 3 évad után, de egyébként ja :)

józanakaroklenni 2017.01.13. 09:14:58

"A filmek, sorozatok. És a piás karakterek. Úgy gondolom, hogy az rég rossz, ha egy fiktív történet szereplőinek szokásait, életét elemezgetjük. Még akkor is, ha a fikciót magát a való életben tapasztalható dolgok hozzák létre az írók fejében. Végülis minden mesének van némi valóságalapja. "

Alapvetően a poszt nem erről szólt, a kommentekben mentünk el nagyon ebbe az irányba. A lényeg az volt, hogy mindenhol tolják az ember arcába, hogy nincs ezzel semmi gond.legyen az közösségi média, tv, vagy ahogy múltkor nem várt fordulat is írta, a boltokban is tolják az arcodba. Ezt egyébként csak egy érintett nézi ilyen szemmel, ebben igazad van.

"És ha már ilyen filmek és karakterek, akkor miért pont Amerika? "
Mert nem tudok magyar példát :)

"Az, hogy a filmekben vannak piás, narkós karakterek, evidens, hiszen a mindennapokban bármikor beléjük tudsz botlani a film világán kívül is."
Ezen a ponton kicsit félreértesz szerintem. Nem a megjelenésüket tartom rossznak, sőt, beszélni kell az ilyen dolgokról. Azt tartom rossznak, hogy nagyon sok fronton (közösségia média, tv, hadd ne soroljam) viccesként van ábrázolva valami, ami kicsit sem vicces. Nem az a baj, amikor mutatják a tv-ben, hogy az xyz a buliban levág 1 felest. Váljék egészségére.
Az a baj, amikor csont viccesen mutatják be az alkoholizmust, és ezt egyre több helyen látod, ha kicsit körbenézel. Ez megintcsak valószínűleg azért zavar, mert érintett vagyok.

"Hogy a karakterek és a színészek élete között van-e hasonlóság, megint egy olyan kérdés, hogy van szerep, amit kifejezetten egy színészre szabtak, és van színész, aki attól brilliáns tehetség, hogy egy, a személyiségével homlokegyenest ellentétes karaktert jelenít meg tökéletesen azonosulva vele."
Ahogy feljebb is írtam, a téma szempontjából szerintem édes mindegy, mit csinál a színész a való életben. Egyébként is, az eddig szóba jött színészek között szerintem csak Charlie Sheen-re igaz, hogy az életben is van gondja :)

", vagy kap felmentést a piálás miatti bűntudat alól,"
Óóó de könnyen beszél az, aki 7 éve nem ivott :) Más nevében nem nyilatkozok, de mielőtt elkezdtem blogolni, kerestem én felmentést sok mindenre a szőnyeg alatt is, nem, hogy egy filmben :) :) :)
De egyébként továbbra sem ezt tartom a gondnak. Hanem azt, hogy teljesen viccesnek, elfogadhatónak, már - már normálisnak ábrázolnak valamit, ami kicsit sem az. Hogy a poszt példájánál maradjunk, én kicsit sem tartom viccesnek, hogy ennyi ilyen zugivó anyuka van, és 7 perc keresgélés után tudtam linkelni 5 képet, ahol ezt marha nagy poénnak tartják, sikerrel.

Egyébként a fentebb említett Született feleségek pl tök jól kezeli. Bree ugye alkoholista lesz, kb fél évadot vicceskedünk rajta, mert tényleg humoros helyzetekbe keveredik, de aztán megmutatják azt is, hogyan égeti be magát a gyerekei előtt, hogyan alszik el a szoba közepén, hogyan épül le. Aztán azt is, hogyan segítenek neki. AA-ra cipelik, ha jól rémlik? Mindegy is, a lényeg, hogy végül abbahagyja az ivást.

she_wolf 2017.01.13. 09:16:12

@józanakaroklenni:
Én meg "tejfüggő" lettem, csesszemeg!:D
Heti 1.5-2 karton tej simán elmegy sütésre, főzésre, ivásra:) És nem lájt:P
Ja, meg "málnaszőrfüggő" is lettem, úgyhogy kiszáradni tuti nem fogok:)

gondoltadvolna 2017.01.13. 09:53:41

Az említett sorozatokban tényleg viccesen ábrázolják az alkoholizmust, ami szerintem sem jó, de egyik sorozatnak sincs még vége.
A BBT-ben szerintem rá fognak menni erre a szálra, és Leonardék beszélni fognak Pennyvel.

Kösz a válaszokat B-komplex ügyben!

brugge 2017.01.13. 10:29:31

A múlkoriban Tar Sándort idéztem, most a témához kapcsolódóan jöjjön a legkomolyabb zenész, Hajnóczy Péter egy idevágó szösszenete:

"Őszintén irigyeltem Á.-t és minden embertársamat, akiknek nem okoz gondot, hogy isznak-e vagy sem. Ami engem illet: az első pohártól rúgok be és változok más emberré. Most egy pillanatig abban reménykedtem, hogy a feleségem változik meg ettől a pohár sörtől, és megért engem, ami számomra annyit jelent, hogy pillanatnyi hangulatom szerint ért meg és fogad el minden feltétel nélkül. Valóban érdekes, töltöttem az üres poharakba, hogy az iszákosság felőli vélekedéseket többnyire áthatja valami sajátos színezet, ami elnéző humorral telített leginkább, mintha a lerészegedés holmi csínytevés vagy kedélyes férfiszórakozás lenne, nem pedig kín, gyötrelem és rettegés, s ami talán a legfurcsább: ezt a kedélyeskedő hangvételt maguk az alkoholisták szítják és ápolják, akikből valami különös kielégülést vált ki a szenvedéseikre való aprólékos visszaemlékezés, miután szerencsésen elmúltak. Emlékszel, szólítottam meg gondolatban Á.-t, emlékszel, amikor egyvégtében tizenkét órát zuhantam, és mintha két részre szakadtam volna, ki akartam ugrani a harmadik emeletről az ablakon, hogy ne zuhanjak többé, és le-föl jártam a szobában, gondosan elkerülve az ablakot?"

she_wolf 2017.01.13. 10:34:26

@józanakaroklenni:
Értelek, és nagyon igazat is adok Neked.
Azonban én nem igazán érzem azt, hogy azt akarnák jelezni, hogy a piálással nincs gond. Alapvetően így működik a világ. Attól függ minden, hogy hogy "veszed az adást".

Azon viszont már nagyon sokszor elgondolkodtam, hogy miért van az, hogy egy filmben szinte kötelező elem, hogy akár egy irodában is megkínálják egy itallal az ügyfelet (aki természetesen visszautasítja), ugyanakkor nem gyújtanak rá egy mariskára közösen, vagy nem kérdezik meg egymástól, hogy "egy csíkot?"?
Egy egyszerű cigarettát elszívni (ami dohányból készült, és nincs turbózva semmivel) pedig már skandalum! Legalábbis manapság.

Magyar filmek? Csak részletek ugranak be a Veri az ördög a feleségét-ből, az Üvegtigrisből... hasonlókból. Jó, ezek nem kifejezetten alkoholista karakterek, viszont nagyon magyarok!:) Amolyan magyar felfogású magyarok.
Sorozatok közül pedig a jó öreg Szomszédok a maga Muskátlijával. Mentségemre szóljon, hogy már csak homályosan emlékszem a régebbi filmekre, és valahogy nem is nagyon van késztetésem jobban emerülni bennük.

A viccesség. Lehet, hogy nem leszek népszerű, de amikor látok pl. a neten a youtube-on egy szösszenetet arról, hogy a részeg kőműves segédmunkás az építkezésen fényes délben a talicskával takarózik be, akkor röhögök egy hatalmasat. Először. Mert ez az első reakcióm. A második már nem ez, hanem anyázás, és elsősorban a művezetőnek szól:(
A részegség megannyi humor forrása lehet, de azt nem mondanám, hogy a röhögéssel mindent el is sikáltunk.
Ha valaki felvette és lejátszotta volna azt, amikor én éjszaka felébredtem, és az ablakon át akartam a fürdőszobába eljutni, miközben szinte hallhatóan kattogtak a fogaskerekek az agyamban, hogy ez most hogy a pékbe', tuti, hogy először Te is röhögnél, ha megnéznéd:)
De tudom, hogy másodjára már nem.
Ha tudnék rajzolni, megtenném, hogy karikatúrákkal illusztráltan kiadatnám az önéletrajzomat.
Mert lehet rajta röhögni. Nem rajtam, hanem a helyzeteken, amelyekbe keveredtem. Ha többedszer és elemzően olvasná el valaki, akkor viszont biztos, hogy elgondolkodtatná. Szerintem:)

"...vagy kap felmentést a piálás miatti bűntudat alól, hogy "de hát ezen/azon sem látszik, ..."
Ezt arra értettem, hogy a külső alapján nem ítélhető meg nagy bizonyossággal, hogy valaki pusztítja magát, vagy nem. És aki abból indul ki, hogy de hát.... merthogy nem látszik rajta, azt tényleg csak ostobának tudom nevezni:(
Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy én iszom-e vagy sem, és mióta nem:)

És hogy komolyabb dologról is szót ejtsek: a nők alkoholhoz való viszonya.
A mai nőtől elvárják, hogy dolgozzon, gyerekeket neveljen, napközben konyhatündér, éjjel dévaj szexistennő legyen. Mindezt mosolyogva.
Noshátkéremszépen: egy darab nőnek egyetlen darab segge van, amivel képtelenség megülni egy egész ménest!
Anyu dolgozik, apu dolgozik. Anyunak jó házassága van, ha apu valamely női dologba besegít. Ha nem, akkor jön az, hogy gyakrabban kell sütőrumot, vagy vörös/fehérbort venni. Meg persze sört is apunak, mert ha már elhozta a gyereket a suliból, akkor a vacsi utáni meccshez az jogosan dukál neki. Anyu meg egyre hosszabb ideig mosogat a vacsi után. Aztán jönnek a kolleginás kiruccanások.... spirál, elvonó, szégyenérzet, válás, újrakezdés... ha van rá esély és van miből.

Ha a nőnek szerencséje van, akkor van kiút, de még jobb, ha el sem jut a függőség küszöbig. Még nagyobb szerencséje van, ha a bajok bekövetkezte után is van biztonságos hátországa, és én aztán tudom, miről beszélek.
Biztos recept nincs. Eddig talán még a Tiéd az, ami igazán példaértékű abban a tekintetben, hogy mindenkinek jó lenne, ha legalább annyi esze lenne, hogy az első komolyabb önreflexió után lépne valamerre. Például írna egy blogot:) Keresne olyan blogot, aminek ez a témája, és mint tudjuk: sok lúd disznót győz!:)
(Ezt a módot egyébként jobbnak tartom az AA-nál, mert abszolut személytelen, nincsenek optikai torzítók benne.)

2017.01.13. 14:44:50

@she_wolf:
Húúú, ez nagyon gáz :(
Talán nincs is ennél rosszabb élelmiszer, na jó van, pl.szója, de a tejfehérje mindent tönkretesz......izületeket, vércukrot stb...
Nem embereknek találták ki, jó sok tud. publikáció is született róla.
Igen-igen, de itt van megint, akkor ez függőség kérdéskör ?

she_wolf 2017.01.13. 15:43:22

@VWanda:
A vércukrom rendben, az ízületeimnek meg tudom, hogy az nem tesz jót, hogy fiatalabb éveimben össze-vissza-szerte-szanaszét ütöttem, vertem magam:)
Bringa, görkori, fáról huppanás, szertorna, minden játszott. Később meg a lovaglás, ami szintén nem térdbarát mozgás.
Ilyen alapon a legtisztább dolog a fény, márpedig annak az evése egyértelműen halálhoz vezet.

Ezekre szoktam én azt mondani, hogy ami ma újdonság, és hasznos, az holnapra elavult, és ártalmas lesz. Nekem meg van egy élethosszam, és ha attól parázok egész életemben, hogy a ma elfogyasztott és húde egészséges zöldség mikor lesz méregnek kikiáltva, akkor cseszhetem, akár meg se születtem volna.
Szinte napról napra kiderül valamiről, hogy ezt vagy azt tartalmaz, ami káros a szervezetünkre. Csak arról feledkeznek meg, hogy ezek nem vegytiszta anyagokként, és nem tonnaszám kerülnek lelkünk szépséges templomába, valamint szerencsés esetben van egy jól működő immunrendszerünk is.
Úgyhogy azt hiszem, én megmaradok a tejnél:)

Az alkoholt sem azért fedezte fel és fogyasztotta az ember kezdetben, mert májzsugorban akart kinyúlni, noha már akkor is tudta, hogy a túlzásba vitt fogyasztása nem kívánatos:)

2017.01.13. 16:07:37

@she_wolf:
Tök igazad van, én csak a tej elfogyasztott heti mennyiségére kaptam fel a fejem. Az én kis capuccinómban elfogyasztott kókusztejem ehhez képest....
Valamiben valóban muszáj meghalni, de azért én idő előtt nem szeretnék :(
Én ilyesmikre gondolok, hogy pia, cigi, 1-2 nagyon gáz élelmiszer.... na és akkor ezeken kívül meg még van millió dolog, ebben teljesen egyetértek. Csak azt zárjuk ki, amit tutira tudunk/vagy tudni vélünk :)) És persze uraljuk a helyzetet. Barátaim gyakran mondják, hogy ritka fegyelmezett ember vagyok, de hát ilyen is van és mindezt vállalom :)

she_wolf 2017.01.14. 10:46:37

@VWanda:
Az biztos, hogy az átlagot magasan verjük a napi tejtermékek fogyasztását illetően, mert nagyon szeretjük:)
Egy kávé nálam úgy néz ki, hogy bögrébe 1 decinyi eszpresszó, 3 kávéskanál cukor, és vagy 2.5 deci tej (2.8 vagy 3.6%-os. Ha olyanom van, akkor nem spray tejszínhab is jöhet a tetejére csipetnyi kakaóval:)
És ez napi 4-5 alkalom. Tehát csak kávéba napi 1 lityónyi elmegy, és a férjem szintén besegít, igaz, ő nem iszik ennyit.
Konyházgatás közben is meghúzom a tejes flaskát, és a reggelim mellé is tej, vagy tea. Főzni, sütni is szeretek vele, úgyhogy fogy, becsülettel:)
És ugye a kutyafuttában összeüthető pohárkrémek, madártej.... nyamiiii:D
A madártejről jut eszembe, hogy tojást is pusztítunk, rendesen. Pedig hát ugye a koleszterin. Vaj és társai...
Ez így leírva biztos, hogy nem szimpatikus, de nálunk nem találsz light dolgokat. Valószínűleg azért, mert laborban nincs okom félni. Ha szólnak, hogy ezt vagy azt aggályosnak találják, akkor majd átszervezem a konyhát.
Egyszer élek, és életem felét már letudtam. Ha a betegség meg akar találni, meg fog. Ha idejében ki tudom kerülni -mert kényszerítő ok van rá-, akkor megteszem.
Szeretném még élvezni a hátralévőt, és az, hogy ezt józanul (nem képletesen, hanem valósan) tehetem meg, mindenért kárpótol:)
Bocs az offtopik kilengésért!:)

bujdosó 2017.01.15. 07:11:05

Sziasztok!

Karácsony előtt akadtam rá a blogra és csak gratulálni tudok. Örülök, hogy megtaláltad a módját a "hangos" beszélgetés elinditásának. Ez már csak jobb lehet, mint a fejünkben zajló néma értekezés az ellenérvekről, lassú halálról és arról, hogy miért nem megy mégse "nélküle". A függőség nélkül. Az én talpam alatt most kezd forrni a talaj. Tavaj visszakerültem egy olyan családi helyzetbe, ami felhozott minden régi sérülést és hát dalolva menekültem a csendes alternativába. Amit még jó poénnak is tartottam olyan szinten, hogy természetgyógyászként (jók az ilyenkor a fejünkben felugró felkiáltójelek) felmerült foglalkozzak addiktológiával és még úgy is igyekeztem elkönyvelni a dolgokat kínomban, hogy csak terepgyakorlatot végzek. Aztán túlszaladtak a dolgok. Magamat is kell kezelnem. És szép sikert kellene felmutatnom. A cél továbbra is megvan, mármint, hogy másokon segitsek és foglalkozom függők kezelésével fülakupunkturával és coaching-gal, miközben én csendben vivom a magam harcát. A legjobban az őszinte, tényszerű bejegyzéseknek és hozzászólásoknak örülök, mert ezzel tabuk döntögetése kezdődött meg. Szeretnék a női alkoholizmus terápiájára ráállni, mert több fronton is érzem sajátélményes tapasztalatként, hogy ez napi kérdés. A magyar falusi valóságban ugyanúgy, mint a nyugat európai csúcsmelókban. Most magam is próbálok talajt fogni, hogy ki tudjam jelölni a saját határaimat és azokon belül meggyógyuljak és közben a hozzám fordulókon is tudjak segiteni.

bajan 2017.01.15. 07:54:46

@bujdosó:

Szamomra nagyon nem szimpatikus (igyekszem finoman fogalmazni), hogy ugy akarsz masokat kezelni hogy te sem vagy rendben.

Az alkoholizmus egyik kulcsa hogy az alkoholista felvallalja a problemat. Ha ez megvan van akinek megy egyedul. Akinek nem az segitsegert fordul. Ilyenkor szerintem minden aprosag szamit. Az pedig nem aprosag hogy a segito maga is praktizalo alkoholista.

Szerintem (!!!) felelosseggel a ketto (gyogyulas, gyogyitas) egyutt nem megy.

paffy 2017.01.15. 08:45:25

@bajan: szerintem elindult egy úton bujdosó. Az ítélkezés ebben az esetben nem biztos, hogy segíti a fejlődését. Hogy így tud-e segíteni? Azt a paciensek sikerein vagy kudarcain lehetne felmérni.

bajan 2017.01.15. 08:56:51

@paffy:

Nem hiszem hogy itelkeztem, velemenyt irtam.

Nem hiszem hogy azert mert valaki elindul a jo uton elvtelenul tamogatni kene minden otletet.

Szerintem nem szabad odaig eljutni hogy a paciensek sikeren lehessen ezt lemerni. Mert ha csak egy esetben is kart okoz a sajat alkoholizmusa masnal az nagyon nagy baj.

Kerdes: ki az aki elmenne egy nyiltan aktiv alkoholista addiktologushoz? Ki bizna ra a sajat gyogyulasat?
Vagy ugy veled ezt nem osztana meg a betegeivel?

2017.01.15. 09:33:02

@bajan:
Rengeteg példa van arra, hogy gyógyult (száraz) függő lesz addiktológus orvos, asszisztens, stb. és a szakmában helyezkedik el. És segít.
Legutóbb a Nyírő addiktológus o.v. főorvosa comingoutolt, ez a HVG-ben jelent meg, talán olvastátok is a napokban.
Szerintem a lényeg itt abban van, hogy nem lehet MÁR függő az, aki gyógyításra, segítésre adja a fejét. (az egy más kérdés, hogy szerintem neki is további segítségre van szüksége ) De minden további nélkül ebből rettenetesen nagyot tud építkezni, (volt szerfüggő segít, lehet, hogy a gyógyulni vágyónak ez a legjobb ? !) - DE tisztán!

bajan 2017.01.15. 09:35:14

bujdosó írása elindított bennem egy gondolatot. Fontos, hogy az írás nem róla szól, hanem általános alanyról.

Én úgy látom, hogy az alkoholisták (értem jelen esetben ez alatt, akik épp ívós korszakot élnek) egyik nagy tévedése, hogy az alkohol nincs befolyással a mindennapjaikra.
Rengetegszer hallani:
- én jobban vezetek ha iszom (ez persze részben igaz, mert ha nem iszik akkor remeg, dekoncentrált, dezorientált stb., de ettől még érthető a lényeg azt hiszem),
- én minden feladatomat maximális ellátom úgy a munkában, mint otthon.

Én ezt nem hiszem. Nem hiszem, hogy maximálisan el tud látni bármit is, hisz a gondolatai egy részét a pia tölti be. Nem mert folyamatosan mérgezi magát valamivel, ami árt neki fizikálisan. Nem beszélve arról, amiben itt korábban megállapodtunk, hogy az alkoholista életében az alkohol került irányító szerepbe.
Nálam a maximálisan ellátom azt jelenti, hogy oda teszem magam és azt amire én képes vagyok meg is teszem (persze ez nem jön midig össze senkinek,de ez a lényegen nem változtat). Ha iszol akkor ez lehetetlen. Akkor ez sosem jön össze mert egy részed mindig a piával van elfoglalva.

Úgy vélem ha egy alkoholista meglátja, vagy megláttatjuk vele, hogy a fenti két állítása nem igaz az már adhat lökést a gyógyulás irányába. Ha jól rémlik blog írónknak is volt egy ilyen, ahol felismerte nem tudja ellátni amivel megbízták a száraz útra lépése előtt. Nem mondom hogy ez volt az ok, de talán szerepe volt benne.

bajan 2017.01.15. 09:36:10

@VWanda:

Ugyan arról beszélünk :-)

jeanvaljan52 2017.01.15. 10:25:28

@she_wolf:
Amerikában az ötvenes években kikiáltották az anyatejet is egyes számú közellenségnek. Bizonyára a táp-ipar volt a háttérben.
"Ha nem tudod, hogy miről van szó, ne aggódj! Mindig a pénzről van szó."

Kétségtelen, hogy nagyon jó bébi tápok kaphatók, szerencsére.

Azután közellenség lett a tojás.
Mára persze már visszakoznak. Bebizonyították, hogy ha 2 csoport tagjai, 2 hónapon át, csak tojást esznek, de az egyik csoportban kétszer annyit, mint a másikban, akkor a végén - az induláshoz képest - azoknak lesz alacsonyabb a koleszterin szintjük, amelyeknek a tagjai dupla mennyiségű tojást fogyasztottak. Mert a szervezetük koleszterin-kiválasztó képessége jobban aktivizálódott, mint a kontroll csoport tagjaié. A magas koleszterin szint tehát nem a beviteltől függ.
Azután annak is hangot adnak már, hogy egyén-függő a dolog, a szintet illetően. Meg, hogy a koleszterin csökkentők sokkal nagyobb kárt tesznek, mint a magas koleszterin szint.
A tojás tehát rehabilitálódni látszik. Nem csoda, hiszen amiknek közvetlen köze van a szaporodáshoz, azok a legértékesebb táplálékok: a gyümölcsök, amelyeket a magok első táplálékául teremtett a teremtő, a halikra, a méhpempő, a nektár. Ezekben minden benne van, ami a vitalitáshoz szükséges.

A tejről tudjuk, hogy nem mindenkinek bírja a szervezete. Van olyan megfigyelés, hogy a nyugati féltekén kevesebben érzékenyek a tejre, mint keleten. Mi valahol a kettő között vagyunk.
De a tej likvidálásához mit szólnának a sajt-országok: Dánia, Hollandia, Franciaország? Miért kellene üldözni a vajat? A tejfölt? A zsír miatt? (Azt sem kell üldözni.) A jó minőségű, friss tejet? (Nem arról beszélek, ami nem tej, csak úgy néz ki, de már kivontak belőle mindent, és pótolták a mindent a ki tudja mi-mindennel.)

Mi van, ki van vajon a támadás mögött? A szójatejesek? A kókusztejesek?
Megint valami biznisz?
Az olyan érvelés, hogy a tej a "kis boci eledele", az meg azért szint alatti. Ezek szerint a bárányhús a farkas eledele? A csirkecomb meg a rókáé?
A máj meg a keselyűké? Kész, passz?

A tápláléklánc csúcsán vagyunk. Mindenevők vagyunk. A tej nem csak az utóbbi száz év tápláléka. Mi van a kanca-tejjel, amit erjesztve is fogyasztottak? A kecsketejjel? A birkatejjel? A tej a természet terméke.
A természet meg táplál minket.

Persze, ne igya a tejet, aki úgy gondolja...
De mindenkit elbizonytalanítani...
Az azért szemétség.

Különben meg, ha valakinek problémája van az alkohollal, akkor már inkább tejet igyon. Meg fogyasszon kaukázusi kefirt. Vagy "fejje meg a Riskát."
Ja, és ne igyon kumiszt sem, mert alkohol van benne.

Gyermekkoromban falun nőttem fel, és évekig egy téeszistállóba jártam "játszani". Segíteni a tehenészeknek. Például cumisüveggel szoptattam a kisborjúkat. Fejni is megtanítottak. Majd minden nap kaptam ott félliter-egy liter frissen kifejt, habos és még meleg tejet. Jellemzően egy szuszra megittam. Ma már - úgy érzem - nem merném melegen meginni, mára - sajnos - túlcivilizált lettem. Mindenesetre, ennek tudtam be leginkább, hogy nem voltam beteges gyerek. Az iskolából sohasem hiányoztam. Meg az a harminchárom évnyi piálás is tönkre vágott volna, szerintem, ha nem lettem volna gyerekként ilyen egészségesen táplált.

Volt egy idősebb barátom. 40 év korkülönbség volt köztünk. Élmény volt vele beszélgetni. Szerette az italt is, de tartotta a mértéket. Ő, 84 éves korában, sajnos, már elment. Valamikor az úri világhoz tartozott, a második világháború előtt. A háborúban lovas tisztként szolgált. Származás miatt az ötvenes években üldözték. Internálták, és évekig dolgozott egy uránbányában. Büntetésből. A fogva-tartói azt mondogatták neki, hogy úgyis megdöglesz, innen csak betegen lehet kikerülni, vagy sehogy. A sugárzás miatt úgy nézel majd ki, mint egy röntgenfelvétel. A megalázások ellenére jól táplálták a rabokat, mesélte, mert azt azért nem akarták, hogy túl hamar elpatkoljanak. Az akkori felfogás szerint a tej védőitalnak számított, és abból annyit ihattak, amennyit akartak. Egy orvos barátja és sorstársa ösztönözte őt, hogy igyon ebből minél többet. Rövid időn belül napi öt litert is meg tudott inni, és meg is ivott, minden nap.
Amikor kiengedték, 41 éves volt. Még 43 évig élt. Nem volt beteges. Azt mesélte, hogy sokan már a bányában meghaltak, sokan rá néhány évre. A néhány túlélő, köztük ő is, annak köszönhette a túlélést, szerinte, hogy ők voltak a nagy tejivók. Mert más különbséget nem látott az áldozatok és a túlélők között...

Szóval lehet, hogy tej nem csak a kis boci eledele...?

VWanda (törölt) 2017.01.15. 11:23:37

@jeanvaljan52:

"Szóval lehet, hogy tej nem csak a kis boci eledele...?"
Akkurátosságoddal utána tudsz nézni számtalan KOMOLY tudományos publikációnak , persze az egyéni érzet/érzelem/tapasztalás a dolgokról az teljesen más kategória, de nekem a válaszom a kérdésedre röviden ez: igen !
/

she_wolf 2017.01.15. 11:26:23

@jeanvaljan52:
A bőség zavarában élünk, paradigmaváltások korában, és csőstül érkeznek a mindenféle hírek, felfedezések, egyebek, csak győzzük kapkodni az egyszem fejünket:)
Az már a befogadó/alkalmazó döntése, hogy mi mellett voksol, milyen érveléssel, vagy tapasztalattal.
Gyerekkoromban rengeteg óvodai, iskolai szünidőmet falun töltöttem. Amolyan igazi falusi emberek között, akiknek mindig tudtam valamiben segíteni. Olyan munkákat bíztak rám, amiket képes voltam elvégezni, és én örömmel gyűjtöttem be a tojásokat, fejtem tehenet, vályúztam a disznóknak. A nyuszik nyúzását mindig elkerültem, de disznóöléskor mindig a lécen voltam:) Jó kis történetek élnek bennem az akkori sürgés-forgásról, egy igazi falusi lagzi előkészületeiről.
A tej okán jutott mindez most eszembe:) Nem tudom, mekkora cifrafosás törne most rám, ha meginnék egy bögre tejet, amit kétszer szűrtek át sűrű szövésű szitán (ruhán), de gyerekként semmi bajom nem volt tőle.
Mára elszoktam tőle, jobb híján a bolti marad:(
A normális istállót és benne az állatot rendben tartják, és pl. a tejet a lehető leggondosabb higiéniai szempontok szerint kezelik fogyasztás előtt. Magyarul: nem tehénszaros csuporból isszák.
Egy rendes falusi gazdánál az állatorvos "családtagi" minőségben szerepel.

Név és reklám nélkül: az Aldiban fellelhető Milfina márkanevű tejtermékekben találtam meg azt az ízlésemnek/gusztusomnak és pénztárcámnak megfelelő készletet, amit szívesen fogyasztok.
De ez az én ízlésem. (Más meg a kelkáposztafőzelékre esküszik:P)
Ilyen szempontból tehát önző vagyok. Ha nekem jó valami, akkor addig, míg változást nem érzek a minőségben, vagy általam megfizethetetlenné válik, kitartok mellette, alkalmazom, fogyasztom.
Ha intést kapok a szervezetemtől, mást választok.
A tejről még egy mondat: tudom, hogy vannak rasszok, amelyek tagjai genetikai kódoltságuk okán nem, vagy csak nehezen tolerálják a tejcukrot.
Nem tudom, nálunk mi okozza, hogy egyre több laktózérzékeny ember van, ezen ismét rengeteg irányból megközelítve lehet gondolkodni, vitázni.
(Érdekes egyezés, hogy az ázsiaiak túlnyomó része laktózérzékeny, továbbá az alkohol lebontásával is keményen megküzdenek. Vagyis se a tejtermék, se az alkohol fogyasztása nem olyan sima náluk, mint másoknál. Mégiscsak -majdnem- jó helyre születtem:D)

"Mindenevők vagyunk."
Ezzel meg is mondtad a tutit!:D Ugyanezzel szoktam én is érvelni (meg az ember fogazatával), amikor meggyőződéses "másevők" próbálnak megtéríteni:)
És én is azt mondom, amit Te: amíg szabadon választhatsz, hogy miben lelsz élvezetet, addig élvezd vele az életet! Ha szereted a tejet és nincs kontraindikáció, idd, ha nem szereted, akkor ne! De engem ne akarj meggyőzni, mert az erőszak minden formájára erőszakkal reagálok, amolyan "amilyen a mosdó..." elvén.

she_wolf 2017.01.15. 11:28:17

@VWanda:
Linkelnéd valamelyik tudományos érvelést? Őszintén érdekelne, már csak kíváncsiságból is.

VWanda (törölt) 2017.01.15. 11:42:24

@she_wolf:
Hosszú lenne a lista. A világhálón mindent megtalálsz !:)

she_wolf 2017.01.15. 11:44:16

@bujdosó:
Az jó, hogy itt egy olyan közösséget találsz, ahol a lehetőségekhez mérten nyíltan felvállalhatod a problémádat, szembenézhetsz vele úgy, hogy nem ütközöl falakba, vagy nem bántanak érte.

"Most magam is próbálok talajt fogni, hogy ki tudjam jelölni a saját határaimat és azokon belül meggyógyuljak és közben a hozzám fordulókon is tudjak segiteni."

Kéretlenül javasolnék Neked valamit: legelőször fogj talajt, biztonságosan! Jelöld ki a határokat, és ha ez megtörténik, maradj is azokon belül. Ha talpra álltál, és biztonságosan állva tudsz maradni segítség nélkül is, akkor kezdj csak el azon dolgozni, hogy a hozzád fordulókkal szemben milyen módon tudod hasznosítani amit a saját esetedből megtanultál.
Nem "közben", hanem csakis utána. Mert ez így "vak vezet világtalant", és ha mindketten elestek, az számos hátrányt jelenthet a későbbiekben mindkettőtöknek.
Amennyiben sikerül magad mögött hagyni az alkoholhoz való és már szerinted is az egészségedet veszélyeztető vonzódást, még akkor is érdemes elkondolkodni azon, hogy a terápiádat igénybe vevőnek elmondod-e a korábbi személyes tapasztalataidat.
Az alkoholizmus hazai megítésének tükrében úgy gondolom, hogy nem árt a "coming outokat" alaposan átgondolni, mielőtt valaki meglépi.
Az elgondolásod szép, dícséretes, ugyanakkor naív. Legalábbis abban a formában, ahogy most leírtad.

she_wolf 2017.01.15. 11:47:03

@VWanda:
Nem listát kértem, hanem csak egyet, vagy kettőt. Mert érdekelne, mire alapozod azt a sziklaszilárdságot, amivel kategorikusan károsnak tartod a felnőtt (magyar és/vagy európai) ember számára a tejfogyasztást:)

józanakaroklenni 2017.01.15. 11:51:21

@bujdosó:
Először is köszi :)
Másrészről, mélységesen egyetértek azzal, hogy ne akarj alkoholistákon segíteni, amíg magad is iszol.
De nem azért gondolom ezt így, amiért a többiek.
Azért mondom ezt, mert tudom, hogy mennyi energiát/időt/erőt elvesz őszintén magaddal foglalkozni.
Sokan mondják, hogy ők eleget foglalkoznak magukkal, de megmerem kockáztatni, hogy 10-ből 9-en hülyeségeket beszélnek.
Baromi sok munka ám. Talán ez az egyik legnagyobb tanulságom a blogolásból.
Én nem kétlem, hogy jó szakember vagy, és ismeretlenül hogyan is ítélhetném ezt meg, de nagyon fontos egy kicsit önzőzni, és a saját gondodra koncentrálni.
Ha utána elkezdesz másokon segíteni, az nagyon jó dolog. De előbb magadon segíts.

bajan 2017.01.15. 11:54:27

Beleolvastam ebbe a tej temaba a neten. Pont az van vele mint megannyi massal pro es kontra millio erv. Tudomanyos epp ugy mint velemeny. :-D

józanakaroklenni 2017.01.15. 11:56:23

Egyébként a mai fejemmel csak olyan szakemberhez mennék, és csak olyat ajánlanék, akiről tudom, hogy alkoholgondjai voltak. Mert akinek nem volt, annak sajnos sok esetben - tisztelet a kivételnek - halvány gőze sincs az alkoholizmus mibenlétéről. Ez nem vélemény, tapasztalat.

bajan 2017.01.15. 11:57:22

@józanakaroklenni:

Ez is egy jo erv.

Reggel ota gondolkodom hogy miert lenne megis jo otlet bujdosoe de mellette meg semmit nem talaltam azon kivul hogy o szeretne.

bajan 2017.01.15. 12:01:04

@józanakaroklenni:

Tapasztalatnak csak az jo ha maga is pialt?

Erdekes ez a tema is mert a jozan eszem azt mondja hogy a pias mult csak egy pici resze az egesznek es az egyeb tenyezok tobbet nyomnak a lattban (pl hozzaertes vagy empatikus kepesseg). Ugyan akkor mas temaban (sport) engem is csak olyan tudott motivalni aki letett valamit az asztalra.

she_wolf 2017.01.15. 12:08:54

@józanakaroklenni:
Jól beszélsz!:) És a hangsúly a múlt időn van. Az a szakember, aki maga is megtapasztalta, hogy mit jelent olyan állapotban élni, rögtön tudni fogja, hogy a beteg hol tart éppen, és mi várható a későbbiekben, így a terápiát is annak megfelelően indítja el.
És a beteggel is inkább partnerként képes bánni, mint az, akinek bár óriási tudás van a fejében száraz anyagként, de nem képes belehelyezni magát a beteg aktuális állapotába.

De valóban: csakis miután ő már sikeresen túljutott rajta! Gyakorló alkoholista orvost felkeresni alkoholprobléma megoldása okán szerintem nem túl okos dolog (bár még az elsülhet jól, de ahhoz marha nagy mák kell).

józanakaroklenni 2017.01.15. 12:13:48

@bajan:
Amikor elkezdtem blogolni, akkor ugyebár még ittam elég keményen.
Nem volt semmi más célom a bloggal tényleg, csak, hogy kiírjam magamból, ami történik velem. Sokaknak gyanús volt, hogy túl szervezett, meg túl jól írok, de évek óta írásból élek, nem tudok direkt úgy írni, mintha egy amatőr elsőbillentyűs blogger lennék.
Mindig úgy gondoltam, hogy itt teljesen őszinte leszek, és leírok magamról minden szart, ami amúgy a való életben nyilván 2 pillanat alatt teljesen leírna, főként szakmailag.
De itt őszintén elmondtam ezeket, mert úgy voltam vele, úgyse tudja senki, hogy ki vagyok, meg ha már itt is hazudok, azzal csak magamat verem át.
Bár nem volt ilyen célom - legalábbis kezdetben, már van - de kicsit más irányba is elindult ez a blog: összejött egy egyre növekvő, tök normális, gondolkodó közösség, döntögetjük a tabukat, segítünk egymásnak, (főleg ti nekem :D ), és az eddigiek alapján az én storym is segít másoknak.

Bujdoso ezt nyilván nem fogja megtenni a pácienseivel (ne is tegye), de őszintén beszélni erről jó. Működik. Nálam is, láthatod a blogon.

De ahogy @shewolf is mondja, óvatosan azokkal a coming outokkal, Magyarországon vagyunk.

Továbbra is azt mondom kedves Bujdosó, előbb magadon segíts! Vagy ha mindenképpen szeretnéd megosztani ami történik veled, anonim módon tedd, ahogy én is!

jeanvaljan52 2017.01.15. 13:09:27

@VWanda:
A tej témáját nem azon az alapon feszegetem, hogy nálam az igazság.
De nem gondolom azt sem, hogy az igazság odaát van.
Való világunk legnagyobb kihívásával állunk szemben: a bőség zavarával. Kinek higgyünk? Most légy okos, Domokos!

A tudomány (vagy a "tudomány") ontja az eredményeit, mi pedig ki sem mozdulunk a szobánkból, mégis elérjük ezeket az eredményeket (vagy "eredményeket"?).

Tekintve, hogy - kivételesen - saját tapasztalataim bőségesen vannak a tejivás témaköréből, ezért - elfogadva, hogy a tej, van akinek árt - egyelőre nem ülök fel minden tudományos, vagy tudományosnak álcázott tej elleni támadásnak.

De az igazán tudományos eredményekkel is csínján kell bánni.
Később ugyanis beigazolódhat, hogy tévedés volt.
Csak egy példa: a Contergan bébik esete.
(www.origo.hu/egeszseg/20140203-hatvan-eves-a-contergan-thalidomid.html)
Ezt a gyógyszert nem komoly tudósok fejlesztették ki?
Talán azt akarták, hogy a várandós anyák csökevényes végtagokkal hozzák világra a gyermeküket?
Biztosan nem! És mégis.

Ezért igyekszem nem sietve felülni a tudományos divatoknak.
(Max. Aspirin, oszt jó napot. Az már elég régi.)

Sarkos vélemény? Én nem mondom, hogy fogadjátok el.
Hiszen ki-ki maga dönt.

Van élet tej nélkül is, persze. De a riogatók engem szíveskedjenek kímélni.

VWanda (törölt) 2017.01.15. 13:22:12

@she_wolf:
és jeanvaljan52
Mindenkitől elnézést a tej témáért, nem ide való. (késő bánat..) És a továbbiakban én nem szeretnék ezzel foglalkozni, annak ellenére sem, hogy ki-ki maga dönt. Remélem a bloggerina is egyetért ezzel !:)

she_wolf 2017.01.15. 14:16:38

@VWanda:
Semmi gond, de azért tényleg érdekelne, egy valóban tudományos publikáció, amire hivatkoztál korábban. Egy olyan a sokból, amiben kifejtik, hogy miért nem javallott a fenőtt ember számára a tej(termékek) fogyasztása.
Kérlek, ne erőszakoskodásnak tekintsd ez, mert valóban érdekel, hogy mi vezette őket erre a megállapításra.

she_wolf 2017.01.15. 14:49:15

@jeanvaljan52:
Amíg ittam, az egekben volt a vérnyomásom, és gyakran fájt a fejem. Kezelés: 1 szem Aspirin. Tuti volt, a fejfájást megszüntette, a többit ívesen....
Mióta nem iszom, a fejem is csak szökőévente fáj, és az Aspirin akkor is jó szolgálatot tesz. Csakhogy most már azt is tudom, hogy meg kell gondolnom, hogy beveszem-e, mert a májam módszeres gyilkolászásával szert tettem a trombocitopéniára is, amiben nem partner az Aspirin. Illetve igen, ha együtt el akarnak tenni láb alól:)
Nagyon kéne már egy nyüves labor, csak mindig húzom, halasztom, mint ahogy a hasi UH-ot is. A háziorvos szerintem meg sem fog ismerni, amilyen szétszórt tud lenni:D

(És ha már kegyszerek és későbbi hatástanulmányok, akkor itt van egy szintén fájdalomcsillapító, az Algopyrin, ami csak pár éve lett vényköteles, de tőlünk némileg fejlettebb országokban már a '80-as években betiltották a hatóanyagát. Mi akkor még kétpofára zabálhattuk papír nélkül.)

Kettős Billy (törölt) 2017.01.16. 14:41:07

@gondoltadvolna: Persze, hogy lehet. A B vitamin idegvédő vitamin, idegvitamin, hiánya nagyon negatív hatással van az idegrendszerre..... Aztán tudod, fejben dől el minden.... én most milgammát szedek és magnéziumot és c vitamint nyomatom. Megvoltam fázva 2 hete hétvégén, majd 40 fokos lázzal nyomtam az ágyat és azóta nem ittam. Nem is kívánom.... a betegség alatt lenyomtam a maradék vodkát ami otthon volt és ennyi..... és alig van delirium tremensem. Máskor a 7-8-9. napon már majd megőrültem és nyúltam a piáért. Most egy kis remegés, és a gyomrom vacakolt, de arra vettem be gyomorvédőt... rekord ideje már nem ittam.

jeanvaljan52 2017.01.16. 14:54:04

@Kettős Billy:
Fogadd gratulációmat és jókívánságaimat!

she_wolf 2017.01.16. 15:21:22

@Kettős Billy:
Hajrá!:)
2 hét tisztán -olvasva az eddigi hozzászólásaidat- már nagyon komoly eredménynek mondható! Szólsz, ha érzékeled, és élvezed a napfényt;)?

józanakaroklenni 2017.01.16. 15:34:36

@Kettős Billy: Én is gratulálok, kitartás, lovagold meg ezt a "kényszerszünetet". Ha hamarabb tudom, hogy az ilyen véletlenek mennyit tudnak segíteni, hamarabb megfájdítom a fogam :)

Kettős Billy (törölt) 2017.01.17. 12:31:09

Köszönöm nektek. Ma voltam mellkas röntgenen, egy kis tüdőgyuszi.... persze azt nem újságoltam el senkinek, hogy mitől... de így jár az aki éjjel 11-kor kapatosan egy pólóban és melegítőbe kóvályogtam az éjszakában az éjjelnappalihoz.... szerintem 3x rossz irányba indultam el.

Kettős Billy (törölt) 2017.01.17. 12:34:13

Egylbként a témához visszatérve:
volt egy főnököm kb. 10 éve akivel egyszer beszélgettem és mondtam egyedül nevelte akkor a lányát és benti dolgokat is nehezen viselte el... főleg télen napi fél liter vodkát húzott le esténként amikor már lefeküdt a gyerek, ellátott mindent otthon.... hétvégén meg már reggel ivott. Azóta egyszer néztem rá facebokon, a kb. 60 kilós magas karcsú nőből lett egy drabális állat, legalább 120-130 kg.

she_wolf 2017.01.17. 14:12:08

@Kettős Billy:
Az alkohol rengeteg üres kalóriát tartalmaz, ez ismeretes tény. Az alkoholt rendszeresen fogyasztók pedig általában nem arról híresek, hogy a többletet ledolgozzák, én legalábbis nem nagyon tudok alkoholisták által rendszeresen látogatott fitness termekről:)
Igen, megdagadunk:( Akinek étvágyat is csinál, az még jobban. Mi a vége? Flaskával a kézben 4 fal közötti tévézés, alvás.
Tüdőgyugyut kezelni, ápolni, és vigyázz magadra!:)

Szabó néni 2017.01.18. 13:50:15

@she_wolf: Múlt nyáron részt vettem egy három hónapos, amolyan "intenzív" rehabon, ott többségben voltak a saját élményű segítők. Olyanok, akik 9-10 éve tiszták.

she_wolf 2017.01.18. 14:21:32

@Szabó néni:
És mi volt a tapasztalatod? Mennyiben más az szerinted, ha valaki az általa megéltek alapján beszél a hozzá fordulókhoz, mint egy addiktológus, aki a tanulmányaiból hozott ismereteket osztja meg? Milyen különbségeket vettél észre? Mert abban biztos vagyok, hogy vannak különbségek.
És a rehabilitálandó emberek melyik személyt érzik magukhoz közelebbinek, melyikkel nyíltabbak? Ha van ilyen összehasonlítási alapod, akkor szívesen olvasnám.
Engem tényleg nagyon érdekelne, hogy hogy látod!

aa78 2017.01.18. 18:53:46

Az a baj, hogy teljesen magamra ismertem a cikkből. Én, mint diplomás, középvezető beosztású, két gyermek édesanyja. Esténként, mikor nem látják (szeretném hinni) mégis a borospohár után nyúlok. Kizárólag minőségi, száraz vörösbort iszom, mert talán az mégsem olyan, mint a a tesco gazdaságos, de végeredményét tekintve mégis. De ettől különlegesebbnek érzem magam, mint a sarki csöves (persze ez nem így van). Egy kolléganőm lájkolta a facebook oldalt, onnan találtam ide. Bennem nincs ennyi bátorság, nem merem lájkolni, csak ide kommentelni (itt nem látnak a kollégák és a felettesek). Tudom, hogy segítségre szorulnék, de nem tudok hová fordulni. Tetszik ez a csoport, kicsit az anonim alkoholistákra emlékeztet...

she_wolf 2017.01.18. 20:01:28

@aa78:
Az nem baj, hogy magadra ismertél. Legalább nem vagy tagadásban. Az sem, hogy nem teszed közhírré, hogy milyen gondod van, amolyan "ide lőjetek!" felvállalással.
Az pedig kifejezetten jó, ha csak annyiban is csatlakozol az itt kialakulóban lévő közösséghez, hogy elolvasod mások írásait, mert úgy hiszem, mindegyikünk mondanivalója elgondolkodtató.
Külön sorsok, külön "karrierek" az alkohol nyomán, mégis ugyanazzal a konklúzióval: "nem akarom!"
Szóval üdv itt, és ha gondolod, írj!:)

Azt bónuszként teszem hozzá, hogy még olyan hozzászóló is megpróbál megint egy újabb lépést tenni a cél felé, aki már-már beletörődni látszott, hogy számára nincs járható út, amin kimenekülhetne ebből.
Őt nagyon várom, hogy megint jelentkezzen!:)

aa78 2017.01.18. 20:38:14

@she_wolf: Köszönöm! Az, hogy valaki válaszolt, már sokat jelentett. Nem vagyok egyedül. :)

she_wolf 2017.01.18. 22:48:32

@aa78:
Valóban nem vagy egyedül. Fájdalmasan sokan vagyunk:( De ha úgy érzed, hogy itt meghallgatásra/megértésre találsz, akkor javasolnám a többi blogbejegyzést is elolvasni, mert valamit szerintem mindenki vár, remél ezektől az írásoktól.
Aki még harcol, az fegyvert keres, aki már valamelyest győztesnek mondhatja magát, talán erőt képes adni:)

józanakaroklenni 2017.01.19. 09:48:33

@aa78: Egyébként gondolkodok, hogy átnevezem magunkat, mert többen jelezték már, hogy követnének, csak nem akarják belájkolni, hogy "józan akarok lenni"...

Az, hogy magadra ismersz szerintem is jó dolog. És tudsz hová fordulni, itt is bárki szívesen beszélget veled (én is, akár privátban is, ha nem akarsz ide mindent kiírni), illetve érdemes bekapcsolódni a beszélgetésekbe.
Én egy másik kommentelőre is büszke vagyok, ő is elkezdett nagyon jó irányba haladni :)

Szabó néni 2017.01.20. 17:53:43

@she_wolf:
Hiteles az a segítő, aki kilenc éve nem ivott vagy tizenöt éve nem heroinozott, előtte viszont megjárta a mélységeket. Amit ő tud, az valószínűleg nem hülyeség. Mondjuk, itt nem is nagyon akarta megmondani senki, mi a nem hülyeség, hanem reggeltől estig csoportterápia és AA-, NA-gyűlés volt a program, amelyben a segítők is sokszor függőként vettek részt, illetve egymástól legalább annyit tanultunk, mint tőlük - szóval ez egy ilyen önismereti terápia volt, gyógyszeresen megtámogatva. Részemről több bizalmat szavazok egy saját élményű segítőnek, aki "közülünk való", és másokon is ezt vettem észre, bár nincs azért sok különbség a hozzájuk viszonyulásban. Van az alkeszeknek egy ilyen fixa ideájuk - nekem is :) -, hogy igazán csak az értheti meg, élheti át az ő problémájukat, aki szintén testközelből ismeri a függőséget, és ezért jobban is érzik magukat egy ilyen terapeuta társaságában, közvetlenebbek; de amúgy ez nem feltétlenül van így, kiváló szakemberekkel találkoztam már, akik maguk nem voltak érintettek soha, meg laikussal is, aki idővel egyre jobban értette, érti, mi zajlik egy szenvedélybeteg tudatában, életében.

she_wolf 2017.01.20. 20:01:39

@Szabó néni:
Bárki hiteles lehet, aki bármelyik oldalról is érintett a témában, és a saját életének része a mindennapos küzdelem akár az alkohollal, akár a vele élő alkoholbeteggel.
Mivel mindenki élete és helyzete más, ezért csak akkor lehet együttműködni, ha teljesen nyíltan, és őszintén beszélünk egymással.
A minél mélyebb önismeret, és a függőség beismerése a legelső lépés, ami megtétele nélkül semmire nem megyünk.
A fixa idea annyiban van meg jogosan a szenvedélybetegekben, hogy egészen biztos, hogy terápia során belebotlunk egy olyan sorstársba, aki hajszálra ugyanazokon ment keresztül, mint mi.
Az addikcióval nem terhelt szakember pedig szerintem kihagyhatatlan, mert csak az ő magyarázatukkal érthetők meg a függőség szomatikus következményei, és csak ők tudják elmondani, hogy a már bekövetkezett szervi károsodásokat helyre lehet-e hozni, és ha igen, akkor hogyan.
(Az a szakember, aki "megtért" és hivatalosan, engedéllyel dolgozik addiktológusként, maga a Szent Grál az alkoholbetegnek.)
Azt a laikust, aki minden érintettségtől mentesen képes arra, hogy helyén kezelje az alkoholbeteg összetett problémáját, nagyon meg kell becsülni!
süti beállítások módosítása