Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. Nem annyira az emberek "szórakoztatása"/okítása, de inkább a magam, és a sorstársaim segítése miatt kezdem el írni ezt a blogot. Sok korombeli fiatal küzd ezzel a problémával, akár úgy, hogy bevallja magának, akár úgy, hogy nem. Szeretnék nem inni. Kendőzetlenül, őszintén fogom leírni ennek a folyamatát. Azt is le fogom írni, ha sikerül, és azt is, ha nem. Igyekszem tisztább, valósabb képet adni az alkoholizmusról, mivel úgy tapasztalom, rengeteg tévképzet él az emberekben ezzel kapcsolatban. Te pedig, ha szeretnéd, kövesd ezt.
Mit ad, nekünk alkoholistáknak az alkohol?
A blog indulása óta szinte minden nap felteszik nekem a kérdést: mi az az ok, amiért iszol? Miért kezdtél el inni?
Sosem tudtam erre egzakt választ adni, nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem tudtam. Mindig azt válaszoltam, (őszintén), hogy ma már vannak gondjaim, de ezek az ivásBÓL adódnak, nem pedig miattuk kezdtem el inni. Ez tényleg így van, akárhogy keresem a három évvel ezelőtti önmagamban azt a törést, traumát, hatást, ami miatt inni kezdtem, nem találom. És őszintén gondolom, hogy azért nem találom, mert nem is volt.
Jó életem volt. Tényleg.
Kíváncsi voltam, csak én vagyok-e így ezzel, ezért elkezdtem –magyar híján- külföldi blogokat olvasni a témában, és azt kell mondjam, bár sok olyan alkoholista van, aki valami problémára reagálva, “válaszolva”, vagy megoldást remélve kezdett el inni, ez csak egy része az egésznek.
Sok helyen láttam viszont az én storymat: fiatal korában elkezdett inni, először társasággal, majd elkapta az örvény, és már egyedül is. Egyszerű kémia.
Sokszor feszegettem már itt ezt a kérdést, de még mindig nagyon kíváncsi lennék: ha ez így van, miért én szoktam rá, és miért nem xyz, aki semmivel nem ivott kevesebbet nálam egy buliban? Van itt szerepe a szervezetnek, genetikai hajlamnak esetleg?
Akkor most tulajdonképpen az lenne a megoldás, hogy elkezdek szedni valamit az elvonási tünetek ellen, és boldogság, harangszó, örömkönnyek, lagzilajcsi, dáridó?
Nyilván nem, ha ez így működne nem lenne az alkohol az egyik vezető halálozási ok a világon.
Ezen gondolkodva rádöbbentem arra, hogy bár az elején valóban csak a testi függőség, a kémia kötött az alkoholhoz, mára már sokkal “bensőségesebb” a kapcsolatunk. És elkezdtem összeírni, mit is “ad” nekem az alkohol: (és érdemes megfigyelni, hogyan veszi is el ugyanezeket a dolgokat egyidejűleg):
1, Nyugalmat
Amióta iszom, sok minden rosszabbra fordult az életemben. Inkább fogalmazzunk úgy: sok mindent rosszabbra fordítottam, sok mindent elcsesztem. Csak néhány példa:
- Megszakadt sok értékes kapcsolatom, mert inkább otthon maradtam inni, mint, hogy értékes időt töltsek velük: érthető módon idővel megunták, hogy mindig kihúzom magam valamivel. Ez igazából tényleg bánt, de esténként, amikor iszom, nem foglalkozom ezzel.
- Anyagi gondokba keveredtem: nyilván sokat költök piára, de nem főleg emiatt. Ahogy már sokszor mondtam, szerintem abban mutatkozik meg, ha valaki alkoholista, ha teljesen átalakul, az alkohol köré szerveződik az élete. Szerintem nem én vagyok az egyetlen alkoholista, akinek a jelleme is sokat változott negatív irányba, amióta iszik. Felelőtlenebb, lustább, és azt hiszem önzőbb is lettem. Nem részletezem, de ennek kapcsán felhalmoztam némi tartozást. Ez nem kicsit bánt, de amikor iszom, nem gondolok erre.
- Mocskosmód elhíztam. Számomra vállalhatatlanul. Egyébként most ijedtemben elkezdtem őrült mód diétázni, de nyilván az esti borozás elég nagy pofánvágás a projektnek. Lényeg a lényeg: nagyon bánt, utálok tükörbe nézni, de láss csodát, este, amikor iszom, nem gondolok erre.
- Elizolálódtam. Szinte teljesen. Munka, este pedig ivás. Ennyi. Nem járok el szinte sehova, igyekszem leredukálni minden mást. Pedig mielőtt elkezdtem inni, egyáltalán nem voltam ilyen. És megint csak: ha iszom, nem gondolok erre. Szinte már mintha a borral együtt lenyelnék egy leszarom tablettát.
A lista nem teljes, folytathatnám a sort a sort, hogy mi mindent rontottam el, vagy mi minden romlott el, amíg én a pohár fenekén át szemléltem a világot, de nem ez a mondanivalóm lényege. A lényeg az, hogy a lista minden egyes pontjában van valami közös: Nem léteztek, mielőtt elkezdtem inni, azóta viszont innom kell, hogy ne gondolkodjak rajtuk, és nyugodt legyek.
A valóság: A valóság az, hogy a strucc feje 100 méter mélyen a homokban van. Ördögi kör: mert az alkohol adta nekem ezeket a problémákat [nem, nem az alkoholra akarom fogni a saját hülyeségem, de teljesen más ember voltam 3 éve, ha nem kezdek el inni, nem csinálok ennyi baromságot.], és most mégis, az alkohol az egyetlen, ami kicsit jobbá teszi. Ha ezeket a problémákat egyenként szépen kivonom az egyenletből, akkor vajon az alkoholt is ki tudom? Talán hiba az, hogy az alkoholizmus KIVÁLTÓ OKÁT, nem pedig a JELENBEN LÉVŐ OKOKAT, KÁROKAT szemléljük? Vajon aki mondjuk 15 éve iszik, ugyanazért iszik ma is, mint amikor elkezdte?
2, Egy “programot”, egy rituálét
Valamelyik nap elgondolkodtam (majdnem posztot is írtam róla külön), hogy vajon mi lesz velem, ha majd nem iszom? És azt kell mondjam, bár egyfelől nagyon szeretném, ha már itt tartanánk, részben azért ijesztő is a dolog. Elképzelni nem tudom jelen pillanatban, hogy milyen lesz majd az, ha nem iszom. Annyira az alkohol köré szerveződött az életem az elmúlt 3 évben, hogy szabályosan egy rituálévá vált. És megijeszt kicsit, ha válaszolnom kell arra a kérdésre, hogy mi a francot fogok csinálni utána? Rohadt nagy paradoxon ez: tönkretesz minket, mégsem tudjuk elképzelni nélküle. Kedves (ex)alkoholisták, ha olvassátok ezt: ti is éreztek/éreztetek így?
A valóság: Éltem az alkohol előtt is, nem? Valamit csináltam az előtt is, nem? Nyilván ugyanazt fogom csinálni. És ugyanazt kéne most is csinálnom. Csak tudnám, mi volt az. A valóság az, hogy pont, hogy megfosztott a régi programjaimtól, rituáléimtól, és magának követeli az egyetlen helyet.
Mielőtt alkoholista lettem, az alkohol egyébként sokkal többet adott: új ismeretségeket (lássuk be, buliban jó dolog új emberekkel barátkozni), jó storykat (évek múltán is röhögünk rajtuk, és egyik sem egy tál cézársaláta, és egy frissen facsart narancslé mellett kezdődött), önmagunkhoz viszonyított szárnyalást (elsőre mindenki bátrabb, jópofább, viccesebb, karakteresebb, ha iszik, nem?), szórakozást, vagy akár csak egy kellemes gasztroélményt.
Aztán azt mondta, hogy “te kedvesem velem jössz, és kettesben folytatjuk”, és elvett minden felsorolt “előnyt”:
- Nem kötök új ismeretségeket, hiszen alig járok el itthonról a kötelező körökön kívül.
- Nincsenek jó storyk, mert otthon ülve, bezárkózva, lehúzott redőny mellett sok minden nem történik. Pláne nem jó.
- Már nem mondanám szórakoztatónak.
- Már nincsen gasztroélmény: persze egy jó bor finom, de már nem tudok rá így nézni. Nekem az már a napi adag.
- És főleg nem szárnyalunk tőle, sőt, ahogy egyre többet iszunk, mi alkoholisták kezdünk rohadt cinkessé válni.
Az az érdekes, hogy gondolatban ennél azért hosszabb “mit ad” listát képzeltem el.
A valóság az, hogy az alkohol nem ad semmit azoknak, akik nem tudják kontrollálni. Kizárólag maradékokat, sok önáltatást, sok kifogást, és egy vagon homokot, hogy beledughassuk a fejünket.
Akárhova fordultam eddig segítségért, mindenhol azzal terrorizáltak, hogy márpedig én mondjam meg, miért kezdtem el inni, mert annak biztos volt valami lelki oka, és azt majd jól megoldjuk. Pedig ha pisztolyt tartanának a fejemhez sem tudnám azt mondani, hogy volt.
Az jutott eszembe, hogy olyan ez, mint egy rossz párkapcsolat: az elején általában minden szép és jó, kapunk valamit (legalábbis azt hisszük),ezért belekezdünk a kapcsolatba. Aztán idővel ha megromlik a kapcsolat, valamiért sokszor mégis benne maradunk.
Talán az alkohollal kapcsolatban sem kizárólag az okokat kéne ennyire erőltetni, hanem azt, hogy miért tart benne minket ebben a “rossz kapcsolatban”. Hogy aztán szakítani tudjunk végre.