9 + 1 dolog, amit soha ne mondj, vagy csinálj, ha valakid alkoholista
2016. október 09. írta: józanakaroklenni

9 + 1 dolog, amit soha ne mondj, vagy csinálj, ha valakid alkoholista

Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. Nem annyira az emberek "szórakoztatása"/okítása, de inkább a magam, és a sorstársaim segítése miatt kezdem el írni ezt a blogot. Sok korombeli fiatal küzd ezzel a problémával, akár úgy, hogy bevallja magának, akár úgy, hogy nem. Szeretnék nem inni. Kendőzetlenül, őszintén fogom leírni ennek a folyamatát. Azt is le fogom írni, ha sikerül, és azt is, ha nem. Igyekszem tisztább, valósabb képet adni az alkoholizmusról, mivel úgy tapasztalom, rengeteg tévképzet él az emberekben ezzel kapcsolatban. Te pedig, ha szeretnéd, kövesd ezt.

Mert leszarja/nettó baromság/csak olaj a tűzre/pocsékolod az időd (húzd alá a megfelelőt.)

1, „Akkor talán ne igyál!”

Osztályozás szerintem: nettó baromság

www_narconon_org_drug-abuse_alcohol_alcohol-abuse.jpg

Ha ez így működne, nem lenne az alkoholizmus a világ egyik legsúlyosabb problémája. Nem szedne szét nap, mint nap családokat, nem tenne tönkre életeket.

Persze jobb szeretek mindig magamból kiindulni, de szerintem más alkoholisták helyett is mondhatom: HIDD EL, MÁR RÉG NEM INNÉK, HA EZ ILYEN EGYSZERŰEN MŰKÖDNE!

2, „Igyál akkor, csak fokozatosan kevesebbet”

Osztályozás szerintem: nettó baromság

Tisztázzuk: az alkohol egy drog. Egy legálisan, bárki által a polcról leemelhető és megvásárolható DROG. Akkor ezen logika mentén: láttál már olyan heroinistát, aki fokozatosan egyre kevesebb heroint lőtt be magának?

3, Ne vegyél neki alkoholt.                             

Osztályozás szerintem: csak olaj a tűzre

Én tényleg azt hittem ilyen csak velem történhet, de nem. Elmondtam otthon egyik kedves szülőmnek, hogy alkoholista vagyok. Veszekedés, ecetera, majd azóta struccpolitika. Nem beszélünk róla. Nem létezik. Olyannyira, hogy a szülinapomra egy üveg bort kaptam.(és úgy bas... dobtam ki az egész üveget a kukába, hogy csak úgy nyekkent.)

wine-gift-425x265.jpg

Azt hittem ez csak velem történhet meg. De, mint azóta kiderült, az alkoholista hozzátartozók időnként csinálnak ilyen furcsaságokat. Ezek szerint nem csak mi alkoholisták lehetünk tagadásban?

4, Ne akard ráerőltetni, hogy ő alkoholista, amíg tagadásban van.

Osztályozás szerintem: pocsékolod az időd/csak olaj a tűzre

Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, de ökölszabályként alkalmazható az, hogy amíg mi nem mondjuk ki saját magunk előtt, hogy baj van, addig sok mindent nem lehet tenni értünk.

Egy tagadásban lévő alkoholista süket, és vak minden figyelmeztetésre. Őszintén nem tudom, mivel lehet őket kizökkenteni ebből. Én úgy gondolom az a dolog kulcsa, hogy még nem félnek eléggé. Még nincs súlya az egésznek. Persze, azt sem mondom, hogy ne beszélj vele, de ha túlzásba viszed, nagy az esélye, hogy el fog tőled fordulni.

5, Ne papolj neki az egészségügyi következményekről.

Osztályozás szerintem: leszarja

Ez mondjuk pont olyan dolog, hogy bárkire igaz, függetlenül attól, hogy alkoholista, vagy nem. Hiszen sok olyasmit csinálunk az életben, ami veszélyes. Vagy sok olyasmit, amivel konkrétan lerövidítjük az életünket (egészségtelen étkezés, cigi). Persze az alkohol ezeknél sokkal súlyosabb, de ugyanúgy igaz rá, hogy a legtöbb esetben csak akkor kezdünk el félni, amikor már baj van. Amíg nincs valami konkrét ok arra, hogy féljünk a következményektől, addig nem fogunk. Mert megfoghatatlan.

alcoholism.jpg

6, „Az alkohol olyan, mint a cigi, egyik napról a másikra le lehet jönni róla.”

Osztályozás szerintem: nettó baromság

Ez a személyes kedvencem. Akkor tegyük tisztába: Nem, az alkohol nem olyan, mint a cigi. A kettő Makó, és Jeruzsálem.

cigarettes-alcohol-390x285.jpg

Tudom, hogy egyeseknek a cigiről se könnyű leszokni, de attól még ne hasonlítsuk össze.

A cigaretta egy káros szenvedély. Semmi több.

Az alkohol egy DROG.

7, Ne tutujgasd

Osztályozás szerintem: Csak olaj a tűzre

Sokszor írtam már erről, így talán unalmas lesz ez a rész, de azt hiszem, nem lehet elégszer elismételni ezt: nem kell minket tutujgatni!

Semmi károsabbat, veszélyesebbet nem tudok annál elképzelni, mint mikor egy alkoholista fejébe beleplántálják, hogy ez csak egy betegség, te nem tehetsz róla.

Az ember alkoholistaként könnyen kerül olyan lelkiállapotba, hogy örömmel dől hátra és helyezkedik el kényelmesen ebben a gondolatban, pedig nem lenne szabad.

Az alkohol egy betegség, ebben nincs vita. De ha széttárnám a kezem és hátradőlnék erre a gondolatra, soha nem lenne még csak esélyem sem, hogy kijöjjek ebből.

8, Ne ellenőrizgesd, hogy iszik-e.

Osztályozás szerintem: Csak olaj a tűzre

Egyrészt ne legyenek illúzióid : nyilván iszik. Másrészt: ne alázd meg. Hidd el, épp elég megalázó neki ez önmagában: Ott van a szükség, hogy igyál. Aztán félrészegen önmagad utálása. Az üveg vége felé a küzdés a lecsukódni akaró szemhéjakkal. Elalvás alvásra nem alkalmas helyeken. Az üvegek dugdosása.

Nem sajnáltatni akarom persze magamat, magunkat, de ez önmagammal szemben is rohadt megalázó érzés, és tényleg semmit nem használ, ha valaki tetézi.

Ezért is kapott ez „csak olaj a tűzre” plecsnit. Engem mondjuk pont nem ellenőrizget senki, mivel egyedül lakom, de biztos, hogy teljesen kizárnám azt, aki ilyesmivel próbálkozna. Az pedig, hidd el, csak ront az amúgy sem túl rózsás helyzeten.

9, Ne mond neki a coming out után, hogy „Nem vagy te alkoholista.”

Osztályozás szerintem: nettó baromság

Megint csak vannak kivételek, bevételek, fehér hollók, meg akinek az inge, annak a tisztelet, de aki azt gondolja magáról, hogy ő alkoholista, annak 99%-ban igaza is van.

Mert ebben a cipőben élni nem jó érzés. Rohadtul nem jó érzés.

Mert alkoholistának lenni nem menő. Amikor még nem tudtam, hogy gond van, és csak buli volt az egész, az menő volt. Ez nem az.

Mert egy alkoholista nem szereti magát. Kicsit sem.

Mert semmi olyasmi nincs ebben a fajta életben, amire büszke lennék.

Semmi olyasmi, amivel dicsekednék.

Akkor mégis, miért állítaná bárki magáról, hogy alkoholista, ha nem érzi magában, hogy baj van?

Ha pedig ezt érzi, akkor hidd el: baj van.

Lehet az alkoholizmus fokozatait sorba állítani, vannak súlyosabb, és kevésbé súlyosabb esetek, de ezeket bagatellizálni, ezekre legyinteni nagyon veszélyes játék, hiszen egy ház is fokozatosan ég le. Mégis, még az elején kihívod a tűzoltókat, nem?

+1, Ne légy birkatürelmű

Osztályozás szerintem: pocsékolod az időd

Az alkoholizmus egy aljas, utálatos dolog, amiből tényleg nagyon nehéz, szinte lehetetlen lehet segítség nélkül kijönni. Próbálj meg segíteni, állj mellette, DE NE ÖRÖKKÉ, ÉS NE MINDENÁRON. Ne önmagad árán.

Van, akin egyszerűen nem lehet segíteni. Van, aki elvárja, hogy rajta segítsenek, őt pátyolgassák, vagy őt megértsék, de ő maga nem tesz semmit.

Alkoholistaként mondom: van az a pont, ahol csapj rá az asztalra, és hagyj ott minket a jó büdös francba.

how-to-help-someone-with-alcoholism-1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://jozanakaroklenni.blog.hu/api/trackback/id/tr6711784045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2016.10.11. 00:04:29

@józanakaroklenni:
Persaze, hogy megértem. Írtam, hogy egyszerre akartam az összes ellenséggel végezni, a doki meg jól megaszondta:)
Szerintem tényleg csak azért nem röhögött ki, mert az anyukája biztos így nevelte:D
De az tény, hogy egyik sem a hosszú élet titka. Csak a dohányzás valóban elfogadottabb, és alkalmanként könnyebb is a nemdohányzók kedvére tenni. A pia más tészta, mert... és akkor megint jön a hatásmechanizmus meg a többi izéség.

És ugye amiről még a kezdet kezdetén beszélgettünk: a genetika, a hajlam öröklődési esélye.

she_wolf 2016.10.11. 00:07:41

@nem várt fordulat:
Próbálj jól pihenni, jó éjt! Érdemes itt bóklászni, ha másért nem is, hát azért, hogy egyik-másik élethelyzetet a saját megtapasztalásaiddal összevesd.

2016.10.11. 00:20:11

@tisztviselőként dolgozó arcszörzet szakállamtitkár: te ezzel a kommenttel pazaroltad a saját idődet és a karaktereket. Ezért kár volt beszállnod az internetekbe :)

Komoj László (törölt) 2016.10.11. 00:44:34

igyá bazmeg, rá se ránts

satie · http://321.hu/sas 2016.10.11. 00:54:02

A birkatürelem pontból természetesen nagyon fontosnak tartom, hogy "ne önmagad árán", de a türelem maga kihagyhatatlan, ha valaki szeret valakit. Én megismertem a világ legcsodálatosabb emberét, de rögtön láttam, hogy alkoholista. Alkoholista apa mellett is nőttem fel, jól tudom, hogy ez milyen, és azt hiszem, nagyjából jól is kezelem a helyzetet. Az első vérig tartó folyamatot 7 hónap alatt értük el, ez nála éppen egy maga-elhagyós időszak volt, nekem meg bejött egy pár hetes komolyabb munkám, szóval mondtam, hogy ha most nem tudja picit megint összekapni magát, akkor míg ezt a melót is megcsinálva magamat stabilizálom el kell költözzem, mert szükségem van pár hét nyugodt körülményre, hogy időre elkészüljek. Most van egy jobb, tisztább, olyan időszaka, ami segít abban, hogy emberileg is jobban megismerjen, és általában másokhoz is több bizodalma legyen.

Szervác Attila

kamokkakv 2016.10.11. 02:11:51

Latom, annyira szereted a "netto baromsag" kifejezest, hogy nekem is hasznalnom kell. Netto baromsag a posztod ~80%-a. Foleg a cigivel hasonlitos resz. De nem fogok kiemelni es egyenkent cafolni egyes reszeket, maradjunk annyiban, hogy attol, mert 20-as eveid elejen megiszol napi 1 uveg bort, nem leszel sem pszichologus, se pszichoanalitikus, sem biokemikus, sem farmakologus, sem szociologus, magyarul az okoskodasod csak okoskodas marad, meg ha elso kezbol van is az info. Es foleg nem leszel alkoholista. Meselhetnek fuggosegekrol, igen, az alkohol nem gyerekjatek, de el ne hidd mar, hogy "alkoholista" vagy azert, mert egyetemi eveid alatt vagy azutan par evig italozgatsz.

boromisszazsolti 2016.10.11. 02:18:08

@józanakaroklenni: Ha csak ennyin múlik, én is kommentelek, mert nem akarok reménytelen eset lenni. Olvasom a blogot szorgalmasan, és az állam esik le, mert mintha a saját történetemet látnám leírva. Apró különbségek vannak persze, de ezek beleférnek az írói szabadság fogalmába. Én férfi vagyok, öt év híján kétszer olyan idős mint te, az adagom pedig a szóda híján duplája a tiédnek két imádni való kisgyerekkel és egy asszonnyal "súlyosbítva". Nagyon régen tudom, hogy szarban vagyok (elnézést). Sokszor nekifutottam már, hogy legyűrjem a piát (nem a torkomon, hanem átvitt értelemben), de eddig mindig levertem a lécet. Most éppen újra nekifutok, ezért is nem tudok aludni, pedig holnap meló. Családban élek, de nekem sem segít senki. Csak talán az, hogy rettegek, elveszítem a srácokat, mert valaki szól a nejemnek, hogy jobban jár, ha elzavar.

Ui.: bagó vs. cefre vitához nem tudok hozzászólni, mert sosem dohányoztam, de fölöttébb szórakoztató. Mármint a vita.

boromisszazsolti 2016.10.11. 02:23:50

@kamokkakv: bámulatosan érvelsz, nem is tudok belekötni. Csak azt áruld el légy szíves, te mitől lettél pszichologus, pszichoanalitikus, biokemikus, farmakologus, esetleg szociologus? Lehet, más is szívesen kipróbálná.

józanakaroklenni 2016.10.11. 03:53:37

@Komoj László: Ti ezeket amugy komolyan gondoljatok?

józanakaroklenni 2016.10.11. 03:55:38

@satie: Attila, nincs vita, szukseg van ra, viszont ne is tartson orokke. Azt meg ugye Te erzed, hogy a parod melyik kategoria.

estónia 2016.10.11. 07:05:41

Most felsorolta,hogy hogy nem lehet. Valaki mondja el ,hogy lehet!!!

2016.10.11. 08:03:27

Egy ideje olvasom már a blogot. Hasonlóval próbálkoztam én is, de amikor józanul visszaolvasgattam a postokat, akkor inkább töröltem a francba. Nem tudom Te hogy csinálod én a melóhelyről próbáltam írkálni, akkor tök értelmes dolgokat sikerült... otthon esténként, hétvégén eleinte csak ökörségeket kommenteltem, majd később postoltam.

28 vagyok, én 2010-11-12 óta iszom.... nem tudom behatárolni, mert eleinte csak péntek vagy szombat esténként martam be, illetve minden buliban, alkalommal pocsolyarészeg lettem, pl. nagyanyám halotti torán.....akkor. rájöttem egy 0.25mg Xanax mellé elég egy 3 decis sör és olyan a hatása mintha megittam volna 3 üveg bort. olcsóbb is volt.... mert ekkor már anyagilag megviselt a minden hétvégén elverek 10-20 ezret bulikára, piára. Minőségi piákat, koktélokat ittam csak.

Én nem mondhatom azt, hogy napközben nem iszom, mert a ápolónő vagyok, hol éjszakára hol nappalra kell 12 órába dolgoznom, hol 8 órát 7-15ig.... maradjunk annyiban harmadik melóhelyemről jöttem el önként és dalolva amikor már ciki lett a dolog, meg félrészegen jártam be, vagy annyira másnaposan fel sem keltem a székből. Az első helyen akkor mondtam fel amikor halottam, hogy a hátam mögött már az orvosok is szittyósnak hívnak.....
Van sajnos amikor tudom este lelépek 7kor, másnap reggel 7re kell menni... kelni kéne 5-kor, de még éjfélkor bontok egy sört, bort..... általában van nálam egy-két sör, sokszor kilépek a kapun sétálok két saroknyit és már bontom is. Kerülő sétával mire kiérek a villamoshoz, már legurult egy sör vagy kettő. A munkahely annyira nem érdekel, mert Budapesten van elég kórház, odébb állok kettővel és kész.

Kocsmába nem járok, mert drága és igénytelen. Barátokkal sem....van 1-2 piásabb barátnőm melóhelyekről, iskolából, velük szoktam pocsolya részegre inni magam néha.

Budapesten lakom, így engem nem érint a boltos szégyen de áttudom érezni. Nekem is volt olyan amikor csak az éjjelnappaliba tudtam leugrani mert vasárnap zárva volt mindig.... furcsán néztek, ha csak piát vettem.

Normális párkapcsolatom nem volt 4 éve. Egy-egy részegebb hétvége után volt pár hetes kaland. De ennyi.... volt olyan pasi aki kb.1 hónap után az akkori lakótársamat kérdezte meg, hogy nekem problémám van az alkohollal, mert bárhová megyünk is el, mindig pia vásárlásba fulladunk.

Elhíztam én is a fenébe, régen sportoltam és 171 cm voltam 60-61 kg, de izmos. Most 91 kg vagyok.

Anyám egyszer nekem is vett többször piát, amikor átjött..... alkalmakkor iszik 1-1 pohár pezsit. Apám soha nem iszik. Azt mondják beszélgetések alapján, hogy kinézetre és mentalitásra is olyan vagyok mint anyám húga (nem ismertem, meghalt 5x évesen a születésem előtt), 4 férje volt... 1 gyerek valamelyik korai házasságból.... évekig nem látták józanul, mindig volt benne......

Ha gondolod ezt a hozzászólást közölheted mint olvasói levelet is...

2016.10.11. 08:07:21

Ja egyébként a cigivel egyetértek én is. Azt sokkal mássabb. De ez alkat kérdése. Azt letettem egyik napról a másikra, nem volt gond. Pár hónapot cigiztem csak, nem látam értelmét, fogyott a pénzem, büdös voltm.... Tényleg alkati kérdés... van akinek a cigi a démona, másnap a szesz......

józanakaroklenni 2016.10.11. 08:32:32

@kamokkakv: : annyira bamulatosan ervelsz, hogy kimoderalni sincs szivem, mert tankonyvi :) tudod, lehet, hogy a posztom 80÷a netto baromsag (egyebkent legy eros: nem az), de en legalabb ervelek. Akkor most fuss neki ennek ujra, es probald meg te is, hatha!

józanakaroklenni 2016.10.11. 08:35:03

@Kettős Billy: En nyertem, en 93 vagyok :( szivesen kozolnem, irok majd privatban kesobb

Shark-X 2016.10.11. 08:54:18

Nahany plusz info ebben a 3 videoban:

www.youtube.com/playlist?list=PLx4Pz4LcnjPNg1Ey_1Bb0k9JfIITVSDYr

És mielőtt valaki megszólna:
1. Igen, amcsi keresztény vonal. Ne a körítést nézd, hanem a konkrét információkat, amik elhangzanak benne.
2. Igen. Nekem is voltak (sőt, néha még most is vannak) alkoholproblémáim.

Remélem néháy ember számára hasznos, új infókat oszthattam meg.
Peace.

tibor és klára 2016.10.11. 09:21:14

@azért egy borfesztiválra elmenni úgy hogy nem iszol, elég gáz

miért lenne gáz?

2016.10.11. 09:37:48

@józanakaroklenni: itt is írhatsz üzibe, vagy
william.williams8619@gmail.com

józanakaroklenni 2016.10.11. 09:39:07

Hát eddig nem is tudtam, hogy lehet itt a blog.hu-n üzeneteket küldeni :D Köszi, írok majd :)

2016.10.11. 09:41:29

@tibor és klára: Az ilyen helyeken már én sem iszom, vásárolok, mert rohadt drága... adnak 2-3000 Ftért egy poharat és kóstolgatshatsz kortyokat... vagy vehetsz kimérve literjét 3-5000.... én már nem adok ki ennyit egy üveg boré...

tibor és klára 2016.10.11. 09:52:47

@Kettős Billy: neked tényleg az a bajod, hogy a borkostoló csak kortyokat jelent? :) remélem bekövetted már a blogot, szükséged lesz rá

2016.10.11. 09:53:59

@józanakaroklenni: Óh... én már évek óta itt vagyok... mióta indult itt vagyok. Évekkel ezelőtt volt egy gasztró és sommelier blogom amikor másik felhasználónévvel.... akkor még csak hobbi volt a bor és főzöcskézéssel ütöttem el az időt és szerettem a minőségi borokat.....
Egy ideje már nem érdekel a dolog, de főzni szeretek... Akkor hagytam abba amikor a vörösboros pörköltet nem azzal kezdtem, hogy hagymát pucoltam, hanem a bort nyitottam ki elsőre... és természetesen mire az ételbe kellett volna tenni, már elfogyott. Akkor nyitottam ki a következő üveget, vagy szaladtam le a boltba. :))))

2016.10.11. 09:56:14

@tibor és klára: Persze, hogy bekövettem. :))))) Tudom, hogy mire van szükségem. :))))))))))))))))

2016.10.11. 09:57:17

@tibor és klára: Egyébként igen... bórkostóló pár korty, nem tudnak egy értelmes pohárral adni. Ahhogy vegyél egy üveggel. Az ilyen fesztiválok mind túlárazott helyek.

józanakaroklenni 2016.10.11. 09:58:47

Nyilván, egy alkoholista már főleg mennyiségben gondolkodik, de azért egy borkóstolóra nem berúgni jár az ember jobb esetben :) - épp ezért nem mennék ilyen helyekre, mert nem kockáztatom, hogy elkapjon a "gépszíj" nyilvános helyen.

nolto 2016.10.11. 10:08:59

Ki számít alkoholistának? Én többször nevezem magam annak, de nem szégyenkezve, hanem büszkén. Mondjuk nem iszom minden nap alkoholt, szerintem egy évben olyan 300-320 olyan nap van, mikor iszom, de ebből csak olyan évi 120-150 alkalommal rúgok is be, a többi csak lájtos ivászat. Ez számomra semmi problémát nem jelent, azt hiszem viszont, hogy a hivatalos meghatározás szerint én annak számítok.

2016.10.11. 10:36:31

@józanakaroklenni: Engem egyszer elkapott egy hasonló rendezvényen a gépszíj egy pincében Sátoraljaújhelyen...

Hagrid 2016.10.11. 11:10:26

@Hagrid: Majd kommentbe összeszedjük...remélem. :-)

Hagrid 2016.10.11. 11:11:11

@józanakaroklenni: Majd kommentbe összeszedjük...remélem. :-)

JaniJaniJani 2016.10.11. 12:12:32

Tetszik amit írsz, és, ahogy írod. És jól írod, vannak kivételek, én pl. segítség nélkül hagytam abba a piálást. Ezt nem mindegyik terapeuta ismeri el hogy lehetséges, pl. Bajzi sem. (A kötekedőknek írom: igazad van, nem segítség nélkül, hiszen Isten segített.) Külön öröm, hogy ügyelsz a helyesírásra. Ha még bele tudsz nyúlni a blogba, egy hibát még találtam: Ne mond neki -- Ne mondd neki
Amúgy sok sikert kívánok a leszokáshoz! Alkoholista vagyok. Nem tudom, hogy hány éve nem iszok, hány éve vagyok zéró toleranciás, de az biztos, hogy kétjegyű. És még ma is vigyáznom kell. Szükség van az állandó éberségre. Tulajdonképpen nem is hittem el, hogy abba fogom hagyni egyszer az ivást. Tisztán éreztem, hogy az ERŐ ellenem van, és sokkal nagyobb, mint én. Próbáltam mindentől függetlenül csökkenteni a lehetőségeket, de hinni nem hittem abban, hogy ezt valaha uralni fogom majd.

2016.10.11. 12:40:47

Van az alkoholistákra kifejlesztett eljárás, egy mentális technika. Az alkoholizmus problémájának gyökere egyenlő a drogokéval. Ennek a valóságnak a problémái elől egy másikba viszed a tudatod, azonban a tested itt marad, de abból a másik valóságból folyamatosan szükség lesz aztán az energiáidra. Minden tudatmódosulás után a tudatod összekapcsolódik - leegyszerűsítve - a felettes éneddel és magasabb dimenziós kapcsolatba kerülsz vele. Ez után a kijövetel/visszatérés már nem könnyű, mert ezt csak teljes környezetváltozással és azonnali olyan feladattal lehet megcsinálni, ami leköti a figyelmed és érdeklődésed. Nem beszélve arról, hogy a megszüntetett/csökkentett módú kapcsolatmegszakításnak tünetei vannak (itt elvonási tüneteknek hívják), ami erős visszakapcsolódási szándékot jelent. Eddig egyetlen technikát találtam a gyógyításra (távolról kísérleteztem vele embereken), mégpedig az, hogy a paciens agyában felülírom az alkohollal kapcsolatos információkat a sajátomra. Az emberi agy holografikus szerkezetű és minden csak beállítások kérdése. Azonban hiába állítgat az ember, a testnek követnie kell, azaz meg is kell tudnia csinálni anélkül, hogy károsodást szenvedne, így a paciensben mindenképp meg kell lennie a leállás szilárd vágyának. Mivel ha én átírom a sajátomra, az azt is jelenti, hogy nekem is kell ott lennem a "túloldalon", amikor elkezdődik a változás, nem kis fája vágom a fejszémet (kb. olyan, mint egy állandó mentális csata), de amíg nem fejlesztek ki rá valami más megoldást, addig ez nekem sem egy kellemes dolog. ha valaki egyedül próbálna belőle kijönni, arra két dolgot tudok javasolni:
1. Amikor jön az a rossz érzés, próbálja meg élvezni. Állítsa rá az agyát arra, hogy megpróbálja az előnyét kihozni a hátránynak is.
2. Sose fogadja el azt a tényt, hogy ő alkoholista, de nem árt azért gyanakodni az ellenkezőjére.
A teljeskörű megoldás az agy témával kapcsolatos értelmezési környezetének megváltoztatása lenne, ami szakít az addigi közmegegyezéses helyzettel, azaz azzal, hogy te alkoholista vagy és ebből sosem jössz ki egyedül. Az is téves, hogy kijössz, mert mondjuk ha én abbahagyom a dohányzást és néha rágyújtok egy cigire vacsora után, az nem jelenti azt, hogy ismét rászoktam. Ami amúgy a sajátom, amivel felülírok, az, hogy gond nélkül megiszom veled egy üveg pálinkát, de a legutóbbi pálinkásüvegemből 2 év alatt fogyott el a cucc. Most vettem három üveggel és bár elkezdtem a vele való kísérletezgetést, ettől nem érzem magam alkoholistának. Aki komolyan gondolja a kijövetelt, nézzen a következő linken található holosugárzó mögé és olyan segítséget kap, amire addig nem is gondolt, hogy ilyen is létezhet. holojatek.elmenypark.net/felkeszito-program/

2016.10.11. 12:44:03

Röviden: Tanulj meg vele együtt élni! Az egyenlőség szelleme segíthet.

tnsnames.ora 2016.10.11. 12:59:02

Nagyon jó ez a poszt is, sajnos a kommenteket fel kellett adjam, túl sokan voltak.
Viszont amit én nagyon várok az az ugyanilyen című blogposzt, "soha ne" nélkül.... ;)

józanakaroklenni 2016.10.11. 13:02:35

@tnsnames.ora: Nem nagyon lenne tőlem hiteles egyelőre :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.10.11. 13:08:30

Olyat mondok, mint itt eddig senki más: Eleve rá se kell szokni.
Minek?
Az alkoholnak szar az íze a legtöbb esetben; savanyú, keserű, vagy színezett körömlakkok (likőr, brandy), vagy brutális mérgek (vodka, stb rövidek).
Egy jó bor néha oké, pl. társaságban, ebéd után vagy egy hideg kávé (=unikum), ha szar az embernek a gyomra, de semmi több.
Eddig szinte akármilyen piát kóstoltam, mindnél ezt éreztem, hogy inkább bele se kellett volna nyalni.
Komolyan mondom, egy jó gyümölcslevet sokkal többre értékelek, ment bármilyen alkoholt.

A cigifüst undorító, büdös, beveszi a szag magát mindenbe.Szerencsére csak passzív dohányos voltam eddig életemben, és az is csak nagyon ritkán ill. régen. Eszem ágában nem jutna kipróbálni, hogy azt a rohadt füstöt önként lenyeljem.

Narkó: szintén sosem éltem vele, már az injekciós tűtől is rühellkezek, meg úgy általában a szúrástól; hát, ha fizetnének érte, akkor se élnék ilyesmivel. Meg egyáltalán, hogy egy általam ismeretlen összetételű valamilyen port magamba juttassak, hogy aztán még bele is betegedjek, meg meg is haljak, hát kösz, de nem.

A kávét azt innám, nem az erőset, hanem a jóízű fajtákat, de azt meg a gyomrom nem bírja, fosok tőle mint a gép.

A kurvák maradnának még, de azokra nem volt sose pénzem, meg ott is félnék a betegségektől. Zokniban meg mosson lábat az, akinek két anyja van... :D

Ezen kívül mekkora macera ezen cuccok újra meg újra beszerzése, titkolása a környezetem előtt, dugdosni az anyagot, bújkálni a be vagyok állva, stb. Azon kívül kib@$zott drága is, bár tény, hogy nekem sincs Ferrarim (viccpoén megvan?), mert elmegy másra, de inkább menjen. Azonkívül, ahogy írtátok itt is, az ember nem kap melót, vagy ha kap kib@$$zák hamar ha kiderül, nem tudsz meg sem élni rendesen.Az egészségi kockázatok meg mindennek a teteje.
Hát kinek hiányzik ez?
Nekem ugyan nem.És ezt már láttam, fel tudtam fogni tizenévesen is.
Ha nekem sikerült, akkor másnak is sikerülhet.

Szóval még egyszer mondom, legegyszerűbb rá se szokni.Józan és gazdaságos döntés, mindenkinek ajánlom! :D

tnsnames.ora 2016.10.11. 13:21:27

@józanakaroklenni: Mivel kell legyen személyreszabottság a dologban (kinek mi válik be), én megelégednék egy ugyanilyen lehetőség-lajstromolással (a másik oldalról).

she_wolf 2016.10.11. 14:58:39

@geegee:
Tényleg olyat mondtál, mint senki más. Ilyen erővel meg is tarthattad volna magadnak:(
Tizenévesen én is pöpecül láttam, hogy a felnőttek hülyék. Aztán beálltam a sorba. Pár éve meg kiálltam belőle. (Na nem mindegyikből, mert valamiben meg kell dögleni.)
Simi az okos, kockázatkerülő buksidra, és olvasgass még egy kicsit....

she_wolf 2016.10.11. 15:12:43

@nem várt fordulat:
Nagyon jó a videó, köszönöm! Régóta foglalkoztató kérdésekre kaptam választ, helyesebben egy pontos levezetést a függőség mibenlétéről. Mert engem az érdekelt mindig és elsősorban.

boromisszazsolti 2016.10.11. 15:13:02

@István Zsolt: ezt ismerem én is, de én nem vagyok babonás, mert minden reggel kiköpök észak felé egy barna kavicsra, így aztán nem érhet rontás. (nem szó szerinti idézet Rejtőtől)

boromisszazsolti 2016.10.11. 15:14:06

@geegee: Hogy ez nekem nem jutott az eszembe!!!

2016.10.11. 15:20:47

@geegee: "Az alkoholnak szar az íze a legtöbb esetben; savanyú, keserű, vagy színezett körömlakkok (likőr, brandy), vagy brutális mérgek (vodka, stb rövidek).
Egy jó bor néha oké, pl. társaságban, ebéd után vagy egy hideg kávé (=unikum), ha szar az embernek a gyomra, de semmi több."
Én is így voltam ezzel tizenévesen... aztán jött a bor......
nehogy azt hidd, hogy én pl. bármit megiszom. Favorit a testes édes vörösbor (pl. Medina) és az édes likőrök. Ill. gyógynövényes dolgok, Hubi, Uniqum, de ez csak hetente párszor és nem mennyiséget. Sört kifejezetten utálom, kizárólag ízesített söröket iszom, a magyar világos sörök szerintem moslék keserű mind. tömény pálinkát szinte soha, kizárólag vodka, különböző gyümölcsszörpökkel behigitva egy fél literes 1,5-2-2,5 literre.

she_wolf 2016.10.11. 15:22:45

@nolto:
Akkor is büszkén fogod fennen hirdetni az alkoholizmusodat, amikor már nem tudsz majd meglenni nélküle?
Amikor ahhoz, hogy legalább stand by üzemmódban tudj létezni, kapásból akkora adag cefrével kell startolnod, amennyit egy átlagember jó, ha hónapok alatt iszik meg?
Mert akkor majd újra várlak, hogy megkérdezzem tőled: büszke vagy-e arra, hogy alkoholista vagy?:(
(Szomorú ilyet látni.)

józanakaroklenni 2016.10.11. 16:01:39

@she_wolf: Igen, én is többször elolvastam újra, hogy biztosan az van -e odaírva, amit látok.

nolto 2016.10.11. 16:10:07

@she_wolf:
Bő harminc éve iszom rendszeresen, ennyi idő alatt már előjött volna az az állapot, hogy nem tudok meglenni nélküle, de mégsem tartok ott. Még a legkomolyabb időszakomban, amikor egy héten általában hétszer rúgtam be, akkor sem éreztem azt, hogy "kell" innom, akkor sem ittam napközben, csak meló után. Ha egy-egy nap kimaradt, semmi gondot nem jelentett.

she_wolf 2016.10.11. 16:30:59

@nolto:
Jó neked, és őszintén irigyellek. Teljesen komolyan mondom! Ezért annyira érdekes dolog az alkohol emberre gyakorolt hatása. És ezért annyira összetett is, amilyen.
De ha igazat is írsz (miért ne tennéd, és én miért ne kételkedhetnék?), azért csak szeretném ha olyan mesebeli képességgel rendelkeznék akár én, akár te, hogy belelássunk a testedbe.
Mindenesetre óvnálak attól, hogy legyőzhetetlennek hidd magad!:)

she_wolf 2016.10.11. 16:38:37

@józanakaroklenni:
Vannak jól funkcionáló kivételek (miért ne lehetnének?), és vagyunk mi, az átlag, akik forgatókönyv szerint működünk.
De ennek az egésznek a végkifejlete attól függ, hogy hogyan döntünk egy idő után, és leginkább hogy a kellő időben jutunk-e elhatározásra!
Ha folyamatosan ezen agyalsz, akkor valóban itt az ideje annak, hogy közbelépj, és megint a kezdőpontnál vagyunk:(
Hova és kihez fordulj? Marad a tájékozódás a szélrózsa minden irányából, és a még józan ítélőképesség. Kezdetben csak erre támaszkodhatsz.
Kérdés: a korábban általad említett emberekkel beszéltél már a félelmedről? Reakció? Vagy még jegeled a nagy vallomást? Ne húzd sokáig! Szerintem:)

she_wolf 2016.10.11. 16:41:49

@nolto:
Ja, lemaradt: a poszternek a legkevésbé arra van szüksége (szerintem), hogy azt erősítsd benne, hogy szarni bele, hiszen én is itt vagyok a cuccal élve, és milyen büszke vagyok magamra! Ezzel kárt okozol. Nemcsak neki, hanem másoknak is.

she_wolf 2016.10.11. 16:54:52

@JaniJaniJani:
Nekem meg az tetszeik, ahogy te írsz erről az egészről.
Segítség nélkül is le lehet jönni. Egy adott ideig, az elvonási tünetek megjelenéséig. Utána már kell doki, kell kegyszer.
Én csak azért tudom napra pontosan hogy mióta nem iszom, mert jeles nap az életemben. Bár az évvel tévedtem, egy évvel későbbre datáltam:)
Ugyanúgy kétpólusú vagyok, mint te: vagy igen, vagy nem. Utóbbihoz tartom magam. Nincsen "csak" egy bélelt kávé, "csak" egy igazi tiramisu, "csak" egy kis izéhozé, mert annak borítékolható a vége.
Sikerélmény viszont van dögivel azáltal, hogy a nap végén én vagyok a király(lány), a józanság bajnoka, aki megint legyőzte az utálatos démontt:)

szepi79 2016.10.11. 17:03:08

a posztból az kimaradt, hogy akkor mit lehet mondani? mert ezek alapján én kussolnék mélyen, ha alkesz lenne a környezetemben. nehogy olajat a tűzre ugye.

amúgy volt nekem is függőségem, bár szerencsére az enyhébbik fajtából, az online játékokkal gyűlt meg a bajom. (nem szerencsejáték, sima sárkányölős harcosvarázslós.) magamtól jöttem le róla, de azért nagy segitség volt, hogy szétesett a közösség, ahova jártam.

she_wolf 2016.10.11. 18:04:00

@szepi79, első ezen a néven:
Én meg néha úgy foglalom össze magamban, hogy a függés a függőségem. Elfuserált egy szerkezet vagyok, na!:D

Jimmy McHun 2016.10.11. 18:05:59

uhhh...vegre kapok levegot. ha hatrahajtom a fejemet kapaszkodnom kell valamibe mert ugy erzem feneketlen, sotet kutba zuhanok. ok, ha a hasamra fordulok es melyen a parnaba furom az arcom, a terdemre huzom a testem es a konyokommel megtamasztom magam akkor jobb...valamivel. hajtom magam elore-hatra, csondben, hogy a kislanyom fel ne ebredjen. panik. kell majd innom valamit. eloszor probalom visszaidezni mi is volt tegnap. a szivem csak kalapal, ver a viz, sos izzadsag csorog a szamba es kozben reszketek. semmi nem volt, nem kene igy ereznem magam. tomenyet csak veszhelyzetben iszom, azert 3 liter bor lecsusszant asszem. NEM, maradt meg valamennyi a dobozban es ez lesz az en megmentom.
istenem, az imadsag majd kesobb, most ki kell jutnom a kerti raktarba ahol a bor maradeka van. botorkalok, nyitom az ajtot, 5:39, ezt latom az oran. jo, van idom kitalalni mi legyen. gyer a kinalat nagyjabol fel litert tudok magamba szivni ami arra eleg, hogy lassuljon a lelegzetem es enyhuljon a felelem. kezdodik a fogadkozas. "fuuu ez brutal szar, soha tobbet, pedig egy hetet is kibirtam, miatyank, hogyan jutottam ide basszameg"
eg az arcom - igy is ugy is - bemegyek es lampat gyujtok a furdoben. tukorbe nezek. basszus ezt nem kene. nem a taskakrol van szo amik elegek lennenek japanba fel evre, hanem a fuggoleges barazdarol ami a felso szemhejjam vegetol huzodik a allamig. edes istenem, hogy nezel ki te barom! panik megint, nincs levego...
ki kell mennem szeszert de tulsagosan remegek. van itt Listerine, meghuzom. egybol kihanyok mindent, a vorosbor olyan mint a ver, csak fel liter volt de igancsak fest, meg jo, hogy a furdoben vagyok. megengedem magamra a hideg vizet es lecsapatom a mocskot...remenykedem, hogy a draga kis asszony nem ebred fel. arra gondolok amikor meg jo ember voltam. mennyit nevettunk. kisebb kortyokban probalom benttartani a Listerint...
nem erdekelnek az ugato kutyak, meg mindig sotet van es talalok egy helyet ahol van sor. otot veszek, ezzel tulelem. ilyenkor nem szamit semmi csak a most. az elsot ugy tolom be melegen, fele kijon az orromon. jobb mar kicsit, kepes vagyok gondolkodni. milyen nap is van? szerda. munkaba kell mennem de addig jozanra iszom magam. mire bemegyek a kapun, csondben, mar pirkad. ebben az orszagban nem veszik olyan komolyan a dolgot, a kollegam ismer mar, segiteni fog. emlekszik meg ram abbol az idobol amikor tiszta voltam es megtanitottam a szakma savara-borsara. kitart meg es egyebkent is, bevallottam mindent korabban. ez mentesit a feleloseg alol.
11 honapig voltam tiszta gyogyszerrel korabban. az anonimok tavsegitseget nem vallalnak, az orvosok tehetetkenek amig nem vagy full KO. a munkamat meg el tudom latni de el fogok veszeteni mindent hamarosan. Szabo toxikomaja volt a legkomolyabb segitseg ami kaptam egy baratomtol. SOS

she_wolf 2016.10.11. 18:10:21

@Kettős Billy:
"...vodka, különböző gyümölcsszörpökkel behigitva egy fél literes 1,5-2-2,5 literre."

Te GYILKOS!:DDD Tiszta, jéghideg orosz, vagy finn vodka, ahogy először lefagyasztja, majd perzseli a gigát! Az igen! Az valami olyan finomságos élvezet, hogy csak egy vele azonos minőség és élvezet ütheti ki a nyeregből... sorolhatnám... innám... oszt itt vagyok beszappanozva, víz meg sehol:D

józanakaroklenni 2016.10.11. 18:12:49

@szepi79, első ezen a néven: Van róla elképzelésem, hogy hogyan tud a környezete segíteni egy alkoholistán, de az én cipőmből megírni ezt nem lenne hiteles szerintem.

she_wolf 2016.10.11. 18:24:44

@Jimmy McHun:
Igen. Egészen idáig vezet. És még tovább.
Állsz a vasalóállvány mellett, vasalod a férjed csíkos ingét, és a csíkok elkezdenek görbülni, hullámzani a közben villogó köröket érzékelő szemed előtt. Egy egész napja nem ittál, pedig a napi fél liter tömény az adagod.
A házassági évfordulótokat készülsz megünnepelni családi körben, anyósodéknál. Aztán a melletted sertepertélő férjeddel halkan közlöd, hogy össze fogsz esni, majd pedig így is teszel. A kórházban térsz magadhoz órák múlva. A férjed melletted van, és elmondja, hogy összeestél, epilepsziára hasonlító rohamod volt, magadra borítottad az állványt, ő pedig mentőt hívott, akiknek elmondta, hogy alkoholista vagy, több, mint 24 órája nem ittál.
Attól a naptól vagyok tiszta, száraz, és józan. 2010.12.21.
De alkoholista, és minden kétséget kizáróan dependens. A mai napig. És nem gyógyultam meg. Csak nem iszom alkoholt.
De mindent éreztem, átéltem nagyjából úgy, ahogy leírtad.

Jimmy McHun 2016.10.11. 18:54:03

@she_wolf: koszonom. kell minden szo, hogy erot meritsek!

she_wolf 2016.10.11. 19:29:16

@she_wolf:
Az, hogy megírtad ide, elolvastad a reakciót, felfogtad, hogy másnak is kínokat, gyötrelmeket okozott ez a dolog, és hogy kellő támogatással ki lehet belőle evickélni ha nagyon nehezen is, remélem, elegendő erőt ad, hogy elindulj egy más irányú úton. Nem áltatlak. Nem lesz könnyű a különböző deficitekkel megbirkózni, és nagyon sok függ attól is, hogy alaphelyzetben milyen beállítottságú vagy. Én örök optimista:) Hidd el, hogy ez is nagyon sokat képes lendíteni a helyzeten.
Talpalni kell, és önzőnek lenni, csak magaddal foglalkozni, kizárni a jelenlegi helyzetben a lelkiismeretfurdalást! A saját érdekedben. Először. Aztán pedig a többiekében is, mert a családod, barátaid is részesülnek abból a pozitív hozadékból, hogy újra, teljes emberként köztük, velük élhetsz.
Hajrá, és nem csak neked kívánom ezt!;)

she_wolf 2016.10.11. 20:37:34

@Jimmy McHun:
Jól elbeszélgetek magammal:D
Az előző természetesen neked szólt!:)

she_wolf 2016.10.12. 00:12:00

@paraszt_beci:
"...én 30 éve élek együtt egy alkoholistával..."

Nos, talán a saját házad táján sepregess először! Vetítés helyett. Ahogy olvaslak, van mit, k. mozigépész:(

Jimmy McHun 2016.10.12. 05:38:01

@she_wolf: en ertem ot is. nagyon nehez feldolgozni a teljes osszeomlast a masik oldalrol. ha jobban belegondolok valoszinuleg en is hasonlokat mondanek. sosem voltam agressziv. ha bele is doglok, akkor sem leszek az. kepes vagyok ellatni a csaladom es ha halara iszom is magam akkor is lesz idejuk tullepni rajtam. edes isten. a hideg viz lever, hogy leirom ezeket de ha keptelen vagyok optimizmussal kezelni a helyzetemet akkor legalabb maradjak realista. nem tudnek bantani senkit. anyam a kezem kozott halt meg. hasnyalmirigy. kepes vagyok magam ele kepzelni a duhot. a keresetlen szavakat es a remenytelenseget amit akkor ereztem. gyuloltem az alkoholert, utaltam ot...
12. nap. sovargok. mar reggel is sovarogok de remenyt ad a csutortok. a felesegem elvisz egy orvoshoz. ausztral asszem. mindenre hajlando vagyok ami segit a depresszio elleni harcban. amikor nem birsz kikelni az agybol, ertelmet kersel a kovetkezo 24 oranak de nem talalod, az odabasz. meg fogom oldani, daraga kislanyom, szetverem az agyagkalitkat magam korul ahogy anyam leverte a soburkot a csirkerol gyerekkoromban. de finom is volt az es o csak mosolygott ram...miatyank...tied a hatalom

2016.10.12. 06:15:54

Btw, játékfüggés: akinél az alkohol csak pszihés függőséget okoz, simán át tudja vinni játékfüggőségbe. De célszerű olyan játékot kell választani, amit 1-2 hónap után garantáltan megutál (vagy végig játszik) az ember:)

Ezen kívül nem árt találékonynak lenni azon a téren, hogy miért nem jó nap a mai az ivásra. Ez erős szellemi erőfeszítést igényel, mivel az ellenkező irányú spontán kreativitás szárnyalóan jól működik, nem könnyű fölékerekedni.

Fontos odafigyelni a fáradtságra, amire kiváló gyógyír az alkohol. A praktikus okok mellett ez a fő oka annak, hogy az emberek főleg este nyúlnak alkoholhoz. Mivel az ital ellazító hatása dopaminnal jutalmazza a fogyasztót, a pszichés függés idővel mindenkinél kialakul, aki elég kitartóan iszik. A jó hír, hogy ezzel lehet kezdeni valamit, pl. hogy felfrissülünk mielőtt jön a veszélyes este és keresünk más dopamin forrást.

Könnyű beleesni abba a csapdába, hogy ugyan minek gyűrjem le a vágyat 1 estére, ha utána úgyis megint inni fogok. A szervezetnek, pl. a májnak az az 1 nap is hatalmas segítség. Heti 2 szünnap jelentősen csökkenti a kockázatokat, ez akkor is eredmény, ha nem megoldás az igazi problémára.

2016.10.12. 07:40:49

@she_wolf: Amit írsz azt imádom én is... csak a gyomrom nem bírja már. Refluxom lett vagy volt is korábban. Tisztán megiszom ég a gyomrom és nyelőcsövem...

2016.10.12. 07:43:05

@boromisszazsolti: Idegileg kikészült egy alkesz mellett. Ennyi....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.10.12. 13:34:38

@she_wolf: én kérek elnézést, hogy én viszont nem álltam be a sorba...pfff.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.10.12. 13:38:14

@Kettős Billy: na, hát ez okés, főleg, ha nincs bajod tőle.De látod, még én vagyok lebaszva, meg nekem szólnak be, hogy próbálok józan életvitelt választani...Meg nem írok 9 pontos kifogás-posztot... :D

2016.10.12. 14:54:01

Én 15-16 voltam amikor bulizni kezdtem, kirpróbáltam az összes piát, a cigit, egyik sem tetszett. Az osztálytársaim már rég kávéztak, amikor nekem nem bírta a gyomrom és fo.tam tőle mint a murányi kutya... .. nekem valahol amikor középiskola után jártam OKJ tanfolyamra meg dolgozni akkor kezdtem el cigizni, kávézni és inni is.... van ilyen boniem...

2016.10.12. 14:55:30

@Kettős Billy: szóval az egészből csak arra akarok kilyukadni nem feltétlenül tini korban kezdődnek a problémák... de én alapvetően későn érő vagyok, a barátnőim már rég keféltek amikor nekem még eszembe se jutott, hogy pasizzak :))))))))))))))))))))))))

she_wolf 2016.10.12. 15:04:08

@Jimmy McHun:
Én is megértem. Csak azt nem értem meg, hogy az ő és hozzátartozója sikertelensége felett érzett dühét miért másra vetíti ki? Mert amit leírt, nem törvényszerű, és elkerülhetetlen.
Ahogy más is leírta, hogy akár ő, akár valamelyik szerette ugyanebben a helyzetben van, ő is megtehette volna. Más módját választotta a keserűsége kifejezésére, ami minden, csak nem előremutató. Sem neki, sem másnak nem lesz attól jobb, hogy már-már átkozódásba átcsapva a lehető legrosszabbakat kívánja egy alkoholistának.
Szerintem.
(Megpróbálok belegondolni, hogy mi érezhetett, amikor elküldte a hozzászólást.)

she_wolf 2016.10.12. 15:15:34

@geegee:
Nem szólt be neked senki. Felfedezni a tyúkszarban az ütőeret nem kunszt. Mindössze erről van szó.
Anyúúúú....elvágtam a késsel az ujjamat! Mondtam, hülyegyerek, hogy ne vedd a kezedbe.
Kb. ennyike.

És talán feszülj neki a posztoknak újra (ha már annyira érdekel, hogy ilyen veretes véleményt formálsz), és lásd meg a lényeget, ami messze túlmutat azon, hogy a poszter kifogást keres. Mert nem azt keres, hanem némely tévhitet, vagy torzulást cáfol. Már ha tudsz külöbséget tenni a cáfolat és a kifogás között:(
Outsiderként te ezt az életben nem fogod megérteni. És mint az közismert: aki nem tudja, tanítja...

she_wolf 2016.10.12. 15:33:17

@Kettős Billy:
A gyomorégés ismerős. Illetve nem is a gyomor, hanem a nyelőcső durrant be már attól is, ha ránéztem egy kiflicsücsökre:( Az élesztős dolgok hihetetlenül megkínoztak, egy lépést nem tettem szódabikarbóna nélkül:(
"Jót tett" az alakomnak, hogy képtelen voltam enni, mert vagy kijött belőlem, vagy úgy bedurrantam, hogy azt hittem, belülről égek el látványosan lángolva.
Mióta nem iszom, ez is megszűnt, és szökőévente jó, ha egyszer előfordul.
(Csak halkan megjegyzem, hogy míg piáltam, az összes nyílásomat becsövezték, és kukkoltak. Csak a fülem maradt ki, pedig szívesen lecseréltem volna a gasztroszkópiát egy fülvizsgálatra. Csak nem voltam alkupozícióban:)

józanakaroklenni 2016.10.12. 17:45:36

@geegee: Nem, te nem írsz 9 pontos "kifogásposztot". Te helyette írtál EDDIG 36 sornyi "sosempróbáltamközömsincshozzádeazértmostjólkiosztomittazésztmertúgysincsjobbdolgom" kommentet. Pacsi!

nem várt fordulat 2016.10.12. 19:17:00

Örülök, hogy idetévedtem. Ketten is megkerestek privátban a kommentem után, és jó érzés olyanokkal beszélni / írni erről, akik nagyjából tudják, hogy miről is van szó, hasonlókat élnek éltek át, kaptam klassz videókat, elgondolkodtatott. Olyannyira, hogy mikor ma jöttem haza, nem is vettem sört az útra, és a kiskocsmába sem mentem be. Ok, itthon már várt a bor meg a jéger, de egyszerűen nem is kívántam, mert ezeken tekergett az agyam.

Meg eszembe jutott egy szerintem frappáns hasonlóság azoknak, akik azt mondják, tedd le a piát oszt kész. Ez kb. olyan, mint ha azt mondanád egy cukorbetegnek, hogy termelj inzulint oszt kész.

Amúgy általában aki ide jut, annak vannak bőven más személyiség vagy neurológia zavarjai. Én most azért járok a magán pszichiátriára, mert szinte biztos, hogy ADHD-vel küzdök. Mivel gyerekkoromban nem alakultak ki rendesen azok a receptorok, amelyek a dopamin kezeléséért, termelés, felszívódás felelősek, ezért én így viszem be kívülről.

Érdekes, hogy nekem is volt olyan időszakom, amikor nem dolgoztam, hogy akkor éreztem magam egyben, ha már reggel elkezdtem, és kb. egy liter bor, vagy 4 sör után lettem "józan", és most csak munka után iszom, napközben egyáltalán, és napközben nem is kívánom. Nyilván ezen sokat segített, hogy az elmúlt három évben azért minden évben befeküdtem 10 napra, és volt pár hónap pihenő a szervezetemnek.

Egyszer pedig lábon kihordtam egy elvonást, amikor 10 napig táborban voltam önkéntes, ahol végig tilos volt inni, igaz, ott nem volt időm wc-re sem menni, és volt nálam Neurotop, de az első három napban végig könnyezett és csípett a szemem, a szerencse, hogy a gyerekek csak a 3. nap jöttek.

Sokat segít még egy nap szünet is, kár, hogy azt sem tudom megállni.

Most kaptam meg egy viszonylag nem régi, 2 hónapos labor eredményemet, hát mit is mondjak. Meglepő módon az összes értékem viszonylag rendben van, a legtöbb felülről súrolja a határt, pl. max 5,9ig jó a cukor, nekem 6 (ezt nem értem, a sok tömény miatt, mondjuk azt megtanultam, hogy enni muszáj!!!!, lehetőleg 3x egy nap abban az ebéd meleg), de a máj enzimjeim katasztrófálisak, a 75-ig jó Gamma GT-m 1800+, ami a legkevesebb, mert az gyorsan helyreáll, de a másik kettő sem vidám, 3 csillagosok. Mondta is a doki, hogy erről azért beszéljünk.

Ma kifejezetten jó napom volt, imádom ezt az időjárást, egyeben aludtam 7 órát, nem hánytam reggel, tegnap itt volt a takarító is, szóval nincsen mindenhol sörös, meg jégeres üveg, ez is sokat segít.

józanakaroklenni 2016.10.12. 19:21:02

@nem várt fordulat: Szia! :) De jó, nagyon örülök! :) :) Csak így tovább. A fenti emailen bátran írj nekem is bármikor, ha beszélgetnél. Kitartást :) (és érdekes videókat oszthattok ám ide is nyugodtan, amit pl te linkeltél, az nagyon jó volt.)

she_wolf 2016.10.12. 20:47:58

@nem várt fordulat:
Nagyon örülök én is, hogy foglalkozol magaddal, az állapotoddal, és kitartást kívánok Neked!
Látod az irányt, most már csak arra kell fókuszálnod, hogy rajta is maradj!
Az ADHD "egyedül" is komoly csata, hát még ha társul hozzá valami. Felnőttkorban talán könnyebb rajta eligazodni, és megfelelő terápiát alkalmazni. Legalábbis remélem azok alapján, ami keveset érintőlegesen tudok róla.

A májenzimek: a gamma GT nagyon érzékeny mutató, a májkárosodás legfőbb paramétere, ami híven mutatja a károsodás mértékét. Sok tényező befolyásolja, mert különböző, nem alkohollal összefüggő betegségekben is megjelenhet kiugró magas érték. De ha tartósan magas, akkor jó megkeresni az okát. Nálunk, alkoholistáknál ez egyértelmű:(
Az sem véletlen, hogy a májenzimeket csokorban vizsgálják, plusz hozzáadódnak egyéb adatok is, amelyeket csak a testműködés összefüggéseit látva érthetünk meg igazán.
A máj sokat kibír, egy igazi csoda az ember testében. Légy neki hálás, és ha nem terheled jobban, mint az szükséges, akkor hálás lesz érte!:)
Próbáld meg így szemlélni a dolgot.
És hajrá!:) Én nagyon drukkolok Neked is!

she_wolf 2016.10.12. 21:05:08

@nem várt fordulat:
Egyébként van ebben az egészben egy érdekes dolog: a szárazság kezdeti fázisa.
Amikor utoljára kerültem kórházba a cefre miatt és hazajöttem, akkor kezdődtek el mindenféle furcsaságok. Már jó ideje nem ittam, amikor mozgásképtelen fekvőbeteggé váltam, majd talpraálltam, majd jóval később derült ki, hohgy polineuropátiám van, amivel együtt kell élnem, mert jelenleg nem gyógyítható, és egyéb "apróságok", amikre immár képes voltam fókuszálni.
Ezek mind, kivétel nélkül betudhatóak az alkohol rombolásának.
Most úgy tűnhet, hogy a leszokás ellen beszélek, pedig nem. Sőt, azt mondom, ,hogy minél hamarabb jó lenne mindenkinek leszokni a mértéktelen ivászatról. Mert nem törvényszerű, hogy mindannyian átmennek/átmentek majd azokon amiken én, de így minden esélyetek megvan rá:(
És minél előbb mondtok búcsút a cefrének, annál kisebb esélyetek van belenyomorodni testileg, lelkileg.
Szerintem:)

józanakaroklenni 2016.10.12. 21:55:37

Ha már ilyen videók, meg érdekességek (ez mondjuk nem alkohol, hanem drog, de leesett az állam)

www.room-for-change.org/

monett 2016.10.12. 23:41:23

@nem várt fordulat: én nem vagyok alkoholista viszont adhd-val élek én is, a férjem is és a három fiam is. Vannak trükkök, módszerek amikkel sokkal egyszerűbb lehet az életed ha adhd-s vagy, persze nehéz, meg sok seb van az emberben gyerekkorból, de sokat javíthatsz a saját életminőségeden, ha utána olvasol, és megtalálod mi a te problémád, és azon milyen technikával lehet javítani. Ha az alkoholizmusra találsz megoldást és le tudsz állni (amit szívből kívánok neked) akkor az adhd-vel meg lehet tanulni boldogan élni, ezt tapasztalatból mondom.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.10.13. 02:23:01

@she_wolf: Rendben, megbeszéltük.

@józanakaroklenni: Oké, neked is minden jót.

2016.10.13. 12:33:25

@nem várt fordulat: Örülök neki!
Én most kedd óta nem iszom! Hétfőn boroztam, az üveg aljából ami volt. ÉS! Megjött a fizu SMS tegnap és eszembe se jutott szaladni a spárba a borért! Mondjuk most sűrű napokon vagyok túl és azért nálam előfordul pár nap szünet... jéger az nekem is van itthon, bontatlan ráadásul....

"Most kaptam meg egy viszonylag nem régi, 2 hónapos labor eredményemet, hát mit is mondjak. Meglepő módon az összes értékem viszonylag rendben van"
Azért az csalóka tud lenni. Attól függ mit kértek... na de látom azért a GammaGT helyén van. Az nekem is 2000 környéke szokott lenni. És nem, nem áll helyre gyorsan. Ez kamu.

2016.10.13. 12:34:46

@józanakaroklenni: Ezeket és hasonló gondolataidat lehetne egy postban is... nem kell ódákat írni, 1-2 sor elég. Csak mindig legyen friss tartalom. Napi 5-10 perc elég.

józanakaroklenni 2016.10.13. 12:49:24

@Kettős Billy: Ezt melyik kommentemre írtad? :) Az elején úgy gondoltam lesz minden nap friss poszt, de egyelőre úgy látom a minőség rovására menne. Most épp írok egyet, szerintem kikerül még ma.

2016.10.13. 14:18:46

@józanakaroklenni: Ha már ilyen videók, meg érdekességek (ez mondjuk nem alkohol, hanem drog, de leesett az állam) www.room-for-change.org/

Erre.

minőség rovására menne
Nem kell mindig oldalakat írni, de az emberek érdeklődését fent kell tartani, hogy visszajárjanak naponta.

józanakaroklenni 2016.10.13. 14:22:27

@Kettős Billy: Köszi a tippet.
Amúgy nézegettem pár hasonló külföldi blogot, és találtam egyet, amin nagyon röhögtem. Csaj írta x ideig a blogot amíg kijózanodott, már nem iszik, azóta a blogra recepteket ír :DDDDD

2016.10.13. 14:30:19

@józanakaroklenni: Azegen :DDD Én fordítva voltam. Előbb volt gasztro blogom majd kezdtem el inni :DDDD Látod ebből is lehetne egy szösszenet.... pár sor 1-2 mondat... nem kell több. Csak mindig legyen folyamatosan tartalom. Nem mindig kellenek a több oldalas, pontos bejegyzések... velős, tömören, képekkel gazdagon ill. videóval illusztrált......... szívesen segítenék.... de minek. Keress rá nagyon sok oldal van ahol témában tanácsokat adnak. FB oldal van? Az ha nincs SOS csinálni.

she_wolf 2016.10.13. 15:04:25

@józanakaroklenni:
Újabb fricska a net veszélyeire figyelmeztetésnek, hogyaszongya: az internet elszigetel:D
Ez is -mint oly sok más is- hajlam, vonzódás kérdése. Szerintem:) No meg hogy ki mennyire éhezik az információkra.

Egyébként én azon filóztam, hogy valami agymosodába kellene mennem, ahol átszerelnek olyanná, akit holnaptól már csak az érdekel, hogy minden csilli-villi legyen, természetes ő maga is (mármint én magam), és egyben akarjon lenni asztrofizikus, állat- és embervédő, befektetési guru, feltaláló és minden idejét a családra fordító anya, éjjel pedig dévaj szexistennő, aki az utolsó előtti verejtékcseppjéig és lehelletéig halmozza el hites urát a Káma Szútra minden elemével.
Ez de buli függőség lenne már!
De hát... a bootolásomkor zavar támadt az erőtérben, oszt ilyen lettem. Igyekszem most már kihozni belőle a legjobbat:)

@Kettős Billy:
Jól beszélsz!:) Amikor az első posztot megláttam az Indexen, röppentem ide. És azóta is naponta benézek, néha elszomorodom, néha örülök. A "hasonló a hasonlónak örül" elv alapján bele tudom helyezni magam a többiek által leírt környezetbe, és sokszor látom a ő szemükkel a helyzetet.
Az ilyen gondokkal küszködő embereknek nagy szükségük van az erősítésre. (Nem MEGerősítésről beszélek!)

józanakaroklenni 2016.10.13. 15:08:16

Rajta leszek, hogy legyen több poszt :) Mondtam már többször, hogy civilben is rengeteget írok a munkámban, ezért azt hiszem szakmai ártalom, hogy mindig előre megtervezett, minél tökéletesebb cikkeket akarok írni, de ha belegondolok tényleg lehetne keverni a kettőt. Na majd kitalálok vmit :)

she_wolf 2016.10.13. 15:53:07

@Kettős Billy:
A gasztro blog, az jó:) A házastársi vitákban vezető helyen van a "mi legyen ma a kaja?" című kérdés:D
Nem blogot, komplett regényt lehetne írni róla!
Bocs, offtopik voltam;)

nolto 2016.10.13. 15:58:45

@she_wolf:
A testembe én is szívesen belenéznék. :) Azt egyébként elképzelhetőnek tartom, hogy azért nem vetem el a sulykot, mert valami tudatalatti félelem ott van bennem a lecsúszástól. Mondjuk néha el-elvetem azt a bizonyos sulykot, őszintén szólva olyan céges elvonulós buli még nem volt, ami nem az én totál káros állapotommal végződött volna. Az ingyen pia, a biztonságos hely (legrosszabb esetben a szálloda konferenciatermében alszom el) minden esetben megteszi hatását. :)

nolto 2016.10.13. 15:59:51

@boromisszazsolti:
Ezen szoktam agyalgatni, írtam is, hogy hivatalosan biztos alkoholistának számítanék, de akkor sem tartom magam annak.

she_wolf 2016.10.13. 16:52:18

@nolto:
Erre szoktam én azt mondani, hogy különbözőek vagyunk:)
A fentebb említett Gamma GT például. Nekem soha nem ment 1000 fölé, pedig aztán ha más nem, a napi átlag fél liter rövid igazán indokolhatná. Ellenben az összes többi olyan káoszos és riasztó volt, hogy előfordult, hogy meg kellett újra ismételni a vizsgálatokat immár hagyományos mérési módszerekkel oda-vissza.
Merthogy akkor ez most mithogyan?:)
Az önkontroll jó, ha a megfelelő időben lép közbe, és őszintén szólva én azért engedek az ilyen-olyan kísértéseknek, mert függő vagyok. Megtanultam, hogy esetemben bármi mást túltolhatok, semmi nem lehet olyan addiktív, mint a cefre. Ezt ütöm ki más dolgokkal. Ezek a más dolgok pedig megférnek az egészségem, és az emberi létezésem mellett. Egyik ezek közül a zene.
És annak ellenére lettem alkoholista, hogy tudtam magamról, hogy könnyen azzá válhatok. Nem volt bennem kellő tartás rezisztensnek lenni a vággyal szemben.
Ezt felismerve nem mertem soha kipróbálni a kábítószerek legenyhébbjét sem, tökmindegy, mit mond róluk a szakirodalom.

Az, hogy az ember csap egy görbe hétvégét az árvák könnyét is beszlopálva, vagy akár egy egész hetet is, még semmit nem jelent. Hogy jól elvan a köztes időben pia nélkül, csak jó. Ha nincs jól el, de hiányzik, ellenben képes valaki megtartóztatni magát, az is jó. Tehát ilyen alapon kimondani valakiről hogy alkoholista, szerintem merész dolog.
Akkor vagy alkoholista (szerintem, és lehet, hogy szakember ezt vitatná), amikor minden más a háttérbe szorul annak érdekében, hogy enyhítsd az alkoholéhségedet, mert különben működésképtelen vagy. Amikor valóban függővé váltál.
Ha valaki felismeri, hogy erősen afelé tendál, akkor jön az, hogy SEGÍTSÉG! No, az van az ablakban a hazai mentálhigiénés viszonyok között!
És most csak az alkoholról beszéltem:(

Jozef K. 2016.10.27. 11:31:58

Igazság szerint, ha nem lennének olyan blogok, amik az alkoholizmussal foglalkoznak, nem tudnék semmit arról, hogy én is érintett vagyok, azt hiszem 1-1,5 éve szembesültem ezzel a problémával, az internetnek köszönhetően. Előtte is derengett valami, viszont - mivel a köztudatban csak az számít alkoholistának, aki mindennap szinte látványosan lerészegedik - így nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ahogy italozok.
Gépszíjas ivó vagyok, és 27 éves. Ha jobban belegondolok, nekem már középiskolás korom óta problémám van az ivással. Akkor hétvégén ittunk, haverokkal és nekem nagyon gyakran sikerült úgy lerészegednem, hogy nem emlékeztem eseményekre. 18 éves koromban volt egy olyan berúgásom, ahol sikerült eszméletlenre innom magamat, napokig beteg voltam utána. Mivel kicsit megrettentem, így nem ittam 7 hónapon keresztül. Utána a mindennapi problémáimat úgy igyekeztem megoldani, hogy 2-3 alkalommal egy héten ittam, be is rúgtam. Ez tartott olyan 2-3 évig, de a gyakorisága csökkent. Igyekeztem havi szintre redukálni a berúgást. Utána 16 hónap absztinencia következett, az az időszak gyönyörű volt :) Majd úgy döntöttem, hogy tudok én már mértékkel inni. Gondoltam megiszok egy sört, aztán lett belőle 5, majd 6 sör, sőt, bezárt a kocsma, és még vettem kettőt, de azt már nem bírtam meginni, odaadtam az egyik törzsvendégnek. Azóta 4 év telt el, és már tudom, hogy baj van. Eleinte 2 hetente volt rajtam valami kényszer, és 2 hetente innom kellett, majd sikerült ezt kitolni 1 hónapra. Most ott tartok, hogy 6 havonta tör rám az alkohol iránti sóvárgás (pont egy ilyen periódusomat élem). Múltkor 8 hónap után csúsztam bele. Azzal hitegettem magam, hogy ha eddig kibírtam, akkor tudok normálisan inni. Bementem a kocsmába, hogy megiszok egy sört (mindig sörözéssel kezdődik, mivel a rövidből baj van, megfogadom, hogy azt nem iszok). Ahogy csúszott lefelé gondoltam egyet, aztán kértem 3 cent keserűt is hozzá. Majd hazamentem.
Megnyugodtam: tudok mértékkel inni, semmi problémám ezzel, hiszen most is sikerült. Következő alkalommal megint bementem, ittam egy sört, kiszámoltam, délután autót kell vezetnem, addigra kimegy. Nem csak egy sört csúszott be, ott volt egy illető, aki kért megint egy kis körtét (mivel részegen kértem neki egy csomó piát, vissza akarta adni). A harmadik alkalommal pedig már erezd el a hajamat volt. Sörözni mentem, de jött rá a fröccs, először minőségi borból, majd utána az sem érdekelt már...
Mondhatni eszméletlenre ittam magamat, úgy vittek haza a kocsmából. Egy darabig nem ittam. Aztán elkezdtem sörözgetni. 5-6-ot ittam meg, és utána meglepődve tapasztaltam, hogy bár én a kocsma melletti dohányboltból vettem magamnak sört (otthonra is kell), de nem esik jól. Így amikor a kocsmába bementem, csodák csodájára kólát ittam. És ez ment több alkalommal is. Sokszor már a 3. sörtől megundorodtam, és abbahagytam. Egyik ismerősöm javasolta (meggyőződésem most már, hogy nem érdemes ebbe a problémába másokat belevonni, mert nem értenek belőle semmit), hogy igyak mértékkel. Sikerült is. Egy darabig. Aztán megint nagy berúgás lett belőle. Ennek kicsivel több mint fél éve, de érzem magamon azt, hogy 2 hete kb. sóvárgok az alkohol után. Eddig sikerült a sóvárgásomat kontrollálni. Voltam AA gyűlésen, de nekem nem ér semmit. Mivel gépszíjas ivó vagyok, így simán kibírom hónapokig alkohol nélkül, meg úgy érzem semmi konkrétum nem hangzott el, kérdezősködtem is a tagoktól, próbáltam utána beszélni. Mintha ezt az egészet egy nagy mítosz övezné. Ráadásul, azóta, ha böngészem az internetet, egyből rájövök, ha valahol AA taggal van dolgom, szinte ugyanazt írják. Ma délelőtt is rajtam volt a sóvárgás, mielőtt ide írtam. Úgy érzem, a délelőtt a kritikus szakasz nálam, ha azt túlélem, utána már nincs probléma. Az is sokat segít, ha az ember kiírhatja magából. Ha egy kicsit szétszórtra sikeredett volna a bejegyzésem, elnézést kérek!

Taraa 2017.01.19. 17:14:30

Kicsit a szempontok alapján az jött le, hogy ez összehasonlítható azzal, mint amikor valaki depressziós és bevallja valakinek akit szeret, akitől megértést vár és segítséget... és az közli, hogy "csak beképzeled" "csak a fejedben van". És lássuk be, ez is ugyanolyan betegség mint az alkoholizmus csak más metódusokkal. Ugyanúgy ott van az önutálat, a sokszori elkattanás mikor magadat gyűlölöd a legjobban de nem tudsz ellene mit tenni, mert nem lehet csettintésre meggyógyulni. Illetve természetszerűleg szégyelled hogy ilyen mentális problémákkal küzdesz.
Azt hiszem ebből a szemszögből kezdem érteni ezt az egészet bár eddig se voltam előítéletes, gondolom mindekinek megvan a maga oka, amiért eljutott idáig valamilyen úton-módon sajnos :(

v431111 2017.03.02. 12:31:58

@she_wolf:

A tudományos orvosi definíció szerint nem a mennyiség számít, hanem az ,hogy mennyire válik az élet részévé a pia.

Aki havonta párszor csap egy görbe estét vagy akár gyakrabban, és akkor tényleg a sárga földig és utána jön a durva másnap, még 2 nap mikor rá se bír nézni a piára, na az nem alkoholizmus, viszont a veszély nagyobb hogy problémás alkoholfogyasztás lesz belőle. De alapjában nem az, lásd. hétköznap munkanapokon nem iszik, nem is hiányzik neki.

Aki viszont alkoholista és ebből is sok van, és őknem tudják magukról , mert nem problémás se nekik se másnak. Átlagember, aki hazaér munkából, és vacsora után az esti lefekvésig mondjuk minden nap megiszik 2 sört. Élete részévé vált, de ettől nem lesz semmi baja, nem fog berúgni, és a szomszédai meg a családtagjai sem veszik észre. ÉS valszeg sosem lesz belőle igazi nagyivó, meg problémás alkesz, aki veri a családot, mindig részegen megy haza és elhanyagolja a munkáját is. stb.

A cigiről leszokás az megy egyik napról a másikra tapasztaltam, nem halogatni kell meg sátoros ünnepeken fogadalmat tenni, lásd. szilveszter, újév szülinap karácsony, ez sosem működik. Ez csak elodázása a dolognak és sosem lesz eredményes lásd. " 2 hét múlva lesz a szülinapom megfogadom ,hogy nem gyújtok rá utána, nem iszok stb." Addig ereszd el a hajamat mindent lehet utána semmit, na ez nem megy. Komolyan gondolva, hogy most valamin változtatni akarok csak úgy megy, hogy naptárra majd órára ránéz és nem holnap nem majd szilveszterkor, következő teliholdkor hanem MOST!
Cigiről így szoktam le már vagy 8 éve.

Igyál csak kevesebbet. Igen Zacher Gábor mondta jól, hogy ne legyen 3. 2 pohár/korsó stb. is elég attól még bajod sem lesz, a harmadikat ne idd meg ott szokott jönni a mindent leszarunk effektus és valszeg 3-tól se lenne baj de szinte biztos jön még 4,5,6... is . 2 sör, és kész, több nem kell, vagy mondjuk 3-4 óra múlva mehet még 2 lásd, pl. több napos fesztiválok, azért nincs értelme elmenni szórakozni vagy bárhová hogy 1 óra múlva már atomrészegen azt se tudd hol vagy és másnap térj magadhoz a detoxban. Azt otthon is meg lehet csinálni.

Legtöbbször amúgy is elég a fejben rendet tenni és nem lesz gond az ivással, ha még nem túl súlyos a probléma, időben elkapva a dolgot hamar vissza lehet fordítani. Egy időn túl meg már valóban nem, mert ha elkezdi az ivást sosem fog megállni a 2. pohárnál.

she_wolf 2017.03.03. 01:56:39

@v431111:
A fogadalmak csak azért kellenek, hogy legyen mit megszegni:)
Badarság, soha nem tettem, és mások fogadalmában sem igazán bízom.
Egy pontig minden komplikáció nélkül működik az elhatározást azonnal követő tett. Megfogadni csak azt érdemes, hogy mostantól...., mert ez volt az utolsó.

A "fejben dől el" kiszólás miatt már kaptam itt hajba kommentelővel (remélem, nem azért nem ír mostanában), de mindössze azért, mert egy ponton túl legfeljebb a szenvedélybeteg dől el, és egy egész team hosszú ideig tartó munkája kell ahhoz, hogy újra felálljon.
Alkohol hatására a gátlások általában oldódnak, és valóban a leszarom effektus fog dönteni a delikvens helyett. Éves szintem megszámolható alkalommal ez még nem okoz problémát.
Fel kell tudni ismerni, hogy mi az a határ, amit nem szabad átlépni. Ebbe buk(t)unk bele sokan. Van, aki tanul a saját kárán, és van, akit már eltemettek. A világ pedig nem változik.

v431111 2017.03.03. 13:08:09

@she_wolf:
Persze, csak ez működik. Ez volt az utsó órára ránéz és MOSTANTÓL, nem kitolni 1 nap/hét/hónap/mindigholnap.

Diétával és fogyókúrával vagyok úgy, hogy azt mindig holnap kell kezdeni

"Alkohol hatására a gátlások általában oldódnak, és valóban a leszarom effektus fog dönteni a delikvens helyett"
Igen, ezért is van a ne legyen 3. mint megszívlelendő tanács. Ugye az alkohol a legjobb feszültségoldó szer, lásd. kamaszkor tizenéves fiatal, meglátja álmai asszonyát a buliban (aznap este legalábbis így gondolja), de fél odamenni leszólítani, merthát vasággyal 50 kilós pattanásos stb. bevág két felest önbizalom megjön, nem izzad, nem remeg, nem dadog stb. és nem fog tőle berúgni, mert ha nem két feles lesz hanem 3 aztán jön még 1,2, sok akkor ez nem egy jó barátság kezdete ha leszólítás után bűzlik a piától esetleg lassúnál kidobja a kisvukkot.

she_wolf 2017.03.03. 13:52:03

@v431111:
Kikerülöm az eleve bukta dolgokat, úgyhogy nálam a diéta/fogyókúra számításba sem jöhet:)
1: A bőröm már nem a hamvas 20 éves;
2: A cefrét sem a hatása, hanem az íze miatt imádtam--> és a töltött csirkét lecserélem párolt halra, meg tofura, mi? Na, az nem én vagyok.)
3: De ha már ficereg a gondolat az emberben, hogy csillapíthatatlanul szerelmes mondjuk a zöld tündérbe, akkor ki kell kosarazni kegyetlenül, a megbocsátás csíráját is elfojtva! (Azt mondjuk sajnálom, hogy kimaradt a repertoárból, de lehet, hogy akkor most nem lenne lehetőségem ezen töprengeni.)

Hát igen, nem mindegy, hogy a róka prémje kerül az úr/-hölgy nyakába, vagy a bőre:D

she_wolf 2017.03.03. 13:53:30

@she_wolf:
Ja, ha már bőr: most képzelj el egy kisegeret egy elefánt bőrében fogyókúra után... az milyen már?;)
süti beállítások módosítása